Fazakas Dorka Sepsiszentgyörgy kissé esetlen, kissé kiforratlan, de szimbolikus figurája lett, maga mögött olyan emberekkel, akiket egyáltalán nem ismerek, vagy talán ismerni vélek. Ha pedig lista készült róla, már csak dacból is elvárom, hogy szerepeljek rajta – noha nem mindenben értünk egyet a rejtélyes csapattal.

A sajtó kissé eltúlozta ugyan Antal Árpád kijelentéseit, legalábbis kétlem, hogy a város polgármestere valóban jogi útra terelné az ügyet, ám az egyik városnapi főszervező kijelentése – a listázás – meghökkentő. Ha cinikus akarok lenni, azt mondom, úgy jobb neki, ha nem is érti, mit jelent ma Európa számára a lista mint emberek nevét tartalmazó, ezeket a neveket pedig egy kategóriába helyező névsor.

A vita a Szent György Napok szervezése körül alakult ki, és ha a Fazakas Dorka-jelenség tovább is járja majd az útját, meg fognak szólalni rejtélyes formálói vagy követői más ügyekben is, alapvetően a fesztivállá duzzasztott, nevetséges nevekkel tűzdelt városnapokról van szó.

Nem sokkal vagyok idősebb a Szent György Napoknál, gyakorlatilag hat éves koromtól rendszeresen kijártam, emlékszem tehát azokra az évekre, amikor a kultúrát nem a múzeum mögé száműzték, a playbacket kitiltották, és olyan együtteseket hívtak meg, amelyek nem kerültek egy rednexnyibe, és még értéket is képviseltek.

Ha a városnapok minőségzuhanásának jelképét keressük, mondhatok rá példát: 2003-ban a világzenét játszó Besh o droM főszínpadot kapott, idén a Kultúrkertben jelent meg, számottevően szűkebb közönség előtt, pedig amit ők képviselnek, arra vevőek voltak a városlakók tizenegy éve, és azok lettek volna idén is.

Hogy miért azokat hívják meg, akiket, arról sok pletyka van, de komoly bizonyíték hiányában jobb nem beszélni róla. Maradjunk annál az álláspontnál tehát, hogy a Szent György Napok szervezői szerint a Boney M, a C. C. Catch, Haddaway és legutóbb a közröhej tárgyává váló Rednex (mind az egy slágerével) eléggé nagy nevek, ha leporoljuk róluk az évtizedek vastag porcicáit, hogy elhívhatók mindenféle rizikó nélkül. Ahogy egy ismerősömmel beszéltük a városnapi zajban: a nagy nevek illúzióját kapjuk meg a valóban ismert zenekarok helyett.

A tömegembert nem bántanám feltétlenül, de mégiscsak tudjuk, hogy a városnapokon, ha van egy színpad, azon pedig egy zenész áll egy hétvégi estén, akkor meg fogják tekinteni. Bátran feltételezhetem ennélfogva, hogy tán még az én gyenge hangomra is kíváncsiak volnának, bár egy perc és pár paradicsom erejéig a tömeg nagysága így nem feltétlenül mérvadó. Fontosabb volna azok véleménye, akik a korábbi években tekintettel voltak a szakma és az érdeklődőbb városlakók ízlésére, elsősorban nevelni akartak, és nem újracsomagolni a múltat. Mielőtt levonnám a következtetést, fontosnak tartom megjegyezni, hogy a Dorkák is felismerik, ki-ki a maga számára, hogy milyen pozitív impulzusok érték a városnapokon, de elsősorban a negatívumokról szükséges most beszélnünk.

A Dorkák tévedhetnek, sőt tévednek is, de véleményük van, amelyet hangoztatni fognak, hogyha engedik nekik (ha meg nem, akkor még hangosabban). Ha tanácsot adhatok nekik, azaz magunknak, azt mondom: legyenek, legyünk éberek, bátrak. Ha a tömeg hallgat, nekünk kell megszólalni, kinek-kinek a maga területén megmutatni a minőséget, elbeszélgetni azokkal, akiknek nyitva a fülük és a szemük, és alulról építkezni olyan magasra, amilyenre csak lehet. Ha jól sül el, a jövő a Dorkáké.