A koronavírus-járvány előbb-utóbb elmúlik – ám a világ gazdaságilag, politikailag, kulturálisan ezt követően teljesen megváltozik. A válságkezelő módszerek megválasztásánál tehát figyelembe kell vennünk, hogy azok átalakíthatják a jövőben az egész életünket. A fontos nem csupán az, hogy leküzdjük a közvetlen veszélyt, hanem az is, hogy milyen világot örökölünk majd a járvány után – figyelmeztet Yuval Noah Harari (képünkön), izraeli filozófus és történész A világ a koronavírust követően című, a Financial Times-ban megjelent vezércikkében.

A világ kormányai jelenleg arra kényszerülnek, hogy kiforratlan, sőt, veszélyes technológiákhoz folyamodjanak, abból a meggondolásból kiindulva, hogy a tétlenség még nagyobb veszélyekkel járhatna. Olyan döntéseket, amelyeket rendes körülmények között évekig mérlegelnének, most órák alatt hoznak meg, márpedig ezek a döntések később akár életünk részeivé is válhatnak. A járvány miatt egész országok válnak kiszámíthatatlan következményekkel járó szociális kísérletek alanyaivá.

A jelenlegi válsághelyzetben két nagy döntési lehetőségünk van. Egyrészt választhatunk a totalitárius megfigyelés és a polgári felelősség között, másrészt a nacionalista elszigetelődés és a globális szolidaritás opciója között.

Az első esetben, a totalitárius megfigyelés alkalmával a kormányok szemmel tartják és megbüntetik a szabályokat megszegő állampolgárokat. A korszerű technológiák, első ízben az emberiség történetében, lehetővé teszik, hogy a megfigyelés mindenkire kiterjedjen. Az ötvenes években a KGB képtelen volt 240 millió személy állandó figyelemmel tartására, az információkat tárolni sem tudta volna.

A koronavírus elleni harcban azonban számos kormány új módszereket használ a polgárok megfigyelésre. Kínában például az okostelefonok állandó monitorizálása, az arcfelismerő kamerák milliói, az emberek rákényszerítése arra, hogy naponta közöljék a hatóságukkal testhőmérsékletüket és egészségi állapotukat, lehetővé tette nem csak azt, hogy pillanatok alatt kiszűrjék a koronavírusos betegeket, de azt is, hogy nyomon kövessék, ki kivel került közvetlen kapcsolatba.

Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanyahu nemrégiben felhatalmazta az izraeli biztonsági szolgálatot, hogy a terrorizmus elleni módszerek útján derítsék ki a koronavírussal fertőzött személyeket. Amikor a parlamenti biztosság elutasította a javaslatot, a kormányfő sürgősségi kormányrendelettel léptette életbe azt.

Fennáll a veszélye annak is, hogy a járvány megszűnte után egyes kormányok fenntarthatják a szigorú ellenőrzéseket, azzal érvelve, hogy jöhet a járvány második hulláma, vagy újabb Ebola-törzs jelentkezett Afrikában vagy bármi másra hivatkozva. A kormányok tudják, hogy a magánszféra biztonsága és az egészség között az emberek legtöbbször az utóbbit részesítik előnyben.

A helyzet azonban az, hogy egyszerre megőrizhetjük magánéletünket és egészségünket is, persze, csakis akkor, ha a totalitárius rendszerekben alkalmazott szigorú megfigyelés helyett az állampolgári felelősség mellett döntünk.

A második opciót a nacionalista elszigetelődés és a világot átfogó szolidaritás közötti választás jelenti. Mind a járvány, mind pedig a vele járó gazdasági válság világméretű probléma, a megoldást tehát kizárólag globális összefogás jelenti, aminthogy erre lenne szükség a megfelelő gyógyszerek, lélegeztető berendezések gyártásához, az államok közötti szétosztásához is.

A 2008-as gazdasági-pénzügyi válság, a 2014-es Ebola-járvány alkalmával az Egyesült Államok magára vállalta a globális vezető szerepét – amiről viszont a jelenlegi adminisztráció lemondott, világossá téve, hogy Washingtont Amerika nagysága és nem az emberiség sorsa érdekli. Amerika legközelebbi szövetségeseit is cserbenhagyta, amikor például megtiltotta az Európai Unióba történő utazásokat anélkül, hogy erről előzetesen értesített volna az érintett államokat; Németországban hatalmas felháborodást váltott ki azzal, hogy egymilliárd dollárt ajánlott egy német gyógyszeripari konszernnek a koronavírus elleni oltás kizárólagos megszerzéséért.

Az emberiségnek választania kell: ezen az úton halad-e tovább, vagy pedig a globális szolidaritást választja. Ha ez előbbit választja, az nem csak a járvány elhúzódásához vezethet, de ennél sokkal súlyosabb katasztrófákat is előre vetíthet.

Ha pedig az utóbbi mellett dönt, az nem csak a koronavírus fölötti győzelmet jelenti, de megelőlegezi a 21. században még ránk várható újabb járványok és válságok elleni további sikereket is – vonja le végkövetkeztetését az izraeli szerző.