Kustán Magyari Attila: Mítoszgyilkos tények

Számos mítoszt romba dönt(ene, ha bárkit érdekelnének a tények) a nemrég megjelent, európai szintű felmérés. Ebből nagyjából látszik, hogy hol helyezkedik el az erdélyi magyarság: nagyjából a román társadalom, Oroszország és a Kaukázus környékén.

De most nem azzal foglalkoznék, hogy milyen eredmények jöttek ki. Ha ezzel foglalkoznék, akkor csak azt írnám le, amit olyan sokszor már leírtam: hogy nemzeti kisebbségi jogokat védeni nem lehet úgy, ha nőkbe, melegekbe, cigányokba, bevándorlókba taposunk. Maradjunk annyiban, hogy ezzel úgysem ért egyet a többség, könnyedén kitalálja azokat a játékszabályokat, amelyek szerint ő továbbra is védett akar lenni, de másokat nem tart méltónak erre.

Hát legyen.

Arról viszont érdemes beszélni, hogy ezek az eredmények milyen mítoszokat rombolnak le.

Először is azt, hogy létezik homogén társadalom. Érdemes kihangsúlyozni, hogy minden átlagolt eredmény mögött kisebb-nagyobb belső eltérések adódnak (általában külön mérik ezeket). Azt jól tudjuk, hogy az erdélyi magyarok is sokszínűek, akármennyire igyekszik a hazai képviselet populista nép-értelmezése ezt árnyalni. Egységes magyarság nincs, sem egységes problémák, sem egységes megoldási javaslatok. Nekem például kevés olyan ember van a közvetlen ismeretségi köreimben, akik tükröznék az egy-egy számba sűrített értékrendeket – ha csak a saját burkomban léteznék, akkor meg is lepődtem volna az eredményeken. Ráadásul változnak ezek az értékek, húsz év múlva teljesen másképp fognak festeni – érdemes megnézni a további változókat, például a korosztályok különbségeit: a fiatalabbak már másképp látnak dolgokat, és az iskolázottabbak is stb.

Érdemes azt is meggondolni, hogy az egységes Európa mítosza, az „európaiságé”, az „európai értékek” mint kopott szlogen mennyire támaszkodhat a tényekre. Nyilvánvalóan semennyire. Az erdélyi magyarok beilleszkedése döcög, mondhatni némi cinizmussal. A heves „migráncsozások” közepette nem árt ezt megfontolni: olyanoktól védik az „európai értékeket”, akik a sztereotípiák szerint nem is állnak tőlük túlságosan messzire. Hogy két példát hozzak: Svédországban a szélsőjobboldal szervezett Pride-ot muszlimok lakta negyedben, Franciaországban a szélsőjobboldal is kiáll a vallással szembeni kritika mellett (persze kényesebb, ha a kereszténységről van szó), miközben kétlem, hogy az erdélyi magyarság zöme elfogadná bármelyik álláspontot.

Európai értékek tehát nem igazán léteznek: Finnországban például teljesen másképp viszonyulnak az emberek a nemi szerepekhez, szexuális kisebbségekhez, a családhoz, gyerekvállaláshoz, nem szólva arról, amiről nem számolnak be ezek a felmérések: a gazdasági egyenlőtlenségekhez, tehervállaláshoz, piac és állam viszonyához.

Az is mítosz, hogy a magyar és a román társadalom majdhogynem inkompatibilis egymással, képtelen megérteni egymást. De hát mennyire közeli az értékrend! Mint az kiderült, az erdélyi magyarok egy sor szempontból közelebb állnak a románokhoz, mint a magyarországiakhoz, és hát, ha cinizmussal is, de azt mondhatjuk, hogy ezek a közös pontok már alapot jelenthetnének a megbékéléshez (persze, a megbékéléshez a pártok túlélőstratégiáinak eltűnése is elég volna).

Mit kezdhetünk a kapott eredményekkel? Nyilván, mindenki a maga narratíváját olvassa bele ezekbe: az egyik oldal hivatkozási alapnak használja, a másik szörnyülködik és az „európai értékek” utoléréséről beszél.

A magam részéről egyikkel sem értek egyet: azt gondolom, hogy a szörnyülködés megfoszt a megértés esélyétől, a helyeslés pedig nem gondol bele a következményekbe, és nem árnyal. Minden társadalom változik, az értelmetlen ragaszkodás még nem tette élhetőbbé a világot senki számára. Ha az erdélyi magyarság egy jelentős része a „fennmaradást” abszolutizálta, szíve joga, de azt tudnia kell, hogy ehhez nem szükséges sem a buzizás, sem a nők szülőgépként értelmezése. Még az istenhit se igazán, ha már itt tartunk.

Annál inkább az értelmes párbeszéd és a nyitás.

Kimaradt?