Bíró Béla: Reálpolitikák
A vallási szektákat (mellesleg egyfajta elvakult ateizmus jegyében) egyre sűrűbben az ideológiai szekták szorítják háttérbe. A képlet azonban tökéletesen azonos. Kizárólagos igazságok. Agresszív türelmetlenség. A hitelvektől elrugaszkodott eretnekek lenullázása. Merthogy őket (mily sajnálatos) ma már nem lehet (bár nemigen tudom meddig) máglyákon megégetni.
A baloldal úgy véli, hogy kizárólag neki van (sőt lehet) igaza. A minden lehetséges igazságukból (korábban és sok szempontból máig kiutasított) jobboldal hívei nyilván ugyanazt teszik. Mert joguk nekik is van, és még ők sem váltak „lélekké vagy agyaggá,”, hogy ne lehetnének „szabadok”. (Lásd: József Attila: Levegőt!)
A józanabbak is úgy vélik, hogy bár elvben végtelen számú nézőpont lehetséges, ha ezek ugyanarra a dologra, jelenségre, gondolatra vonatkoznak egyetlen igazságnak kell lennie. Szépen is hangzik. Csakhogy az igazság – ha van – az előbbiekből adódóan csak és csakis eltérő igazságok gyanánt létezhet. Még egy széket sem láthatunk négyen ugyanolyannak, merthogy eltérő nézőpontokból látjuk. Ennek ellenére nincs épeszű ember, aki kétségbe vonná, hogy ugyanazt a széket látja, mint a mellette állók. Az eltérő nézőpontok kiegészítik-kiteljesítik egymást. Ez a tény a politikai nézetekre is áll. Csakhogy ezek esetében maholnap olyan értelmes ember nincs, aki azt gondolhatná, hogy ugyanazt látja, sőt nézi, mint a mellette – horribel dictu – vele szemben állók.
Persze vannak egymást valóban kizáró „igazságok” is. De csak és csakis abban az esetben, ha kizárólagosak gyanánt rögzítjük őket. Továbbra is tanárosan vagyok kénytelen folytatni. A román és a magyar igazság csak akkor zárhatja ki egymást, ha önmagát mindkettő vitathatatlannak és kizárólagosnak tételezi. De ez épp attól olyannyira siralmas, mert egy józanabb – a másik nézőpontját is mérlegelő – alapállásból kifejezetten nevetséges. Volna. Csakhogy itt is elvakultságok látomásai versengenek egymással. Amiből csak és csakis logikai elvakultságok adódhatnak.
Hogy Magyarországon mi történik, az egy dolog. De hogy az Orbán Viktort érdem szerint megillető helyet számos Kolozsváron élő magyar értelmiségi is csak valamiféle jelképes lámpavason képes fellelni, az kissé már valóban különös.
Az Európai Unió korifeusainak egy része is látja, hogy a török Erdogan kész rettenet. A második Hitler titulus az elmúlt évtizedekben a perzsa Mosszadektől Szaddam Husszeinig és társaiig: az olasz Salviniig vagy magáig Orbán Viktorig sokaknak kijárt. Erdogannak nemigen, pedig az általa és elődei által az elmúlt évszázadban végrehajtott cselekedetek a fogalom minden kritérimumát kimerítik: sajtószabadság felszámolása, ellenzék bebörtönzése, kurdok elleni irtóhadjáratok, az állam határain túlterjeszkedő rendcsinálások. Folytathatnám…
Ennek ellenére a világdemokrácia legfontosabb kezese, mármint Amerika és a KGB-utód Putyin Oroszországa kéz a kézben legitimálják Erdogan égbekiáltó törvénytelenségeit. Az Európai Unión belül kezdetben csupán Orbán Viktor vétózott. Erdogan javára. A kolozsvári balliberális szekta illő módon ki is borult Orbán populizmusa miatt. (Persze, korántsem azért, mert a kurdok elárulásával voltaképpen bennünket: romániai, szlovákiai, szerbiai ukrajnai magyarokat is elárult.) Igaz, Orbán hívei meg úgy vélik, hogy magasabb érdekből tette, merthogy megvédelmezésünkhöz erős, a NATO oszlopos tagjaként vitézkedő és nem utolsó sorban általa vezetett magyar államra, és hadseregre van szükség.
Újabban az Orbán Viktort mély önérzettel elítélő német sajtó is arról kezdi győzködni olvasóit, hogy Erdogan hatékony támogatása Németország alapvető érdeke. Lásd: „Miért van szüksége a NATO-nak Törökországra?” Szerző: Christopher B. Schlitz. Megjelenési hely: a liberális Die Welt.
Az érvrendszer röviden összefoglalva: Törökország a NATO keleti szárnyának nélkülözhetetlen eleme. A szövetség második legnagyobb hadseregével a háta mögött. A NATO Törökország nélkül gyengébb és főként kevésbé cselekvőképes lenne. A Boszporusz-parti állam a védelmi rendszer biztonsági architektúrájának alapköve. Törökország a terrorizmus és a migrációellenes harc (szó szerint: Kampf gegen Terrorismus und Migration), valamint Oroszország „körülhatárolásának” (Eindämmerung) és a geopolitika formálásának legütőképesebb eszköze. Meghatározó feladatokat vállal az afganisztáni, koszovói, iraki rendfenntartásban is. A küreciki úgynevezett előzetes figyelmeztető-radarrendszer a NATO rakétavédelmi programjának elidegeníthetetlen része. Emellett Erdogan országa az Iszlám Állam elleni harc műveleti bázisa is. És a Fekete-tengerrel, a Földközi-tengerrel, Szíriával és Irakkal is határos. Egy mondatban: Törökország a NATO legfontosabb befolyási zónáinak középpontjában található. Ráadásul az örmény holocaustot mesterien lebonyolító, de bűneit (a Nyugat hallgatólagos egyetértésével) máig elismerni nem hajlandó Törökország ma Örményország fő védelmezője az orosz terjeszkedési törekvések ellen. (Lásd Oroszország „körülhatárolása”.) Következésként a német szociáldemokraták, amikor Törökországnak a NATO-ból való kizárását követelik, felelőtlenek és tendenciózusan populisták.
Ámbátor ők (épp oly tendenciózusan) a populista Magyarországot is lelkesen kizárnák az Unióból és a NATO-ból.
Ember legyen a talpán, aki ebben katyvaszban képes lenne eligazodni.
Én mindazonáltal továbbra is meg vagyok győződve róla, hogy Törökország minden állítólagos erényével egyetemben a térség legvisszataszítóbb diktatúrája. De akkor mit gondoljak a NATO-ról, Amerikáról, Oroszországról, Németországról, implicite Európáról?
Orbán Viktor mindettől függetlenül még mindig lehetne lehet „szörnyeteg” is. De ha az említett szekta által körülrajongott zsenik azok, miért ne lehetne ő is inkább reálpolitikus?