Szász István Szilárd: Amikor hőgutát kap az ember

Rohasztó meleg volt a hétvégén, hogy aztán golflabda méretű jég verhesse el az ország egy részét. A természet körforgása, mondhatnánk. Csak ez a körforgás már kezd émelyítő lenni, és egyre kevésbé tűnik természetesnek. Mint egy sorba rakott dominó, aminél elég egyet ledönteni, hogy sorba ledőljön a többi, úgy indít asszociációs láncot ez az esemény.

Képzeljük el, amint a volánnál ülünk az autóban, kint +30 fok van, de legalább 40 fokos hőérzettel, száguldunk az autópályán. Na jó, legyen csak országút, az autópálya túl nagy kuriózum. Az ablakok leengedve, mert a klíma miatt legutóbb is megfáztunk. Nem mintha a kereszthuzat sokkal jobb választás lenne. De valamit muszáj, mert úgy érezzük, másképp hőgutát kapunk. A kormány égeti a tenyerünket, a bal kezünk már leégett, izzadtságtól latyakos hátunk rátapad az ülésre, egy csepp éppen a fenekünk árkán landol, a homlokunkról pedig csorog a víz, miközben levegő után kapkodunk. Hirtelen belénk nyilall a gondolat: „az a rohadt globális felmelegedés”.

És már cikáznak is idegpályáinkon az impulzusok. Beugrik egy kép, a Facebookon jött szembe minap. Szánhúzó kutyák úgy járnak a vízen (lásd borítókép), mint Jézus a szentírási történet szerint. De Jézussal ellentétben ezek a kutyák a Jeges-tenger olvadó jégtakaróján álló vízben tapicskolnak és a súlyos grönlandi felmelegedésre hívják fel a figyelmünket. Június 13-án egyetlen nap alatt kétmilliárd tonna jég olvadt el Grönlandon, amit a kép is megörökít. India egyik államában 50 fok feletti hőmérsékletet is mértek, Namíbiában pedig akkora szárazság van, hogy többek között elefántokat és zsiráfokat árvereznek el, hogy a befolyó pénzt a meglévő állományra fordíthassák. Szóval tényleg meleg van.

A melegről persze eszünkbe jutnak a melegek. Idén először vonultak Kolozsváron az LMBTQ-közösség tagjai a város főterén és legforgalmasabb utcáin. Az előző évekkel ellentétben az önkormányzat nem száműzte a felvonulást a Szamos-partra. Akik viszont nem kaptak hőgutát eddig, azok most kapnak a szívükhöz, mert már az előző évi felvonulásokat is soknak tartották, nemhogy a mostanit. S pillanatok alatt feszültebb a levegő, mint a tomboló viharok belsejében. Merthogy nemcsak a globális felmelegedéssel, hanem a melegek kérdésével sem tudunk zöld ágra vergődni. A nyilvános térben roppant kevés a normális megnyilvánulás a téma kapcsán: vannak, akik fegyverrel gyilkolnák le az összes homoszexuálist, a másik oldalon pedig az égbe tolják őket. Mindkét véglet káros a normális kommunikációra és hátráltatja a harmonikus(abb) együttélést.

Egyébként a felvonuláson a melegeket és szimpatizánsaikat sem kímélte a hőség. Együtt izzadt hetero- és homoszexuális. Szivárványszínű esőernyőkkel próbáltak védekezni a napsugarak ellen. A szivárvány amúgy a mozgalom szimbólumává vált az elmúlt évek során, ami a sokszínűséget hivatott megjeleníteni. Az erről való beszédet azonban még mindig a fehér-feketében látás dominálja, érzékletes képzavarral megragadva a lényeget.

De ha már szivárvány, az is eszünkbe juthat, hogy az ószövetségi szentírásban a szivárvány a szövetség jele. Isten és népe, Isten és a világ közötti kapcsolatot jelzi. Miután Noé családjával és a bárkán megmentett állatokkal megmenekült az özönvíztől, Isten ezt mondta Noénak: „Ha összegyűjtöm a föld felett a felhőket és a szivárvány megjelenik a felhőkön, akkor megemlékezem szövetségemről, ami fennáll köztem és köztetek, meg minden élőlény és test között. A víz nem válik többé vízözönné, hogy minden lényt elpusztítson. Ha a szivárvány megjelenik a felhőkön, látni fogom, és megemlékezem az örök szövetségről, amely fennáll Isten és minden élőlény meg minden test között a földön.

Elég sok ember megfeledkezett már erről a szövetségről. Kérdés, hogy Isten még emlékszik rá?

Kimaradt?