Ha lenne közéleti-politikai Csillag születik/Românii au talent, kinek mi tetszik, minden bizonnyal tarthatnának egy előválogató-fordulót a május 26-i európai parlamenti választások jelöltjei részvételével. Lehetne mondjuk a főcímdal a Bécsi munkásindulóból inspirálódva: „Izzik a tűz, de ki szítsa, ma nincs. Lépj te a helyükbe, szítsad a lángot,/ És döngesd bátran a falat,/ Legyünk az új rend hű katonái,/ S leszünk a győztes élcsapat.”

Mondjuk, a munka hadának a lépte éppen annyira nem dobog. Pedig   ha jobban belegondolunk, ez nem kellene meglepjen, hisz az aktuális jelölteket a kontraszelekció termeli ki. Sok esetben a felfele buktatás (értsd: jutalmazás), süllyedő hajóról való menekülés, törtetés vagy száműzetés eredménye az EP-képviselői szék. Pedig a cél a legvállalhatóbb jelölt megtalálása kellene legyen, populista sallangoktól mentesen. De persze, azt már nem követné kiemelt figyelemmel a tehetségkutató mindenkori közönsége.

Éppen ezért az olcsó, könnyen csomagolható és eladható taktika, vagy mondjuk, ki a ripacskodás kerül reflektorfénybe a színpadon, amely előtt boldogan tapsikol az istenadta nép, s oly boldog, amint a kulisszák mögül kilép a bohóc, mint „akarom, s mint a barom, melyet igába hajt”. Szavazatokban mérve ugyanis sokkal kifizetődőbb mindez az érdemi vitánál, a víziók ismertetésénél. És nem utolsó sorban könnyebb is. Természetesen, ha úgy tekintünk országunkra és Európá(nk)ra, mint egy kis homokozóra, ahol kizárólag a saját túlélésükért játszanak a jelöltek.

Ilyenkor gondolkodik el az ember azon, hogy mi a jóisten történt az evolúció során, hogy míg máshol vállalható arcok kerülnek a plakátokra, addig nálunk egyesek a prokariótáktól legfeljebb a koboldmaki-szintig jutottak. Ám itt tisztázzuk, „a mindenható Isten merő mennyei rutinból úgyis védelmezi az ártatlanokat”, tehát ha valami nem igaz mindabból, amit itt a jelöltekről – egyébként tényszerűen leírok –, nem kell aggódni, befutó helyük van Brüsszelben és a mennyországban. Mert a jóisten eleve az anyagokba kódolta a fejlődést, csak volt, akinél elnézte picit az adagot, de végül úgy ítélte meg, hogy ez jó.

Valahogy a fennvaló és a történelem úgy alakította, hogy mi, erdélyi magyarok, főként választások körül torkosborzüzemmódba váltsunk és nyeljük a magyarellenességet, ha már megteremtik annak lehetőségét. A már említett kontraszelekció folyományaként magyarellenes, a Corneliu Vadim Tudor-i és Gheorghe Funar-i magasságokba törő szélsőséges nackózással nyomuló jelöltek kerülnek pártlistára, Rareș Bogdan, Traian Băsescu, valamint Dacian Cioloș személyében. Megrendelői oldalról nézve ez nyilván nem olyan vészes, mint az elszenvedői oldalon, pedig a tények magukért beszélnek, amikor mi, kisebbségi sorsban tengődők olyan Európáról álmodunk, amely figyel az őshonos nemzeti közösségekre.

Jumanji-kaland ez a javából. Isten hozott mindenkit a dzsungelben, ahol a koboldmakik szeretnének lenni az oroszlánok. S mindezt zsigeri magyarellenességgel – szomorú, hogy 2019-ben még mindig erről kell beszélnünk.

A nevében liberális Nemzeti Liberális Párt, amely lassan lehetne a szótárban a kreténség meghatározása, első helyen indít EP-listáján egy olyan „politikust” Rareș Bogdan személyében, aki a sovinizmusból épített karriert. Olyan kijelentésekkel büszkélkedhet, mint: „Románia a románoké. Ennyi.”; „A hivatalos nyelv Romániában csak a román lehet.”; „Ebben az országban csak a román zászlót lehet használni.”; „A székely zászló használata hazaárulás.”; „A magyar közösséget semmilyen jogok nem illetik meg.”; „A magyarok semmilyen állami intézményben nem használhatják az anyanyelvüket.”. Amikor 2017. június 22-én az RMDSZ benyújtotta a kulturális autonómiát lehetővé tevő kisebbségi törvénytervezetét a parlamentbe, sipítozva országgá kürtölte, hogy „a magyarok ellopják Erdélyt, és egy különálló ország létrehozására készülnek”.

Az egykor széles öleléssel fogadott Dacian Cioloș is kimutatta az elmúlt időszakban a foga fehérjét, nyugodtan hallgathatja az Örömódát Rareș Bogdannal összeölelkezve. Nyilván, az ultranacionalista Vatra Românească berkeiben való szocializálódás után nem okoz álmatlan éjszakát egy olyan kijelentés, hogy „a románok jogaiba a magyarok nem rondíthatnak bele”, ezért az RMDSZ-nek vissza kellett volna vonnia azt a törvénytervezetét, amely a Gyulafehérvári Nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó részének a hazai jogrendbe ültetését célozta. Nyilván országérdekből cselekdett 2016 februárjában, amikor az általa vezette kabinet jelentést készített arról, hogy miként tesz eleget Románia az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményben szereplő előírásoknak. De attól még vicces, hogy két éve még arról igyekezett meggyőzni a strasbourgi székhelyű regionális nemzetközi szervezetet, hogy az országban példaértékű a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos bánásmód most pedig EP-képviselőjelöltként leköpi és ha kell, meg is rugdossa a magyarokat a román voksokért.

A székelyek nagy kedvence, akit a tenger hullámai egészen a Cotroceni-i palotáig loccsantottak, szintén nem kell szégyenkezzen, ha nacionalista hőzöngésről van szó. Felfér a dobogóra. Traian Băsescu, akinek a bőrét kétszer is megmentették a magyarok, miután széles mosollyal koccintott a nemzet legnagyobb stratégájával Székelyudvarhelyen. Jó politikusként körbeudvarolta a magyarokat, de csak egyéjszakás kalandra vágyott. 2009-ben még azt mondta, hogy „a nemzeti kisebbségek értéket adnak az országnak és erősebbé teszik azt”, mi több „megilleti őket a kulturális autonómia törvénybe foglalása is”, szenátorként azonban már a március 15-i ünnep törvénybe foglalását is ellenezte. A magát európéernek nevező volt államfő kettős mércét alkalmaz a moldovai románok és az erdélyi magyarok esetében. A Trianoni-békediktátumról szóló órán hiányzott, azt azonban nemcsak a fejébe, hanem a szívébe is bevéste, hogy a Moldovai Köztársaság lakói „román állampolgárok, akiket a Ribbentrop-Molotov paktum távolított el az országuktól”.

Ezek az emberek, büszkén viselve az EP-képviselőjelöltség megtisztelő terhét, lazán slattyognak a politika színpadán. Senki nem szól rájuk, nem dörgöli az orruk alá a sok baromságot, amit összehordanak. Én elvárom a magyar politikusoktól, hogy a parlamenti pulpitusnál kapaszkodjanak mikrofonba, hadonásszanak, a kampányban álljanak csatasorba és rugdossák meg őket. Elsőosztályos matekről van itt ugyanis szó. Ha célbaérnek az üzenetek, akkor (az egyébként csak a nevében) kisebbségi államfőnk által kiírt népszavazás felhajtóerejének köszönhetően, sírás és fokcsikorgatás fog következni, „és elnyelék a vékony gabonafejek a hét kövér és teljes gabonafejet”.

Nem a jelenért kell aggódnunk, hanem a jövőért. Gyerekeink ugyanis abban a világban/Európában fognak élni, amelyet mi most teremtünk nekik. És nem túlélniük kell. Tekintsünk erre a május 26-i választásra úgy, hogy eljöttek Kurt Vonnegut Rumfoordjának emberei, az agymanipulált, ostoba biorobotok, akik felélesztik az emberekben a lelkiismeret szavát, a szánalmat és a magyarság (végre) összefoghat a külső veszély ellen.