Azért fogant meg, mert a szülei nem tudtak védekezni. Azért sportol, mert a tudományhoz gyenge az elméje. Azért jutott be az egyetemre, mert szerencsés tételt húzott. Azért vették fel a munkára, mert az apja biztosan elintézte. Azért ment hozzá a nő feleségül, mert sok pénze van. Azért nem lehet gyermekük, mert vőlegényként az esküvő előtt látta a menyasszonyt a ruhájában. Azért hagyta ott az asszony, mert problémái vannak az alkohollal. Azért törött el a lába, mert a volt felesége megátkozta. Azért…, mert…

Mindennapi tapasztalatunk része, hogy a világot ok-okozati viszonyrendszerben észleljük. Tulajdonképpen az egész életünket egy okozati láncként is értelmezhetjük. Mindennek az okát keressük. Mert az okoknak tétjük van: következménnyel járnak. Egy angol népköltészeti alkotás magyar fordítása jól szemlélteti ezt a megközelítést: „Egy szög miatt a patkó elveszett. A patkó miatt a ló elveszett. A ló miatt a lovas elveszett. A lovas miatt a csata elveszett. A csata miatt az ország elveszett. Máskor verd be jól a patkószeget!” – vonja le a sommás következtetést a bölcselet.

A természeti törvényeket a fizika, kémia modelljeivel egészen jól le tudjuk írni, meg tudjuk jósolni éppen a szabályszerűségük miatt. De még mielőtt kedves fizikus barátaim gyorsan emlékeztetnének a kvantumfizika „érdekességeire”, kiszámíthatatlanságára, gyorsan le is szögezem, hogy a makrovilág összefüggéseiről kívánok itt szólni, amelyek mindennapi életünket alakítják. Olyanokra gondolok például, hogyha elhajítunk egy labdát, akkor jó közelítéssel meg tudjuk becsülni, hol fog földet érni, mert engedelmeskedik a gravitáció törvényének. Semmiképp sem fogjuk azt várni, hogy elszáll az űrbe az eldobott labda. Ezeket a szabályszerűségeket már kisgyermek korunktól elkezdjük a magunkévá tenni, és idővel egyre jobb előrejelzéseket tudunk tenni az okok későbbi következményeire.

Ez a képességünk tesz minket alkalmazkodóvá, mert fel tudjuk mérni a dolgokat, felismerjük a veszélyhelyzeteket, meg tudjuk jósolni a jövőt, és ha a helyzet úgy kívánja, úgy cselekszünk, hogy elkerüljük a balszerencsét. Egész jól eligazodunk a világban, mert képesek vagyunk feltárni az ok-okozati összefüggéseket. Eddig a dicséret. Mert az a helyzet, hogy éppen ez a zseniális képességünk olykor vakvágányra vezet, és megnyomorít bennünket. Meglátásom szerint az ember esetében is működnek a fizikai, kémiai ok-okozati összefüggések, csak hát az emberi szervezet annyira bonyolult folyamatok és láncreakciók együttese, hogy a legképzettebb tudós sem képes végigkövetni az okozati láncolatot. Ha csak a döntéshozó szervünket, az agyunkat és az idegrendszerünket nézzük, az megközelítőleg százmilliárd neuronból, és egybilliárd közöttük húzódó kapcsolatból áll, amelyek között száguldanak az elektrokémiai impulzusok. Nincs az a szuperszámítógép, ami ezt valós időben modellezni tudná.

Mi mégis megtesszük minden probléma nélkül. Megtesszük, mert nem tehetünk mást. Enélkül nem tudnánk létezni, döntéseket hozni. Azt mondjuk magunknak, hogy ezt meg ezt ezért tettem, azt meg azt pedig amazért. Mi több, a szándékot mások cselekedetébe is belevetítjük. Azért csinálta azt, amit, mert azzal azt meg azt akarta elérni. A bonyolult okozati rendszert egyetlen mondatra tudjuk egyszerűsíteni: lásd az első bekezdés példáit.

Folyton oktulajdonítunk. Fürkésszük a következmények (okozatok) okait. A szükségszerű leegyszerűsítésnek azonban súlyos ára van. Sokszor olyan dolgokat kapcsolunk össze okozati lánccá, amiknek vajmi kevés közük van egymáshoz. Lásd például a lábtörés és az átok közötti kapcsolatot. Hacsak szegény exférj nem lett sokkal ügyetlenebb az átok következtében, mert pszichésen megviselte, hogy volt felesége ennyire ki nem állhatja, akkor az átoknak semmi köze a lábtöréshez. A menyasszony idő előtti látása/látványa sincs kapcsolatban az esetleges meddőséggel (ha mégis, ott már rég bajok voltak).

Tévedünk, amikor az ok-okozatot láncolatként fogjuk fel. Annyiban jó a „láncolat” metaforája, hogy időben ezek egymást követik. Azonban ha közelebbről nézzük a dolgokat, inkább ok-okozati hálózatról kellene beszélni, ahol sok ok együttes eredménye vezethet el egyetlen okozathoz, de akár egyetlen ok is elég lehet számos okozat kiváltására. Ezt a szövevényes hálót igyekszünk kibogozni, de gyakran belegabalyodunk. És olykor a rossz következtetéseink láncba vernek. Nem tudunk szabadulni tőlük, saját börtönünk foglyaivá válunk. Rosszul ítéljük meg magunkat, és rosszul ítélünk meg másokat, aminek súlyos hatása lesz ránk és a kapcsolatainkra egyaránt.

Hüledezünk, amikor egy bűvész elkápráztatja a szemünket egy ügyes kis trükkel. Hihetetlen. Lehetetlen. Varázslat. Csoda. Mágia. Csalás. Átverés. Megannyi érzés és gondolat kavarog bennünk a mutatvány láttán. De tulajdonképpen egy precízen megtervezett illúzióval állunk szemben. Érzéki csalódással. Jól megtervezett ok-okozati hálózattal.

Amikor az életünk során próbáljuk feltárni az okokat, gyakran látványosabb trükkökhöz folyamodunk, mint a bűvészek. Szemfényvesztjük magunkat.