Ambrus Attila: História vagy hisztéria?

Sokan, egyre többen vannak Európa keleti peremén, akik az orwelli megállapítást beépítik a politikai credójukba: aki a múltat ellenőrzi, az ellenőrzi a jelent; aki a jelent ellenőrzi, az a jövőt ellenőrzi. A múlt ellenőrzésének legkönnyebb módja szerintük a közel- és régmúltról szóló információk finom manipulálása, az értelem tompítása az (atavisztikus) érzelmek felkeltése, korbácsolása.

Ilyen finom, ezért ugyancsak veszélyes sajtómanipulációt buktatott le az Active Watch. A romániai sajtófigyelő ügynökség munkatársa, Adrian Szelmenczi arról ír az AW honlapján, hogy a Historia című történelmi magazin internetes kiadásában megemlékeztek az ippi mészárlásokról. Arról, hogy a II. bécsi döntést követően, az 1940. szeptember 7-én bevonuló 11. hajdúezred 1. zászlóalja hosszabb pihenőt tartott a szilágysági Ippen. Amikor az egyik lőszerkocsin egy rekesz kézigránát a zötykölődéstől kiélesedett és felrobbant, halálosan megsebesített két katonát. A szeptember 13-án a budapesti gyalogezred 32. karhatalmi századával kiszálló Bedő Zsolt főhadnagy már azt az értesítést kapta, hogy almáskosárba rejtett pokolgép végzett három honvéddel. Bedő Zsolt beosztottjai a magyarok, szlovákok és románok lakta községben tizennyolc gyanús románt előállítottak, közülük tizenhatot lelőttek. Az iskolában elszállásolt magyar katonákra éjjel valaki rálőtt, amire válaszul a honvédek – a hivatalos és manipulált jelentés szerint „a támadók üldözése közben” – 157 román férfit, nőt és gyereket öltek meg.

Adrian Szelmenczi megjegyzi, hogy a történtekről beszélni kell, ám a román–magyar viszony bonyolultságára való tekintettel körültekintéssel kell azokat kezelni és tálalni.

Nem így tett a Historia, amely egy felkavaró, sőt, felháborító képpel illusztrálta az írást: egy valószínűsíthetően magyar katona közömbös, sőt, kissé derűs képpel áll a kivégzettek tetemeiből rakott embergúla előtt.

Az AW munkatársa úgy véli: a történelmi tények el nem hallgatása, felidézése közben vigyázni kellene arra, hogy a média ne keltsen gyűlöletet a magyar kisebbség tagjai ellen, akiknek semmi közük nincs azokhoz az embertelen cselekedetekhez, amelyeket elődeik követtek el.

Ahogyan a közölt képnek sincs semmi köze Ipphez. De még Észak-Erdélyhez sincs! Szelmenczi rákeresett a google-lal, és kiderül, hogy a Historia az Antena3.ro által is használt illusztrációt vette át. Ellenőrizetlenül, kritikátlanul. Ha ellenőrizték volna a forrást, pillanatok alatt kiderült volna, hogy a fotó Katynban készült. A katona orosz, az áldozatok lengyel tisztek...

Adrian Szelmenczi úgy véli, a Historia szerkesztői csupán elővigyázatlanok voltak, ám az Antena3 rosszindulatú és rossz szándékú. Az Antena3 korábban ugyanis a fotót már használta a katyni események szemléltetésére, így képszerkesztői tudták, mit is ábrázol az valójában. Ám azt is tudták, hogy milyen emóciókat kelt a honlap látogatóiban. A képet mára már törölték, de azt számos blogger átvette; így mémként tovább terjed és fertőzi a lelkeket.

A történelemhamisítás csak a turpiság leleplezésével fékezhető meg. Erre tesz kísérletet az AW és Adrian Szelmenczi. A magyar múltátírók lebuktatása is éppily szükséges. Mert Orwell is keserű ironiával írta, amit írt. Hogy aki a múltat ellenőrzi, az a jövőt ellenőrzi.

A történelemhamisítás ugyanis előbb-utóbb megbosszulja magát. Akkor is vagy főként akkor, ha azt valamelyik politikai erő gyakorolja. (Az Antena3 esetében a múlt-újraképzés folyamatában a történész, a sajtós és a politikus is egymásra talált.)

Talán célszerűbb lenne kevesebbet foglalkozni a múlttal. S ha már ez kulturális indíttatásunk okán nehezünkre esik, legalább az önbecsapás ártalmaitól óvjuk meg magunkat.

Ismerjük be, hogy ma már nem a diszkrimináció akadályozza elsősorban az erdélyi, székelyföldi magyar családokat a felemelkedésben, hanem olyan civilizációs tényezők, amelyeket csak mi magunk küszöbölhetünk ki.

Jóleső érzés Adrian Szelmenczi korrekt állásfoglalását látni. Még kellemesebb érzés lenne hasonlóan foglalni állást a mi múltmanipulátoraink ellen. Ám megfontolandó az erdélyi magyarság számára is, hogy a történelmi sérelmek felemlegetése nem segít. Nehéz elképzelni azt az embert, aki iszonyatos sérelmek áldozatának érzi magát, minduntalan ezt hajtogatja, ez foglalja le idejének nagy részét és köti gúzsba alkotó energiáit, és közben sikeresen kecmereg ki a nyomorból. Az elmúlt húsz évben az erdélyi magyarság túl sok energiát pazarolt a múltbeli sérelmek felemlegetésére, és túl keveset fordított a jelen gondjainak megoldására.

Az orwelli mondásnak csak a második fele kétségbevonhatatlan: aki a jelent ellenőrzése alatt tartja, azé a jövő. A múlt, amióta a politikai érvelés részévé vált, ugyanvalóst síkos és bizonytalan talaj.

Kimaradt?