Bogdán Tibor: Érzelmek – és érdekek

Nos, mindenfajta bevezető nélkül vágjunk bele a dolgok közepébe: szeretjük vagy nem szeretjük az RMDSZ-t, a vasárnapi európai parlamenti választásokon mindenképpen az RMDSZ-re kell szavaznunk.

Jó, persze, már hallom is az ellenérveket: saját zsebükre dolgoznak, lepaktálnak, csak apró lépésekre képesek, hol az autonómia, megatöbbi, megatöbbi…

A „saját zsebükről” nem tudok mit mondani, és akik ilyesmire hivatkoznak, maguk sem; ez így tehát nem több egyszerű vádaskodásnál.

Ami a „lepaktálást” illeti, azt még a román politikusok sem állították, hogy az RMDSZ saját politikusainak egyéni érdekében kötött volna ilyen-olyan, méltó vagy méltatlan alkut román pártokkal. Sőt határozottan állítják – aki nem emlékszik a román politikusok nyilatkozataira, végig lapozgathatja a sajtót –, hogy mindig a kisebbségi jogok védelmében tették mindezt.

Igen, aprókat léptünk előre – de előre léptünk, Romániában sajnos, nem lehet másképpen kisebbségi jogokat érvényesíteni. De gondoljuk csak végig, hogy korábban mekkora botrányt okozott egy-egy magyar osztály be- vagy újraindítása, öles betűkkel, első oldalon ítélte el mindezt a román sajtó – ma már ez nem hír. Ki gondolta volna 15-20 évvel ezelőtt, hogy Kolozsvár főterén békésen végig lehet vonulni magyar lobogókkal, a magyar himnuszt énekelve, meg hogy immár hagyományosan megrendezik a nagy sikerű magyar napokat, amelyeken szép számmal vesznek részt románok is?

Vitatkozhatunk rajta, hogy mindez ez kis lépés, vagy nem kis lépés, ám az tény, hogy azóta a romániai magyarok jobban érzik magukat a kincses városban. És nagy tévedés lenne azt hinni, hogy ez csak annak köszönhető, hogy a román politikusok végre észhez tértek. Nemigen tértek…

Nem kell hozzá különösebb matematikai tudás, hogy valaki kiszámítsa, mit tehet egy hat százalékos – kisebbségi! – szervezet a román parlament  94 százalékával szemben. Bizony, ezekért a kis lépésekért is hatalmas harcot kellett vívni, nem egyszer kellemetlen kompromisszumokat kötni.

Azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy az RMDSZ magyar „ellenpártjai” – a törvényhozáson kívül maradva – még ezeket az apró lépéseket” sem tudták elérni, hát még az autonómiát… Amely szitokszó nem csak a román pártok, de a román közvélemény jelentős részének szemében is, hiszen számukra az autonómia Erdély elszakítását jelenti. Nem csoda, hogy Traian Băsescu volt államfő mindig hatalmas sikert aratott kedvenc „bon mot”-jának egyikével, miszerint a Székelyföld legfeljebb annyi autonómiát kaphat, mint például Târgoviște.

Vagyis semennyit.

Azt viszont soha nem gondolják végig az Erdély-féltő románok, hogy ha valamilyen ki-tudja-milyen csoda folytán Erdély mégis Magyarországhoz kerülne, mit tehetne ez a jelenleg nem egészen tíz milliós ország ötmillió, és nagyrészt ellenséges románnal?

Románia azzal kérkedik, hogy az országban nincsenek szélsőséges pártok. Valóban nincsenek, legalábbis olyan szélsőséges tömörülésekhez foghatók, mint volt a Nagy-Románia Párt vagy a Román Nemzeti Egységpárt. Csakhogy ezek egykori vezetői, volt tagjai továbbra is a politikai életben maradtak, csak éppen átnyergeltek más pártokhoz, amelyek szívesen be is fogadták őket, hiszen maguk sem állnak távol a nacionalizmustól.

Romániában nem létezik olyan román párt, amelynek ne lenne erősen nacionalista – elsősorban magyarellenes – magja. És bár a román pártok kegyetlenül marcangolják egymást, a magyarellenességben mindig példamutatóan összefognak.

Nem könnyű tehát az RMDSZ-nek kompromisszumot kötnie a román pártokkal. De muszáj. A parlamenten kívül semmit sem érhetünk el, és hiú remény lenne abban bízni, hogy előbb-utóbb győz majd az ellenzék.

Melyik ellenzék? Amely nem csak a kormánykoalícióval, de egymással is vetélkedik a hatalomért? Amelynek legfontosabb pártja olyan politikust állít európai parlamenti választási listája élére, mint Rareș Bogdan? Vagy amelynek elnöke Ludovic Orban? Számíthatunk-e olyan ellenzéki választási pártszövetségre, amelyet a Román Nemzeti Egységpárt egyik volt tagja, Dacian Cioloș vezet?

Gondolom, nem szükséges külön bemutatnom őket.

Vannak tehát helyzetek, amikor nem arra kell szavaznunk, akit szeretünk, vagy nem arra kell nemet mondanunk, akit nem szeretünk, hanem az érdekeknek kell dönteniük. Az érdekünk pedig az, hogy legyen továbbra is képviseletünk az Európai Parlamentben is. Akik abban bíznak, hogy a romániai magyarság érdekképviseletét is ellátja majd a Fidesz, tévednek. A magyar kormánypárt erre önmagában nem lenne képes. Nem véletlen, hogy legutóbbi erdélyi látogatásakor a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor arra kérte a romániai magyar választókat, szavazzanak az RMDSZ-re.

A romániai magyar közösség jól felismerte érdekeit 2000-ben is, amikor az államfő-választásokon Corneliu Vadim Tudor és Ion Iliescu között kellett választania. Enyhén szólva egyik politikus sem volt a szíve csücske a magyaroknak, mindketten súlyosan ártottak a magyar érdekeknek, egy kanál vízben megfojtották volna a magyarokat (ha lett volna akkora kanaluk); érdekeit felismerve azonban a romániai magyar szavazók nagy számban járultak az urnákhoz, és nagyon jól tették: nem kis szerepük volt a magyar kisebbség számára is (jóval) kisebb rossz győzelmében.

Lehet tehát nem szeretni az RMDSZ-t – amely egy-egy húzásával néha-néha még okot is adhatna erre a politikán kívül álló „kisembernek”. De ha az érzelmek vezérelnek az érdekek helyett, akkor megint csak válaszolnunk kellene a sorsdöntő kérdésre: ki képviseli majd az 1,2 millió romániai magyar érdekeit a román parlamentben – és Európában.

banner_saW4mTn2_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_300x250.png
banner_WcGrRqIF_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_970x250.png
banner_Vs7ERmQb_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_728x90.png

Kimaradt?