Eltelt egy újabb év. A huszonnegyedik a megváltó karácsonynak is nevezett rendszerváltás óta. Sok minden változott, sok minden nem.

A díszlet a régi. A családi otthonokban, a templomokban még ott áll a feldíszített fenyő, némelyikén a betlehemi csillag jelképe, a városok terein még ott maradt a jászol, benne a kisdeddel, körülötte áll Mária, József, a pásztorok. A dráma sem újkeletű: az idei óesztendő éjszakáját is a szeretet és a gyűlölet érzése tölti be. Van, aki hálával tekint vissza, van, aki haraggal, a legtöbb emberben pedig az öröm és a düh kavarog.

Azok, akiket ma régimódiaknak, maradiaknak aposztrofálnak a piaci verseny mindenhatóságára esküvők, az emberi szolidaritás szükségességét tagadók, az emberi beszéd és a párbeszéd lehetőségéért könyörögnek. Legyen, ha nem is mindig egyetértés, de legalább megértés a családban, s a tágabb közösségben egyaránt – kérik, mert úgy érzik, csak ez szavatolja, hogy el ne vesszünk. El ne vesszünk a globalizálódó faluban, a szekularizálódó világban.

Száműzni kell a gyűlölet hangjait, amelyek mesterséges uszítás folytán betöltik az ünnepi éjszakákat is! – írta 1990-ben Sütő András. S azóta is csak óhajtó módban írhatjuk le ezt a mondatot.

Ami azt a látszatot kelti, hogy semmi sem változott. Pedig dehogyis nem! Rossz fordulatot vett a sorsunk. Igaz lehetett volna e fordulat fájdalmasabb is. Sokan attól tartottunk, hogy a nehezen megszerzett kisebbségi jogainkat könnyen elveszíthetjük, úgy, mint a szlovákiai magyarok. Szerencsénkre az ellenünk irányuló akciók jobbára kimerültek a nemzeti vagy az utóbbi években nemzetivé emelt sszimbólumaink elleni támadásokban. Ezeknek pedig jobbára pozitív volt a hozadéka, és nem csak a székelyzászlót varró manufakturák bevételét tekintve.

Sütő András a véres márciusi események után a más népek magyarellenességének apadásáért fohászkodott. Volt is azóta némi apadás. Az elmúló év pedig arról győzött meg, hogy senki nem gyűlöli jobban a magyar embert, mint a másik magyar. A baráti körökben, a sajtóban és legfőképpen a közösségi médiában, a Facebookon a hülye, az áruló, a kommunista és a fasiszta a legtöbbször használt és a legkedveltebb jelző volt. Magyarországon és sajnos, már Erdélyben is. A politika, amely a görög filozófus szerint a közjó megvalósításának az eszköze, a közutálat szításának az eszközévé degradálódott. Olyannyira, hogy sokan úgy éreztük, ennél mélyebb a magyar–magyar viszály már nem lehet. S valóban, az esztendő vége felé javulni látszott a Fidesz és az RMDSZ viszonya is.

Arra jó az év fordulója, hogy kidobjuk az ablakon, amiről meggyőződtünk, hogy rossz volt.

Olaszországban újév napján megszabadulnak minden megunt dologtól, ilyenkor az utcára repül régi technika, bútor, kacat. Arra is alkalmas az óév napja, hogy szembenézzünk magunkkal, felismerjük bűneinket. Megkongassuk a lélek harangját. Japánban nem csupán jelképesen, de valóságban is 108-szor ütik meg a harangokat, minden egyes harangütés egy-egy bűnnek felel meg. Összesen hat bűnünk van a japánok szerint: a mohóság, a butaság, a harag, a könnyelműség, a határozatlanság és az irigység. Minden egyes bűnnek 18 árnyalata. Összesen 108 harangütés.

Mohóság, butaság, harag, könnyelműség, határozatlanság és irigység mérgezte életünket idén.

Sokan megunhattuk. Hát dobjuk ki!

Tartsuk meg, ami jó volt. Az összetartozás parancsát és érzését, a jólelkűséget és önzetlenséget, a bölcsességet, a felelősségvállalást, a határozott kiállást. Erre is volt példa, ezt is láthattuk, ha a küzdő családokra, iskoláink, egyházaink, civil szervezeteink munkájára tekintettünk. Sőt, tömbbért, szórványért valóban ügyködő, nem csak szájukat tépő politikusaink is akadtak!

A jelen folytatódik. Hozzon a jövő legalább annyi örömet, mint az év, amelytől elköszönünk, enyhüljön a régi dráma, induljon oszlásnak a gyűlölet, erősítsen meg lélekben, küzdőképességben minden jóakaratú embert az újrakezdés lehetősége, váljanak többen a humánum hordozóivá, mint a gyűlölet apostolaivá!

Legyen meg, ami kell: bor, búza és legfőképpen békesség az új esztendőben!