Olvasom, hogy a német Alkotmánybíróság úgy döntött: nem ütközik az ország jogrendszerével az eurózóna megmentésére kidolgozott uniós válságkezelési alap és az új európai fiskális paktum. Ezzel elhárult az euróválság megoldásának legjelentősebb akadálya, ami másfél éve jelentett komoly bizonytalanságot a piacokon és az Unió széthullásával fenyegetett.

Örültem a hírnek, mert én bevallottan az Európai Egyesült Államok híve vagyok. Az Amerikai Egyesült Államokban tett tanulmányi utam során úgy láttam, ez az államszövetségi forma lehetővé teszi a különböző kultúrák (angol–spanyol–olasz–kínai, fehér–afroamerikai-ázsiai) fennmaradását, és lehetőség nyílik az ellentétek megbeszélésére, feloldására is. Amire az Európai Unión belül – a laza és lazán értelmezett együttműködési normák miatt – jelenleg nincs esély.

Örültem a hírnek, de nem nyugtatott meg.

Főként azért nem, mert végignéztem azt a szánalmas vitát, amelyet az Európai Parlamentben Romániáról az euroatyák lefolytattak. Amikor először jártam az EP brüsszeli palotájában – szinte egy évtizede történt –, akkor arról győztek meg vendéglátóim, hogy ez a politikai fórum egészen más, mint a nemzeti parlamentek. Itt nem a pártpolitikai érdekek érvényesülnek, a döntés sohasem politikai. Nos, ez mára alaposan megváltozott. Keletiesedett az Európai Parlament, ahol a néppártiak a szociálliberálisok farkasai – ha Romániáról van szó –, s a szociálliberálisok a néppártiaké – ha Magyarországról. Az igazság elve, s az egyenlő mérce kit érdekelne!

S ez még nem minden! Az Európai Unió testületei, tagállamai az elmúlt hónapokban, gyakorlatilag a válság kitörése óta számos demokráciaellenes döntést hoztak. Az elvszerűség és az erkölcs ma hiánycikk az európai politikusok tárházában. Azt a hamis felfogást képviselik – miként hajdan a marxista kommunisták –, hogy a vezetettek hosszútávú érdekeiért rövid távon ellenükben kell cselekedniük. A jövő jólétét a középosztály pillanatnyi létminimum alá szorításával lehet csak elérni. A politikai stabilitást pedig úgy, hogy el kell tekinteni a népakarattól, semmisnek kell nyilvánítani, semmibe kell venni a szavazás eredményét. A politikai diskurzus elengedhetetlen eleme ma az Európai Unióban a nyilvánvaló hazugság.

Ezek a folyamatok, amelyekkel egy időben vagy éppen amelyek miatt erősödik a szélsőjobb és a szélsőbal, a Közös Európa eszméjének elsorvadásához vezetnek. Nem csupán az egyenlőség elve semmisül meg, hanem Románia esetében egyenesen arról kell cikkeznünk, hogy az ország a pasaságra emlékeztető gazdasági és politikai függőségbe kerül. (Aki az ország lakójaként ennek örül, az nem ért semmit a jelen politikai rianásaiból.)

Az európai integráció az elit műve. Egy olyan gazdasági, értelmiségi elité, amely a demokráciát és az erkölcsöt a politika alapjának, a politikát a közjó megvalósítása eszközeként látta. Ezt az elitet a jóléti kapitalizmus éveiben felváltotta egy olyan plutokrácia, amelynek a meggyőződése ellentétes elődeinek hitével. A legvagyonosabbak által irányított demokráciákban a középosztály és a szegény réteg is csupán arra való, hogy munkájával, adójával a gazdagok vagyonát fenntartsa. Válság idején azonban a tömegek megvonhatják a plutokráciától a támogatást, s ez zavargásokhoz, katasztrófához vezethet. Az új elit tudja ezt, mégsem képes megértetni magát az egyszerű polgárokkal, ugyanis maga sem érti az egyszerű polgárokat.

Aki vissza akarja szerezni az elrabolt Európát, annak ezzel kell kezdenie: meghallani polgárainak méltatlankodását, szavát. Lesz-e ilyen vezetőnk, vagy csak a nagy összeomlás utáni szükség szüli meg majd?