A székelyföldi magyarok autonómiaköveteléseinek jogosságához nem fér kétség. A vasárnapi akció méretei – akármennyire próbálják a román hatóságok meg politikusok kicsinyelni – olyan reális, elemi, messzehangzó szolidaritást jeleznek, amely akkor sem hagyható figyelmen kívül, ha politikai céljának teljesítését a jelenlegi román hatalom (ugyanúgy, mint a mindenkori, színezettől függetlenül) megtagadja. Mint ahogy nem lehet meg nem történtté tenni – hivatalos eredménytelensége ellenére – a román államfő menesztésére leadott több mint hétmillió szavazatot sem. Az ilyesmi bevonul a társadalom tudatába, még mélyebben a tudatalattijába. Ilyen értelemben a székelyföldi menetelés az önrendelkezés eszméje köztudatba oltásának eddigi legfontosabb mozzanata. (És ehhez hozzájárul a helyesen tájékoztató sajtó, lásd például lapunk tudósításait itt, itt és itt.)

Abban azonban az esemény egyértelmű ünnepélyes üzenete sem befolyásolhat bennünket – és annál kevésbé az olyanszerű célzások, amelyek az autonómiaküzdelem jobbító szándékú, bár kritikai „erdélyi magyar értelmiségi” megközelítését ellenségesnek, sőt „árulásnak” tüntetik fel –, hogy ne észrevételezzük éppen az akció céljával, annak megvalósulásával ellentétes elemeket.

Bayer Zsolt beszédének lapunkban idézett szavai helytállóak, kulcsfontosságú a Gyulafehérvári nyilatkozat nemzeti önrendelkezést garantáló harmadik pontjának hangsúlyozása; nagy kérdés, hogy a botrányosan intoleráns ideológia, amit az újságíró egyebekben hirdet, összefér-e a székely autonómia és decentralizáció ügyével, alkalmassá teszi-e őt annak képviseletére, vagy pedig inkább visszatetszést és a kisajátítás érzését kelti azokban, akik nem azonosulnak a Bayer Zsolt háta mögött álló erőkkel, a jelenlegi magyar kormány nemzetállami, centralizációs, Európa-ellenes törekvéseivel. Itt a nagy ellentmondás ismét a között feszül, hogy Magyarország a nemzetállamot erősíti, miközben a Romániától a nemzetállam lebontását kéri.

Fölösleges hangsúlyozni, mennyire fontos – lenne – az Uniót megnyerni ennek az ügynek, nem pedig elriasztani. Éppen eléggé lehangoló az őshonos nemzeti kisebbségek, regionális és kisebbségi nyelvi csoportok közös céljait magas szinten megfogalmazó javaslataink (Minority Safepack Initiative) fogadtatása, nota bene: kevéssel az európai parlamenti választások előtt. A „várható jogsértéseket” illetően elég nehezen elképzelhető, hogyan lehet majd „nem hagyni” hogy az Európai Unió "úgy rázza le magáról az autonómia kérdéskörét, mint ahogy azt eddig tette". De persze Isten adja, hogy sikerüljön!

Valahogy a "Székelyföld nem Románia!" jelszó sem tűnik a legalkalmasabbnak arra, hogy a „felek” (ha majd tisztázódik, hogy kik is azok) leüljenek tárgyalni. Mert az nyilvánvaló, hogy más módon, mint politikai úton, vagyis tárgyalások útján ez az immár a világfigyelem fókuszába állított kérdés nem oldható meg. A tárgyalások alapja természetesen az autonómiához való elvitathatatlan jog – de a minimálisan konkrét kérdések megvitatásának akár az elkezdéséhez is szükséges a fogalmi, elméleti tisztázás. (Erről és egyéb politikai feltételekről, kérdésességekről lásd fennebb Székely Ervin cikkét.)

Arra e gyorsreagálás közben gondolni sem merek, hogy mi történik, ha a román vezetés magyarországi provokációnak tekinti az akciósorozatot – illetve a külföldi „beavatkozás” ürügyén hangol Magyarország ellen. Az origón az MTI tudósításához hozzászóló egyik olvasó apokaliptikus képet fest (amely azért releváns, mert tudjuk, mennyire rossz az anyaország megítélése): „Orbán-Kövér-Bayer nem éri be ennyivel (az autonómiával), ezzel a románok is tisztában vannak. Ha emiatt térségi, vagy nagyobb kiterjedésű, esetleg világégés lesz, az egyben Magyarország végét is jelenti. Még egyszer nem tűrik el nekünk a szomszédok és a világ, hogy folyamatosan balhézzunk. Az unió megteremtette az emberek közötti határtalanságot, de ha ez nekünk nem elég, akkor bukni fogunk, mert mellettünk csak az azeriek fognak kiállni.” Húzzuk alá: ez nem a mi „erdélyi értelmiségi” véleményünk, hanem egy magyarországi aggódó emberé.

A székelyek nagy menetelésének erős pozitív hozadéka, hogy itthon egyetlen politikai erő sem próbálta kisajátítani. A kezdeményező Székely Nemzeti Tanács igazi civil szervezetként viselkedett, Izsák Balázsék kezdeményező érdemei vitathatatlanok. Az RMDSZ méltóképpen képviselte a romániai magyarság túlnyomó hányadát kitevő szavazóit, elnöke és vezetői határozottan reagáltak a román politikusok negatív viszonyulásaira. Ez a reagálás csakugyan az ő dolguk, nem más szervezeteké, mint ahogy a romániai magyarság legitim képviselőjeként végül rá, az RMDSZ-re hárul az autonómia politikai „kivitelezése” is. Ehhez ott kell lennie legalább a parlamentben, ha már kormányon nem lehet. Politikai képviselet nélkül megvalósíthatatlan a jogérvényesítés.

És ne áltassuk magunkat: a nemzeti önérzetünket és összetartásunkat elmélyítő vasárnapi nagy székely menetelés – mintegy visszacsatolásként – tovább erősíti, növeli azok seregét is, akik autonómiánk politikai ellenségeit támogatják. Minél népesebb a román szavazóknak ez a tábora, annál nagyobb a veszély, hogy mi magyarok nem kerülünk be a parlamentbe. És akkor minden lelkes menetelés ellenére aligha lesz székely önrendelkezés.

Tehát a közeljövő legfontosabb politikai tétje továbbra is a képviselet biztosítása. Az európai és a romániai parlamentben.

(A Vélemény rovatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik.)