Kiszivárgott, hogy mekkora a fizetése egy megyei rendőrparancsnoknak. Az is, hogy milyen nagy különbségek vannak az ország különböző régióiban e bérek között. Minket, magyarokat azonnal érzékenyen és kellemetlenül érintett, hogy a legnagyobb gázsit a Hargita megyei főrendőr markolhatja fel: havi 10767 lejt. Háromszor annyit, mint a szintén Olt partján, Slatinán ugyanazzal a feladattal megbízott kollégája.

Azonnal foglalkoztatni kezdett a gondolat, hogy miért? Csaknem azért, mert...? Nos, ne legyen üldözési mániánk! Találjunk inkább (ki) ésszerű okokat!

Például azért, mert Csíkban hideg van. Plusz fűtésköltség, vastagabb kabát, sál, sapka, kesztyű az egész családnak. Kalóriadúsabban is kell táplálkozni. A kevés napfény, a szinte megszámlálhatatlanul sok ködös nap miatt pro- és multivitaminokat kell szedni. S ez bizony nem kevés pluszkiadást jelent.

Esetleg a halászat miatt. Csíkszereda mellett hamar befagy az Olt, és különben sem ficánkol ezen a vidéken annyi nagy hal. Viszont úgy hallatszik, hogy túl a Kárpátokon eredményesen lehet a zavarosban halászni. Itt fent a reménytelenség, ki azonban lent délen él, az édes éjen édent remélhet...

Vagy mert a Hargita megyei bűnözési ráta jóval alacsonyabb, mint az országos átlag, s mi tagadás, ez is a rendőrség és a parancsnok szigorának  hatékonyságát bizonyítja. Utóbbinak csak össze kell vonnia a szemöldökét, s máris elretten a csirkefogó a csirkefogástól, a rabló gazember a gazemberségtől.

Esetleg azért, mert vannak már az országban olyan munkahelyek, ahol a kétnyelvűséget pénzösszeggel honorálják, s a csíki főrendőr ért a magyar szóból. Sőt olyan – munkavégzése során fontos magyar szavakat ismer – mint: Állj! Kuss! Vigyázz!

Tovább megyek! Talán a rendfenntartás területén él tovább ma is a Magyar Királyság gyakorlata, hogy meglehetősen pozitívan különbözteti meg azt, aki Európának eme huzatos részében őrzi a rendet, vigyáz a csendre. Ennyi, és csak ennyi de mégis megmaradt a székelyföldi autonómiából.

Ám félre az iróniával!

A kiszivárgott adatok azt bizonyítják, amit amúgy is sejtettünk. A mindenkori romániai kormányzat úgy látja és úgy is értékeli, hogy a rendőr jelenléte, munkája tízszer hasznosabb, mint a tanítóé. Mármint a hatalom megtartása szempontjából értékesebb. A kormánynak szüksége van hírszerzésre, hadseregre és rendőrségre (egyszóval az erőszakszervezetekre), hogy érvényesíteni tudja az akaratát. Nincs szüksége viszont a jó tanítókra, akik holmi romantikus tévképzetektől vezérelve igyekeznek szabad embereket nevelni az amúgy rebellis kölykökből, akiknek aztán a szájuk is szabad lesz, és kígyót békát rámondanak a hatalmat gyakorlókra. Ami ugye, súlyos önképi válságot okozna a politikusoknak, akik palotájuk kristálytükrében vagy luxus limuzinjuk visszapillantójában teljességgel helyes és helyénvaló héroszoknak látják magukat.

A kritikus hangokat az erőszakszervezetek tompíthatják vagy hallgattathatják el, s ezek nélkül a szervezetek nélkül a demagóg, a populista vagy a haszontalan politikusok rövid életet élhetnének a hatalom csúcsán. És ezt nem akarják, nem akarhatják.

Arra ma már Kelet-Európában kevesen gondolnak, hogy a hatalomnál erősebb a tekintély. S a tekintély a bizalmon alapszik. A mindkét oldalról betartott társadalmi szerződésen. Kelet-Európa azonban, sajnos, ma sem a betartott választási ígéretek, szerződések földje.

A politikai, gazdasági elit – és a zsoldjukba szegődő értelmiségiek – nem tekintélyesek, hanem hatalmasok akarnak lenni, maradni. S ehhez szükséges az erőszakszervezetek lojalitása is. Amiért természetesen hűségbér jár. Ezért tízszer nagyobb a rendőrparancsnok fizetése, mint a tanítóé.

Félreértés ne essék! Nem a rendőri fizetés szemtelenül nagy. (A rendőr a köznép számára is fontos szolgáltatást végez. Összevonja a szemöldökét, s szigorával eltántorítja a csirkefogót a csirkefogástól, a más csirkéjének hajkurászásától.) A napszámosi fizetések gyalázatosan kicsik. (A cselédi megaláztatást hivatottak erősíteni. Akkor is, sőt éppen akkor, ha a nemzet napszámosairól van szó.) Márpedig abban az országban, ahol ez így van, csendet lehet tartani, de a lépést a fejlett, mert szabad világgal nem.

Negyed évszázada lesz lassan annak, hogy a szinte kizárólag a hatalom gazdasági előnyeit megcélzó politikai elit úgy tesz, és úgy viselkedik, mint aki soha nem hallott arról, hogy az elmúlt években számos közgazdasági elemzés bizonyította: az oktatás minősége és a gazdasági növekedés üteme közötti erős az összefüggés. Gazdasági eredményekhez vezet, ha egy ország javítani tudja oktatási rendszerének teljesítményét. Ellenkező esetben kiszorul a foglalkoztatásból (a szakképzetlen) népesség nagy része. A hátrányos helyzet ráadásul nemzedékeken át öröklődik, ha az iskolarendszer nem tudja ellensúlyozni a szegény családokban született gyermekek családi szocializációs hátrányait. Így fokozatosan növekednek a társadalmi különbségek és feszültségek.

A politikai elit ösztönösen is érzi, sőt tudja is, hogy ez történhet, ez történik.

Ha a puliszka robban, akkor az erőszakszervezetekre lesz szükségük. Azok vezetői pedig már megkapták előre a fizetségüket.