Magát a kuruc-, ellenfelét a labanc-politika folytatójának tartja a tíz évvel ezelőtt alakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), és azt állítja – miért ne higyjünk neki? –, arra vágyik, hogy valamiféle egyensúly alakuljon ki az erdélyi magyar társadalomban.

Tíz évvel ezelőtt alakult meg az EMNT, miután néhány hónappal korábban, 2003 február elsején a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szatmárnémeti kongresszusán megszüntették a tiszteletbeli elnöki tisztséget, s ezzel megváltak az RMDSZ vezetését vehemensen bíráló Tőkés Lászlótól. Az elmúlt évtizedben Tőkés László és az EMNT a Fidesz stratégiai partnere, illetve a hosszú ideig kormányon is levő RMDSZ legfőbb kritikusa volt. És maradt.

Az EMNT fennállásának tizedik évfordulója alkalmából szervezett gálaesten Tőkés László – aki, ezt nem lehet elfelejteni, RMDSZ listán jutott be az Európai Parlamentbe – ismét élesen bírálta az RMDSZ-t, mert az úgymond a hatalmat célnak tekinti, és letért az autonómia útjáról. Az EMNT megalakításakor az alapítóknak azt kellett eldönteniük, hogy végképp beletörődnek-e az RMDSZ által erőltetett „kis lépések politikájába”, illetve a fokozatos önfeladásba, vagy pedig az uralkodó hatalom kedvére megalkuvó kisebbségi kormányzati politizálással ellentétben, továbbra is töretlenül kitartanak az autonómia-stratégia folytatása mellett – emlékezett vissza Tőkés László.

Toró T. Tibor, az EMNT korábbi ügyvezető elnöke, jelenleg az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke, megosztotta a hallgatósággal, hogy már tíz évvel ezelőtt, amikor az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusán a szövetség megvonta a tiszteletbeli elnöki tisztséget Tőkés Lászlótól, kétfajta gondolkodásmód rajzolódott ki az erdélyi magyar politikában. Felálltak a frontvonalak, amelyek egyik oldalán a labanc, a másikon a kuruc gondolkodásmód feszül egymásnak – mondta Toró T. Tibor.

A labanc és a kuruc gondolkodásmódot az elnök szerint a bukaresti főhatalomhoz való viszony különbözteti meg egymástól: míg a labanc célja az, hogy beleépüljön a főhatalomba, kormányzatra kerüljön, paktumokat kössön, addig a kuruc irányvonal az autonómia ügyének a képviselete. (Tekintsünk most el attól, hogy a székelyföldi autonómia csakis a bukaresti kormánnyal megkötött paktum révén érhető el…)

Toró T. Tibor mégis úgy vélte, fel lehet oldani az elvi ellentétet, mert vannak közös célok, és lehetséges az akcióegység kialakítása is, ha sikerül megteremteni a két oldal egyensúlyát. 

Ez az egyensúly azonban távolinak tűnik. (Nem is biztos, hogy üdvös lenne, hiszen ha a szavazatok egyenlő megoszlásához vezetne, akkor búcsút mondhatnánk az országos érdekképviseletnek. Márpedig akár vezető tisztségeket akarunk az intézmények élén, akár autonómiára áhítozunk, parlamenti jelenlét nélkül egyikben sem lehet részünk. Aki az ellenkezőjét állítja, az nem érti az idők szavát.)

Az egyensúly távolinak tűnik, mert az erdélyi magyar választók négyötöde két alkalommal is az RMDSZ-re szavazott. A Tőkés-párti erdélyi és magyarországi politikusok, elemzők elsősorban az erdélyi magyarok szűklátókörűségét, szolgalelkűségét, evakult butaságát említették ennek okaként. (Fura udvarlás ez! Lebunkózni, lekommunistázni, hogy meggyőződjön végre: azt kell választania, aki sértegeti őt.) Pedig a választók valószínűleg azt nem díjazták, hogy az EMNT és EMNP szinte kizárólag Tőkés László karizmájára épített. (Tőkés László népszerűsége is kissé megkopott, többek között magánéleti problémái miatt. Szerencsére valamelyest javított elfogadottságán az ellene indított szociáldemokrata offenzíva.) És azt sem tartották az erdélyi magyarok elegendő garanciának, hogy az EMNP vezetőinek szinte valahánya eredetileg az RMDSZ-ben próbált szerencsét, de csupán a Szövetség második vonalába fértek be. (Toró T. Tibor például az RMDSZ parlamenti képviselője volt.)

Az EMNT egy évtizedes tevékenységének hasznát Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes-államtitkár, fideszes politikus foglalta össze: „Nagyban hozzájárult az erdélyi magyar nemzeti közösség jogainak érvényesítéséhez, az autonómia népszerűsítéséhez, továbbá ahhoz, hogy minden magyar a maga teljességében élhesse meg magyarságát.”

Csak annyit fűznék hozzá: és az RMDSZ-t is fokozottabb munkára, jobb kommunikációra késztette. Sőt, felkínálta a választónak összehasonlítás lehetőségét. Sokan pedig úgy találták – a két választás eredménye tanúsítja –, az RMDSZ sem mindenben jó és eredményes, de jobb és eredményesebb az EMNT-ből sarjadt EMNP-nél.

Ami pedig a kuruc–labanc hasonlat agyonhasználtságát illeti: uraim, vegyék észre, ez nem a 18. század! Nem a nemzeti romantika, hanem a nemzeti pragmatizmus kora. A hasonlatok és szimbólumok hamar  elkopnak, s a jóérzésű, ám cseppet sem szűklátókörű erdélyi ember beint: „Fűzfánfütyülőjét a sok kutykurucnak!”