Találgathatjuk, hogy most épp melyik konfliktus a veszélyesebb a világbékére, s ránk, európaiakra: a muzulmánokat sértő kisfilm miatt világszerte kibontakozó tiltakozás és merénylethullám, az iráni atomfegyver körüli háborús készültség, az azeri-örmény düh fellángolása, vagy a Japánban Szenkaku, Kínában Tiaojü (Diaoyu) néven ismert szigetek hovatartozása kapcsán kibontakozott tüntetés és rombolás. Öngyilkos merénylők és hadihajók álltak csatsorba az elmúlt napokban, hónapokban, és bár szeretnek a nagyok sokmilliárdos harci csecsebecséikkel felvágni, azt hiszem, ezúttal kissé többről van szó.

Egykori történelemtanárom mindig azt mondta, hogy amíg az állami vezetők beszélnek a háborúról, míg fenyegetőznek, addig nincs baj. A második világháború is azután tört ki, miután Churchill hazaérve, a repülőtéren meglobogtatta a Hitlerrel aláírt közös egyezményt és felolvasta azt az ott várakozóknak.

Nem, még nem tartunk itt. Sehol-semmi megegyezés, mindenhol függőben a fenyegetés, és bár látszólag minden konfliktusgóc tisztes távolságra esik tőlünk, én már nem tudom nyugodtan nézni a világhíradókat. Leginkább a Próféta követőinek haragja nyugtalanít, nemcsak azért, mert kiszámíthatatlan, vagy, mert sohasem lehet tudni, éppen hol csap le, melyik európai város metrója, vonata, bevásárlóközpontja vagy iskolája robbanhat, hanem azért, mert távolról sem tűnik annyira spontánnak ez a harag.

Olyan civilizációk közötti háború szaga van a történetnek, amikor mindenkinek igaza van a maga módján, de míg egyik fél sem kezd el a másik fejével gondolkodni, addig csak a gyűlölet, a halál és a rombolás marad. Ebben a történetben nem értjük egymást, s az események mögötti mozgatórúgókat sem. És meg sem próbáljuk megérteni, ezért veszélyes.

Mi is történt most? Egy „A muszlimok ártatlansága" című amatőr kisfilm került fel Amerikában a YouTube-ra, ami a világ összes muzulmánját mélységesen felháborította. Utoljára talán a Mohamed karikatúrák váltottak ki ekkora haragot, vagy az afganisztáni katonai bázison történt szerencsétlen Korán-égetés. Akkor is volt tüntetés és fenyegetőzés, a Korán-égetés miatt bizony sok afganisztáni keresztény békefenntartónak kellett meghalnia, de ezekben az esetekben talán mégsem volt ennyire szervezett és irányított a „spontán" felháborodás.

Abban nem kételkedem, hogy sokan nézik a YouTube-ot, de hogy épp ilyen sokan, hogy Afganisztántól, Pakisztántól kezdve, a Közel-Kelet országain át Amerika és Európa muzulmán közösségeiig mindenki megnézte volna, azt azért kétlem. Mégis Líbiában amerikai diplomatákat öltek már meg ezért, Afganisztánban 22 éves lány röpítette levegőbe magával együtt a repülőtéri buszt, és ez még csak a kezdet. E spontán harag mögött érezhetően ott van a szervezett fanatizmus és a fanatizmusban gyökerező terror. No, meg az olajpénz, amely működteti és táplálja a közel-keleti felkeléseket, s a világszerte polipszerűen jelenlévő terrorcsoportokat.

A francia Charlie Hebdo szatirikus lap szerdán válaszként újabb Mohamed karikatúrákat hozott le, úgy érvelve, hogy ha a szélsőséges keresztényeket kipellengérezhetik, akkor miért ne tehetnék a szélsőséges iszlámmal is? Az elmúlt 20 évben 14 per indítottak ellenük keresztény csoportosulások, a legutóbbi „iszlám viccük" miatt, tavaly viszont felrobbantották szerkesztőségüket.

A főszerkesztő erre azt mondta, hogy nem hajlandók tudomásul venni, hogy a szélsőséges iszlámot ne lehetne bírálni, számukra a szólás- és sajtószabadság szent és sérthetetlen. Európai fejjel gondolkodva tényleg így lenne logikus és igazságos, csakhogy, lehet bár francia, brit, német vagy amerikai állampolgár a tiltakozó muzulmán, ő nem a mi fejünkkel gondolkodik.

Az ő életüket másképpen határozza meg a vallás, mint a mienket, ők tényleg készek meghalni is ezért. Ha hitük szerint prófétájuk nem jeleníthető meg, mert az már blaszfémia, akkor talán nem kellene minden áron a mi sajtószabadság mércénkkel mérni az ő világukat. Márcsak azért sem, mert mint tudjuk, az emberélet sem azonos súllyal nyom a két kultúra latjában, s akit mi terroristának tartunk, az bizony sok esetben egyszerűen hős az ő szemükben.

Békén kellene hagyni a Prófétájukat, tiszteljék, ahogy akarják.

A provokatív kisfilmet Amerikában élő kopt keresztények készítették-finanszírozták, az árát viszont mindnyájan fizetjük. Érthetőek a koptok indulatai is, hiszen az arab tavasz egyiptomi győzelme után a szélsőséges iszlám célpontjaivá váltak, több százezren kényszerültek elmenekülni az országból. Templomaikat megtámadták, a közösség veszélyeztetve érzi magát, joggal. Ezután várhatóan még nehezebb napok várnak rájuk. És ránk. Bozótháború, amit megnyerni nem lehet, csak feladni, mint Vietnamban.

A világ országainak költségvetésében nem elhanyagolható tétel a biztonsági és a terrorizmus elleni mechanizmusok működtetési költsége. Azt hiszem, a maroknyi amatőr filmesnek köszönhetően, még inkább emelni kell rövidesen. Oszama bin-Laden utódai pedig röhögnek a markukba – ezek a hülye keresztények megint belesétáltak a csapdába.