Ha hinnék a forgatókönyvekben – de nem hiszek –, azt is gondolhatnám, hogy az úzvölgyi első világháborús magyar katonatemető botrányát a Román Akadémia szervezte meg, csakis azért, hogy igazolni lássa az általa megrendelt közvélemény-kutatás eredményeit, miszerint a kutya magyarok…

Mindehhez még csak ennyit: az Akadémia elnökét, Ioan Aurel Popot – aki a „multikulturális” kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora is – igencsak túlzás lenne magyarbérencnek tartani.

Az várható volt ugyanis, hogy ha a román fél egy katonatemetőben a magyar hősi halottak fölé ortodox kereszteket állít, azon a magyarok igencsak felháborodnak. Ami a keresztállítók számára remek ürügy annak bizonygatására, hogy ez a vad ázsiai nép még a román halottak emlékét sem tartja tiszteletben.

Nos: a legmagasabb romániai tudományos és kulturális fórum által megrendelt közvélemény-kutatásból – amelynek nyilvánosságra hozását ki tudja (én sejtem), miért kellett éppen az EP-választások előtt időzíteni – ugyanis az derül ki, hogy a magyarok Románia ellenségei.

És mekkora ellenségei! Ugyanolyan veszélyesek, mint Oroszország!

Nem tréfálok: ez derül ki a felmérésből.

Arra ugyan lehetett számítani, hogy Romániában az ország legnagyobb ellenségének Oroszországot tekintik. Ez normális dolog lehet egy olyan országban, amely nem felejtette el sötét tapasztalatait a „fény forrásával”, Moszkvával. Putyin nagyhatalmi törekvései tovább táplálják a történelmi félelmet, főleg olyankor, amikor Románia azzal tör borsot Moszkva orra alá, hogy területén az Egyesült Államok rakétatámaszpontot létesít.

Méghozzá olyan körülmények között, amikor az előző román honvédelmi miniszter, Mihai Fifor ráadásul nem rakétaelhárító, hanem ballisztikus rakétákról beszélt, amelyet utólag nyelvbotlásnak akart feltüntetni.

Jó, jó, tudjuk, Bukarest ezerszer megmondta, Deveselun csak elhárító rakéták vannak, az esetleges közel-keleti fenyegetések ellen – no, de azért az oroszoknak is vannak történelmi tapasztalatai Romániával.

Szóval térjünk vissza a felmérésre: a megkérdezettek 64,4 százaléka Románia legfőbb ellenségének Oroszországot tekinti. Ez rendben van. Az már kevésbé normális, hogy a Magyarországnál száznyolcvanszor nagyobb, 183 millió lakossal rendelkező, 11 időzónát átfogó, atomnagyhatalom után nyomban Magyarország következik, 62,6 százalékkal, azaz csaknem ugyanannyival, mint Oroszország. A 62,6 százalék szerint Magyarország azért jelent fenyegetést, mert „ilyen vagy olyan formában ellenőrzése alá vonná Erdélyt”. Az ellenségkép tekintetében a két ország közötti 1,8 százalékos különbség jóval a plusz-mínusz 3 százalékos hibahatáron belül van.

Vonjuk le hát ebből a következtetést, miszerint a románok több mint 62 százaléka szerint Magyarország – nagyhatalom? 

Magyarország és Oroszország fej-fej mellett haladt akkor is, amikor arról volt szó, hogy milyen állam szeretne Romániát erős államnak látni, hiszen mindkét ország egyaránt a lista legvégén helyezkedett el, a 9,4 százalékos Magyarország alig több, mint 1 százalékkal előzte meg a 8,3 százalékos Oroszországot.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország megengedhetetlenül beavatkozik Románia belügyeibe több mint 58 százalék adott igenlő választ és alig 22 százalék válaszolt nemmel. 

60 százalék volt azonban azon a véleményen, hogy Magyarország Románia gyengítésén dolgozik, a megkérdezettek közül csupán 27 százalék tekinteti baráti államnak Magyarországot. Ilyen tekintetben egyenesen Magyarország a listazáró, nyilván csak azért, mert – ki tudja, miért – Oroszország kimaradt a felsorolásból. Talán azért, hogy Magyarország végre az utolsó helyre kerüljön.

A Romániával baráti országok esetében Magyarországot 59 százalékkal még Bulgária, 50 százalékkal pedig Szerbia is megelőzi, de 40 százalékkal még Ukrajna is jóval előtt áll, pedig ebben a „baráti országban” éppen most írták alá a román – és általában a kisebbségi – oktatást ellehetetlenítő törvényt, és Ukrajnában „ősi román területek” is akadnak…

A felmérés kapcsán el lehetne vitatkozni azon, hogy van-e komoly alapja a „magyar ellenségképnek” – de nem érdemes, mert nyilván nincs, vagy csak alig-alig. Arról viszont már érdemes lenne elgondolkozni, hogy miképpen alakult ki ez a kép a román lakosságban, hiszen a mindennapokban a román és a magyar ember legalább olyan jól megérti magát egymással, mint a magyar a magyarral, vagy a román a románnal.

Csakhogy külön-külön az emberek mindennapos kapcsolataik, tapasztalataik alapján ítélik meg egymást – a népek viszonyában viszont már más a helyzet, ez sokban függ a médiától, és a médiát a saját szolgálatukba állító politikusoktól. Akik szerint például Székelyföldön a román ember hiába kér románul kenyeret… (Megfigyelték? Mindig kenyérről van szó, mert arra mindenki érzékeny. Azt még soha nem hallottam, hogy hiába kértek volna románul vodkát…)

A politikusoktól függött például az, hogy Románia és Magyarország csak hosszas és elkeseredett vita után írhatta alá a kétoldalú alapszerződést, miután Bukarestnek sikerült – az akkori és a jelenlegi külügyminiszter, Teodor Melescanu cinikus megállapítása szerint – „kiherélnie” az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének a kollektív jogokról szóló 1201-es ajánlását.

Igaz, az alapszerződésről ma már senki nem beszél. Ami még jó is lehetne, hiszen a természetes dolgokról általában nem beszélünk. A gond csak az, hogy az alapszerződést a román fél soha nem tartotta be. Ami például most azért okozott gondot, mert a 13. cikkely 2. bekezdése szerint a szerződő felek kötelezettséget vállalnak – egyebek között – a másik félhez tartozó és a területükön lévő történelmi műemlékek és az emlékhelyek védelméért.

Aminthogy Bukarest fittyet hányt a romániai magyar hadisírok és magyarországi román hadisírok jogi helyzetéről szóló, 2008-ban aláírt román-magyar megállapodásra is. Márpedig a dokumentum értelmében a feleknek biztosítaniuk kell „a hadisírok és háborús emlékművek megőrzését és a háborús elesettek örök nyugalomhoz való jogát, beleértve azt is, hogy nem engedik meg a hadisírok és a háborús emlékművek közvetlen közelében olyan építmények és létesítmények elhelyezését, amelyek nem összeegyeztethetők az adott hely méltóságával”.

A népek közötti baráti vagy ellenséges viszonyokat természetesen a történelem is befolyásolhatja, bár a politikusok a történelmet is felülírhatják: ott van például Németország és Franciaország esete, amikor is a két ország vezetőiben adott volt a politikai akarat az ellentétek feloldásához.

Romániára sajnos ez nem jellemző.

Már csak azért sem, mert a szóban forgó felmérést közlő egyik romániai vezető lap cikkét Orbán Viktor portréjával illusztrálta, amelyen a magyar miniszterelnök Horthy Miklós szobra előtt áll.

Hát – valahogy így válnak Románia legnagyobb ellenségévé a magyarok…