Kevesebb mint két hónap alatt kétszer választhatnak az erdélyi magyarok. A magyarországi parlamenti választásokon a kettős állampolgárok szavazhatnak. Az Európai Parlament összetételéről pedig uniós tagságunk, európai polgárságunk jogán dönthetünk.

Vannak, akik besokkoltak, amikor kiderült, hogy a magyarországi visszahonosítással szavazati jog is jár. Nem Romániában kezdtek el emiatt a román hatóságok, pártok vezetői tiltakozni – hiszen hasonló jog illeti meg a moldáv–román, és a titokban ukrán–román kettős állampolgárokat is. (Titokban, hiszen Ukrajnában elméletileg tilos a kettős állampolgárság.)

Magyarországon akadtak olyanok, akik elkezdtek fanyalogni, majd morgolódni, s tétován tiltakozni is az erdélyi, vajdasági, horvátországi, muravidéki magyarok szavazati joga ellen, riogatni annak a rémével, hogy majd ezek a románok, szerbek, horvátok, szlovének fogják eldönteni, hogy ki vezesse Magyarországot a következő négy évben. Akkora ricsajt csaptak maguk körül, hogy meg sem hallották a józan elemzők hangját: a mintegy kétszázezer esetleges szavazat legfennebb egy-két mandátum sorsáról dönthet. A jelenlegi felmérések ismeretében nem ezen múlik majd a kormányváltás.

A helyzet rendkívül egyszerű: az állampolgársággal jár a szavazati jog is. Nincs kettős – vagy ami még értelmetlenebb: kétes – minőségű állampolgár. A szavazati jog érvényesítése az állampolgár szíve joga. Bár így is kissé csonkított értékűre sikeredett a választási törvény, mert a magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező állampolgár csak a pártlistáról választhat, egyéni jelöltet nem. Nincs erdélyi, délvidéki körzet a romániai parlamenti választásokkal ellentétben, ahol nem is olyan rég az RMDSZ képviselője az afrikai-ázsiai körzetből jutott be.

Az egyik legnyomósabbnak tartott érv a határon túli magyarok szavazati joga ellen az, hogy ők nem fizetnek adót a magyar államnak. Hangzatos érv, tetszetős is lehetne, csak figyelmen kívül hagyják, akik hangoztatják, hogy a szavazati jog nem az adózáshoz kötött. Sokan vannak – Magyarországon is – olyanok, akiknek semmilyen jövedelmük nincsen, adót sem fizetnek, sőt, állami segélyből élnek. Mélyen antidemokratikus lenne, ha emiatt megvonnák ezeknek az állampolgároknak a beleszólási jogát az ország politikájának alakulásába.

Csak halkan jegyzem meg, hogy az erdélyi magyarok Magyarország bruttó nemzeti össztermékéhez ugyan nem túlságosan jelentős, ám azért nem elhanyagolható mértékben járulnak hozzá. (Én például Magyarországon kiadott folyóiratokat, könyveket vásárolok drágábban, mint a magyarországi ára, a Mol-kútnál tankolok, szeretem a minőségi magyar élelmiszert, amely üzleteinkben kapható, évente eltöltök néhány napot valamely magyarországi üdülőben stb.) Viszont továbbra is jelentős a hozzájárulásunk a magyar szellemi össztermékhez tanáraink, művészeink, orvosaink, tehetséges fiataljaink által.

A másik érv, hogy az erdélyi magyar nem ismeri a magyarországi politikai valóságot. Ez már nyomósabb és valósabb érv. Ám megkockáztatom, a magyarországi magyarok többsége sem észérvek alapján, sokkal inkább érzelmektől túlfűtve dönt ezekben a napokban arról, hogy nyomja-e és kire nyomja a pecsétjét. A politikai térerő valós ismeretéről még annyit: a Fidesz szerint az látja jól a helyzetet, aki a Fideszre szavaz, az MSZP szerint viszont az lát tisztán, aki kormányváltó hangulatában van. A helyes ismeretet az is akadályozza, ha valaki belülről szemléli a történéseket, és az is, ha kívülről. (Lásd Mrozek emigránsait!)

Az erdélyi magyar talán racionálisabban közelít a magyarországi belpolitikai témákhoz, igaz felületesebben is, hiszen nem a zsebe bánja, ha rosszul választ. (Márpedig a sok, életével elégedetlen dohogó szerint a zsebünkön át jutnak el a politikusok a gyomrunkig, amivel négyévente szavazunk…) Azt is megkockáztatom, hogy az erdélyi magyar – mert tévesen ítéli meg, hol születnek az őt érintő döntések – többet tud Zuschlagról és Welsről, mint Király Andrásról. Ő nem a magyar csapat hálóőre? – találgatják…

Nincsenek észérvek a magyarországi parlamenti választásokon való részvétel ellen. Különösebb észérvek mellette sem szólnak. A kettős állampolgárok főként érzelmi okokból dönthetnek úgy, hogy szavaznak vagy sem.

Az EP választáson való részvétel már nem érzelmi kérdés. A bürokratikus rendszerrel szemben csak úgy lehet esélyünk, ha van, aki képviselje érdekeinket, argumentáljon helyettünk és az Európában újra divatba jött nemzetállami reflexek ellen.