Családom körében, százezer zarándokkal és Ferenc pápával együtt imádkoztam a csíksomlyói pápai szentmisén a Miatyánkot, ami a szentatya szerint „létünket fejezi ki” . Feleségem és szüleim kezét fogva, testvéremre gondolva kapcsolódtam be a közösen elmondott Úr imájába. A pápalátogatás egyik legfontosabb momentuma volt számomra ez a pillanat. Ferenc pápa romániai látogatásának is kiemelt gondolata a család, beszédeiben fivéreimnek és nővéreimnek szólította a jelenlévőket. De mit is jelent testvérnek lenni?

Ferenc pápa, bár számos nyelven atyának, szentatyának nevezik, megválasztását követően első beszédét mégis úgy kezdte, ahogyan most a csíksomlyói nyeregben összegyűlt embereket is szólította: fivéreim és nővéreim! Nem atyáskodott, nem „fentről” beszélt „lefelé”. Egy volt közülünk, még akkor is, ha a zarándokok az ő jelenléte miatt gyűltek össze. Ő maga is gyermekként jött. Ahogyan fogalmazott: „Isten iránti örömmel és hálával vagyok ma itt, ezen a történelmi értékekben és hitben gazdag, kedves Mária-kegyhelyen, ahová gyermekként jövünk, hogy találkozzunk égi Édesanyánkkal és hogy egymásban valódi testvérekre leljünk”.

Sokan elsiklanak a gondolat fölött, pedig ezeknek a szavaknak rendkívüli súlyuk és jelentőségük van. A szentatya velünk zarándokol, a katolikus hierarchia csúcsán állva is testvérének tekint bennünket. De aminek még ennél is súlyosabb üzenete van (kellene hogy legyen) számunkra, hogy nemcsak minket, hanem az ortodox elöljárót is testvérének nevezte. Felidézte, hogy Szent Péter, Róma első püspöke, a katolikus egyház első pápája és a román ortodox egyház védőszentjeként tisztelt Szent András is testvérek voltak. Hazafele utazva a repülőgépén újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy „könnyű közel kerülni Daniel pátriárkához, mert testvéremnek érzem őt, és testvérként beszéltünk egymással. Nem mondom neki azt, hogy »De ti miért...«, és ő nem mondja azt nekem, hogy »De ti miért...«, hanem együtt járunk!”

Ezek történelmi léptékű szavak. Az egyházszakadások külön utakra terelték a szétváló egyházakat, így jellemzően a közös kiátkozások, egymás megvetése, sokszor üldözése vált a fő magatartássá. Ehhez képest radikális fejlődés, hogy Ferenc pápa testvérének nevezi az ortodox elöljárót. Mi mikor leszünk képesek hasonló nyitottságra és alázatra? Mikor mondjuk azt egy ortodoxnak, egy romá(n)nak, hogy testvérem vagy? Sokszor úgy érzem, hogy sokat kell még növekednünk ahhoz, hogy erre közösségileg képesek legyünk. Mi még az ellentétek érzéseit öntözgetjük a lelkünkben, édes borzongással tölt el a gyűlölködés. Sokan a pápalátogatást is arculcsapásként élik meg. De akik még mindig a dühükbe és fádalmukba kapaszkodnak, azok nem fogadták be a pápai üzenetet, nem értették meg annak mondanivalóját.

Testvérnek lenni nem jelent felhőtlen, konfliktusmentes kapcsolatot. Akinek van testvére, az a bőrén tapasztalta, hogy ez olykor összecsapásokat, egymásnak feszüléseket jelent. Jól látja ezt Ferenc pápa is. Csíksomlyói prédikációjában hangsúlyozta:  „Ne hagyjuk, hogy azok a hangok és azok a sebek, amelyek az elkülönülést és a megosztottságot táplálják, megfosszanak minket a testvériség érzésétől. Nem szabad elfelednünk vagy tagadnunk a múlt összetett és szomorú eseményeit, azonban ezek nem jelenthetnek akadályt vagy ürügyet, hogy meggátolják a vágyott testvéri együttélést”.

Hogy mennyire nem felhőtlen mindig a testvérek élete, jól példázza Káin és Ábel testvérgyilkossága. Ferenc pápa a bibliai történettel példázta, hogy nem mindig sikerül jó testvérnek lenni, és maguk a keresztények, katolikusok is követnek el súlyos hibákat. Ferenc pápa a balázsfalvi roma közösség tagjaitól bocsánatot kért az egyház nevében a történelem folyamán a romákat ért igazságtalanságokért. „Nyomja egy teher a szívemet (…) rossz szemmel, Káin szemével, és nem Ábel szemével néztük önöket, és nem voltunk képesek értékelni önöket” – mondta a pápa.

„Káin számára nem volt fontos a testvére. A közömbösséggel tápláljuk az előítéleteket és gyűlöletre uszítunk. Ahányszor elhamarkodottan ítélünk, szavakkal megsértjük a másikat, távolságot ékelünk egymás közé. Amikor valakit hátrahagyunk, az emberiség nem tud már előre menni. Nem vagyunk jó keresztények, de még emberek sem, ha nem vagyunk képesek látni magát a személyt előítéleteink nélkül. Az emberiség történelmében mindig lesznek Ábelek és Káinok” – mutatott rá Ferenc pápa.

Testvérnek lenni küldetés, elhívás arra, hogy megvalósítsuk az egységet. Szó sincs róla, hogy ez egy könnyű, zökkenőmentes út lenne, de a keresztény tanítás szerint van egy égi édesanyánk, akihez így fohászkodott Ferenc pápa: „Édesanyánk, taníts meg minket összevarrni a jövőt”. És van egy édesapánk, akihez együtt imádkozva mondjuk: „Mi Atyánk”. Fogjuk hát meg egymás kezét, testvéreim!