Most, hogy már majd mindenki végignyilatkozta magát a fodrozódó kormányválságról, néhány átmeneti következtetést megér ez a hangszerelésében és dramaturgiájában oly sajátosan hazai belpolitikai momentum. Mely persze nem pillanat, hiszen azt az esélyt a kabinetet alkotó immár egyetlen párt, nos, elszalasztotta: a május 26-i megabukta után majdnem három hónapja volt rá, de sorozatosan hagyta elillanni az alkalmat. Ezért valójában nem is lehet hibáztatni a szocdemeket; a szétzilált és lefejezett, hatalmi szerepköre miatt amúgy is erodált formáció az időnyerés egyszerű és a számára talán legkevésbé kockázatos forgatókönyvére szorítkozott. Ez a változat viszont inkább ötletszegény kármentési akció, mint rugalmas, jól átgondolt elszakadási művelet; egyre lanyhább utóvédharc, amelynek elhúzódása többet árthat a PSD-nek (is), mint az állások feladása és az ellenzéki futóárkokba való sebtiben megejtett berendezkedés. Amennyiben ezt meglépte volna D. asszony és gárdája, mondjuk a nyár kellős közepén, egyszerűen helyzetbe hozta volna a még mindig csak helyezkedő ellenzéket, csakhogy itt a nyakunkon az október közepén hivatalosan rajtoló elnökválasztási kampány, és a választást lebonyolító intézményeket nem lehet tálcán felkínálni az ellennek – gondolták a Kisellef-sugárúti pártszékházban.

A mindenféle sakkozások, számigálások és médiacsatározások hevében újra előtérbe került az Alkotmánybíróság, mint fajsúlyos szereplő, hiszen máris döntetlenre áll a vita, miszerint ha az új miniszterekkel kér szavazatot (tehát bizalmat) a kabinet, az esetleges fiaskó mivel járhat ugyan: erre az alkotmány – mint sok egyéb esetben – nem tér ki tételesen.

Aztán itt az egyre gyakrabban előrángatott előrehozott választások refrénje. Erre törvényesen legfeljebb jövőre kerülhet sor. Például egyszerre a helyhatóságiakkal, amint azt az USR környékéről javasolják-sugallják. Olcsóbb lenne így, az biztos. Szervezésileg. Maga Iohannis is elejtett egy erre vonatkozó utalást. Lehet, hogy csak a nyomásgyakorlás-hangulatkeltés retorikai fogásai, de az sem kizárt, hogy tényleg elfogyott a türelem és az üzemanyag. A jelenlegi államfőnek időzítés szempontjából tényleg előnytelen most kormányalakítással bajlódnia, és most Cotroceni-ben a tanácsadók patikamérlegen hasonlítják össze a hatáskörében megnyirbált PSD-kormány vagy egy ellenzéki, de szintén kötött mandátumú átmeneti kabinet változatát.

Mert amíg itt a nagy váltás bekövetkezne, jövőre (tavasszal, nyárelőn vagy terminusra) mégis kell valakinek kormányozni legalább a látszat kedvéért. A kormányzás pedig, akármennyire is takaréklángon zajlik, fáradtsággal, döntésekkel, következményekkel, voksvesztéssel jár, és ezt valahogy mindenki megspórolná a 2020-as kettős korteshadjáratra való tekintettel. Ügyvezető kabinetet pedig – egyelőre – nem lehet lízingelni, illetve a Cioloș-féle kísérlet nem hagyott kellemes nyomokat. Nem hiába használják a felelős kormány/kormányzat kifejezéseket.

A hétvégén vélhetően kellemes idő lesz a román tengerparton: igazi nyárutós bónusz, amelyet fölöttébb megérdemel a megtépázott pészédés had, mely oda vonul vissza tanácskozni. A pártban, ha nem is nyilvánvalóan, még aktuális a kormányzás–ellenzékbe vonulás dilemma és a körülötte egyre inkább izmosodó vita. Eddigi szereplését nézve a szocdem tábor képtelen lesz meglepetésekre, hacsak Viorica Dăncilă napszúrásra hivatkozva nem vonul majd hétfőtől hirtelen árnyékba: két-három lépéssel hátrébb.