Ambrus Attila: Vax populi – vox populi

Előtolul emlékeimből a szeptemberi helyhatósági választások utáni este: minden politikai párt elnöke lelkesen nyilatkozott politikai alakulatának győzelméről. A parlamenti választások után szinte senki sem tűnt boldognak.

A Szociáldemokrata Párt ugyan győzött – elsősorban Klaus Iohannis elnök alkotmányt sértő, liberálisok melletti korteskedése következményeként –, de nem talál szövetségeseket a kormányzáshoz.

A liberálisokat büntették a legkeményebben a választók, a szavazati joggal rendelkező állampolgárok kevesebb mint 10 százaléka szavazott bizalmat az elnök embereinek.

Az USR–Plus is a végső elszámoláskor mínuszban jött ki.

Számomra az felfoghatatlan, hogy Traian Băsescu „Petrov” pártjára közel öt százaléknyian szavaztak, az viszont már nem, hogy a tántorgó Népi Mozgalom Pártját a moldáv–román kettős állampolgárok segíthetik át a küszöbön.

Victor Ponta hiába apellált a szavazatszámlálók jóindulatára, megpendítve, hogy ő bárkivel koalícióra lépne, kivéve az RMDSZ-t, elmerült, magával húzta a jobb sorsra érdemes Călin Popescu Tăriceanu ex-miniszterelnököt is.

Az erdélyi magyarok szembesülhettek azzal a régi – némiképpen a kampányban elhanyagolt – igazsággal, hogy nem minden arany, ami AUR. Nem én mondom el először, Cristian Pârvulescu jelentette ki, hogy a romániai törvényhozásba bekerült „hófehérke párt” ezúttal egy újfasiszta képződmény. A Nagy-Románia Párt még primitívebb, még populistább változata, aki nemcsak a Románia területén élő magyarokkal, hanem az Úzvölgye halottaival is hadakozik.

Előretörésüket, a román nacionalizmus beláthatatlan következményekkel járó előretörését mi, magyarok akadályozhattuk volna meg, ha felismertük volna a veszélyt, ha nem hallgatunk a jobb és baloldalról kísértő szírén hangokra, ha legalább ugyanolyan arányban megyünk el szavazni, mint az előző, a magyar–magyar–magyar összefogás előtti választáson.

Ha…

A vasárnapi választás a tiltakozásról szólt. Mi nem ilyen lovat akartunk – üzenték a távol maradók a PSD-nek, a PNL-nek, az USR–PLUS-nak, az RMDSZ-nek is. Nem a koronavírus, hanem a politikai undor tünete a közöny. S erre a közönyre játszottak rá a nethuszárok, a magukat értelmiségieknek tartó „facebunkók”, akik igyekeztek lebeszélni a magyar választókat a szavazásról. Némi sikerrel. Akkora sikerrel, hogy az RMDSZ nem váltotta valóra a történelmi siker lehetőségét, hogy a számarányunknál nagyobb képviseletünk legyen a törvényhozásban.

Jobbról támadták az RMDSZ-t azzal, hogy aki rá szavaz, az a vörös pestist támogatja.

Balról is jött a támadás. Egy hajdan magasrangú RMDSZ-tisztviselő ezt posztolta a közösségi médiában: „Aki ma az RMDSZ-re szavaz az az illiberális rendszerre szavaz, egy nacionalista-populizmusra, kisebbség-ellenségére, Európa-ellenességre, a magyarság megosztására...”

Hiba lenne azonban csak erre fogni az éppen hogy kielégítő, ám lelkesedésre okot nem adó eredményt. Komoly elemzést igényel a következő hetekben, hogy mit kell másként tennie, hogyan kell kommunikálnia, miként kell kapcsolat tartania a választóival a szövetségnek.

Sokan voltak ugyanis – egy Facebook-bejegyzés tanúsága szerint –, akik így mérlegeltek: „Leadtam a voksomat. Talán ez a legszemélytelenebb módja megfogalmaznom azt, amit tettem. Nehéz szívvel, sok beszélgetés, még több mérlegelés után. Talán, mert nem csak jog, hanem illúzió is. Mintha számítanál. Mintha számítanék. Talán, ha a legkevésbé rosszat választod a választhatatlanok közül. Talán mégis kibekkelhető sok apró, veszélyes ellenség. De hogy mit nyersz, ha nyer a fajtád? Megint ide jutottunk. Nem valakikért, nem valamiért, inkább csak valakik, valami ellen nyomunk pecsétet. És ha odamentem, vajon attól holnaptól mindenki teszi a dolgát?! Holnaptól ha mindenki tudná és tenné a dolgát, az lenne az igazi.”

A vax populi helyett a vox populi kell legyen a következő négy év irányelve. Akkor is – sőt éppen amiatt –, hogy a számok játéka az RMDSZ-nek kedvez: szükség lehet képviselőinkre a kormányalakításhoz. „Gütten mörgen, Herr Iohannis!”

Kimaradt?