Costa Ricán és Brazílián kívül már bárkibe képes vagyok belelátni a világbajnokot. Legalábbis péntek reggel, két szünnap után, ami azért sokat kivesz az emberből. Hiszen csökken a láz, a szervezet már-már fásultságba zuhan, mert nincs meg a kellő adag a fennmaradáshoz. Bár most így a vége felé már azt is tudhatjuk, hogy a felfokozott fociláz az erkölcsi romlás legbiztosabb jele.

Ezt találta mondani ugyanis egy republikánus megmondóember, bizonyos Ann Coulter. De még képes volt fokozni, az Amerikában tapasztalható megnövekedett érdeklődést két mondattal összekapcsolta a bevándorlókkal, mondván, akinek még a nagyapja is amerikai volt, azt garantálhatóan nem érdekli a pöttyös. A suttyó mexikóit viszont annál inkább, s ha épp nem lenne barnább a bőre, meg nem beszélne spanyolul, vagyis ha teljes lenne a kamuflázs, a foci szeretete akkor is leleplezné. Hetedíziglen. Csak remélni tudjuk, tette még hozzá a felhevült hölgy, hogy ezek az új amerikaiak nemcsak az angol nyelvet fogják elsajátítani, hanem idővel elmúlik a focifétisük is. És ez azért megnyugtató. Már az, hogy nem csak szűk hazánkban nyílnak meg az emberi ostobaság efféle mélységei. Hogy máshol is van bőven tartalék.

De vissza a bajnokhoz. A kiskedvenc Costa Ricán már a görögök ellen is látszott, hogy kihozták magukból a maximumot, és tényleg csodaszámba menne, ha még ennél is messzebb jutnának, a brazilokkal pedig épp fordítva történik mindez, lassan csoda kell, hogy úgy játszanak, ahogy tudnának. A tehetetlenség legbiztosabb jele, hogy Scolari már elméleteket is gyárt, miszerint a gonosz FIFA nem akarja, hogy Brazília elnyerje a hatodik vébé címét. Ami azért ügyes taktikai húzás, mert ha nem nyernek, akkor ő idejében megmondta, hogy miféle boszorkányos erők feszültek ellenük, ha pedig mégis összejön, akkor majd nevethet mindenki a hülye FIFÁ-n, mert azt hitte, hogy keresztbefeküdhet a szambának.

Csakhogy épp az a legszomorúbb, hogy ha van a világon válogatott, amelynek nem lenne szüksége a magyar edzők fénykorát idéző magyarázkodás-repertoárra, hát azok épp a brazilok. Mert magyar fülnek már nagyon is ismerős a tünet: ha a pályán nem megy, akkor jön az elmélet, a kifogás, a mantra. Hogyasszondja elviselhetetlenül nyomja őket a hazai drukkerek elvárása. És nem volt négy évük erre felkészülni? Hiszen abban a pillanatban, ahogy benyújtották a jelentkezésüket számítaniuk kellett arra, hogy a közvélemény (mint mindig és mindenhol) vébé-címet vár tőlük. Ha törik, ha szakad.

És hát inkább törik. Mert Chile ellen is hajszál választotta el őket a blamától. Egy kapufa, egészen pontosan. A hosszabbítás utolsó percében, majd a tizenegyespárbajban is. És igazából nem nagyon lett volna csodálkoznivaló a kiesésen, mert az első félidő után csak nyomokban lehetett kimutatni a rájuk jellemző focit a játékukban. Így aztán az igazi drukker ma már az újbraziloknak, vagyis Kolumbiának szurkol ellenük, mert ők szép csöndben nyertek négy meccset, és egyre szebb focit nyújtanak. James Rodríguez pont úgy úgy varázsol a pályán, ahogy a sárga mez megköveteli. Mármint az a sárga, amelyiken nincs fekete csík. A szambások viszont lassan tényleg úgy viselkednek, mintha tényleg tánciskolában lennének stadion helyett: rinyálnak és színészkednek, ahol a séró pont olyan fontos, mint a csel, és mintha folyton tükör előtt kellene pózolni. Önmaguk fényében.

Persze a fotelből könnyű okoskodni. Mert honnan a fenéből is ismernénk ezt az unikális érzést: házigazdaként a legnagyobb esélyes terhét? Ez még az aranycsapatnak sem jött össze. Lassan azért rendeznénk csak EB-t, hogy biztos legyen a szereplésünk. Ha másként nem megy, hát kifizetjük a részvétel vaskos csekkjét. Így hát csak azért nem írom le, hogy már majdnem megsajnáltam a brazilokat, mert a szánalom a vég első és legbiztosabb jele. Amikor már elpárolgott az önbizalom, savasodnak a lábak, görcsöl a szív. És nem oda megy a labda, ahova kellene.

Harminc éve ismerjük már ezt a betegséget. A másra mutogatás gyógyíthatatlanságát. Ezért is mondanám Scolarinak: Mester, még véletlenül se piszkálja az ördögöt. Ne fesse a falra, mert a végén még a nyakukon marad. Aztán mehetnek egy kis focilázért Amerikába.