Kezdődött a csíki búcsún az az érzés és gondolat, amely most ölt testet a Budapesti Önkormányzat oda-vissza köztér-elnevezési balhéjával.

Idén már rendesebben feltűnt, nem lehet nem észrevenni, hogy a magyarság-eseménnyé vált csíksomlyói vonuláson mindig ott vannak az egyenruhások, az Árpádsávosok, a motorosok, a Nagy-Magyarország pólósok, a gárdások, a Hatvannégy vármegyések, pedig a szervezők jóelőre kérik, hogy tessenek a résztvevők tartózkodni a párt- és egyéb jelképektől, maradjunk az egyházi és templomi zászlóknál. Sosem sikerül újabban betartani, és el kell fogadnunk, hogy a magyarságukkal így demonstrálók is abba a csapatba tartoznak, amelybe mi, a többség. Mondjuk, a templomi zászlók alatt vonuló keresztalja a Csíki-medence falvaiból. Hogyha ezeknek a jobboldali szemléleteknek a történelem- és magyarságtudata a mérce, akkor mi inkább keresnénk valami békésebb megoldást a szomszédos népekkel való együttélés témakörében. Amíg nem késő.

Erre tette fel (szent koronaként) a Budapesti Közgyűlés, hogy egy közterületet, amelynek korábban nem volt neve, Tormay Cécile-ről nevezett el. Beleillik a rendszerbe, amelyben a szélsőjobb színházat kapott, és amely városban a Zsidó Világkongresszus idején a Nemzeti Érzelmű Motorosok „Adj gázt!” elnevezésű demonstrációra kérnek és kapnak engedélyt (amelyet a miniszterelnök kénytelen maga betiltani tekintettel arra, hogy házigazdaként szónokol az eseményen), és amely országban a nevezett írónő legbotrányosabb könyvével indítják a Nemzeti Klasszikusok könyvsorozatát.

A Tormay Cécile-ről elnevezett közterület esetében is megtörtént, ami várható volt, hogy nem csak a zsidó szervezetek, hanem minden normálisan gondolkodó állam, szomszéd és szerveződés, amelynek tagja Magyarország, felemelte a szavát, hogy mégsem kéne 2013-ban egy közismert antiszemitáról közterületet elnevezni. Mire a város főpolgármestere kijelentette: a Magyar Tudományos Akadémiához fordul, hogy az említett írónő tudományos ismérvekkel mérhetően méltó-e arra, hogy róla valamit elnevezzenek. Pár héttel ezelőtt az Akadémia csúnyán beleszaladt egy ilyen felkérésbe, és nehezen védhető álláspontot tett közzé történelmünk utcanévtáblára méltó személyiségeiről, illetve azokról a fennkölt fogalmakról, amiket még szívesen írunk köztéri táblákra (felszabadulás, köztársaság, béke stb.)

Úgy tűnik, valamiért meg sem várja a főváros közgyűlése a tudományosan megalapozott állásfoglalást, már a jövő heti közgyűlésen letörlik a Tormai Cécile elnevezést arról a közterületről. Föltehetnénk, hogy megjött a józan eszük. De mégsem. Mert vagy a magyar hagyomány részének tekintem fentírt írónő munkásságát (és feltartott középső ujjal beintek az egész európai közvéleménynek, mer’ nekem van kétharmadom), vagy igyekszem fehérek közt európainak maradni, s föl sem merül efféle kényszer. Hogy azt kelljen mondani, hogy nem is úgy gondoltuk, meg tévedés volt, meg nem is őtet akartuk, csak  mindig összetévesztjük ezeket a hasonló nevű zenészeket.

Mélységesen egyetértve a szélsőjobboldali kommentárokkal, az a véleményünk, hogy nem elég tökösek a vezetőink, nem merik vállalni a kétharmaddal elérhető vágyott célokat. Egyszerűen meghátráltak az általános és nemzetközi nyomás hatására. S ezzel a napnál világosabban kinyilvánították, hogy kinek akarnak tetszeni, kik parancsolnak nekik, honnan kapják az utasításokat.