Vasile Blagát úgy tűnik, elkerüli a (politikai) szerencse. A demokrata liberálisok amolyan fő szervezőjeként megalapozta Traian Băsescu elnöki sikerét (aminek következtében az államfő a jogállam szinte minden szervezetét megkaparintotta magának), majd győzelemre vitte a Demokrata Liberális Pártot is, amelyet aztán Emil Bocnak sikerült teljesen lejáratnia. Vasile Blagát pedig pártja kulissza-mesterkedései nyomán – vagy, ahogyan Traian Băsescut idézve elmondhatjuk: a zöld asztal mellett – egyszerű szenátorrá fokozták le.

Aztán végre átvehette a Demokrata Liberális Pártot. Most, az általa elképzelt átfogó koalíció keretében a demokrata liberálisok megújítják a jobboldalt – csakhogy melyiket? Pártszövetségesük, Mihai Răzvan Ungureanu, a Külügyi Hírszerző Szolgálat igazgatójaként, majd kormányfőként a közvélemény-kutatók által „más pártok" címszó alatt emlegetett, semminemű politikai hozománnyal nem rendelkező Polgári Erő „elnöke" lett, a demokrata liberálisok a szociálliberálisoktól jobbra (vagy balra) eső néhány zsebpárttal kényszerültek szövetkezni. Ezek azonban sem területi struktúrákkal, sem polgármesterkel, sem megyei és helyi tanácsosokkal nem rendelkeznek (innen pedig az is következik, hogy választókkal sem kérkedhetnek).

A Blaga által elnökölt Demokrata Liberális Párt – amely hat évig kormányozta az országot – sem áll sokkal jobban, politikai tőkéje rohamosan fogyatkozik, és Blaga arra kényszerül, hogy a teljesen szétzüllesztett párt választóival elhitesse, hogy – nem a párttal szavaznak. A demokrata liberálisok ugyanis minél kevésbé hasonlítanak jelenlegi önmagukhoz, annál nagyobb lehet sikerük a választásokon. Politikusainak el kell hitetniük magukról, hogy – bár politikai kapcsolataik, közös eszméik, rokonságuk teljes mértékben Traian Băsescuhoz fűzik őket – nem az államfő más színűre festett pártkatonái.

A párt 20 százalék alatt tart, aligha tarthatja féken a vele szövetkezett, követelőző siserehadat, így ebből a szerény „hozományból" kell majd valamit szétosztania közöttük. Voltaképpen a „régi hatalmi politikusoknak", Vasile Blagának és harcostársainak kell elvégezniük a kimerítő munkát – szövetséges pártok valamiféle hatalmi struktúrájának megteremtését, a választási kampány előkészületeit, lebonyolítását –, mindennek tetejében pedig nekik kell lemondaniuk, amúgy is megfogyatkozott szenátori, képviselői tisztségeik egy részéről. Ezen pedig a legkevésbé sem segít az, hogy a demokrata liberálisok néhány tagja a tömörülés válságos helyzetétől megriadva pártot váltott – és a Polgári Erőben lelt otthonra.

Vajon hogyan sikerült majd meggyőznie Vasile Blagának pártbeli társait, hogy saját magukat áldozzák fel az ilyesféle kollégákért?

Persze ott van a Demokrata Liberális Párt európai parlamenti képviselőjének, Cristian Predának mostanság napvilágot látott gondolata, miszerint pártjának a győzelemhez csupán arra van szüksége, hogy egyetlen mandátummal többet érjen el minden más pártnál.

Olyan ez, mint a csodaedző, aki csapatát arra figyelmezteti, hogy a csatároknak mindig egy góllal kell többet rúgniuk a hátvédsor által bekapottnál.