Ihaj-tyuhaj, sose halunk meg!

Én legalábbis harminc évet fiatalodnék, ha megvalósulna Liviu Dragnea nagy terve, és sikerülne visszahoznia a kommunizmus idején létező aprozárokat! És az sem zavarna, hogy az ötlet az antimilitarista – a kárókatonákat gyűlölő – mezőgazdasági tárcavezető, Petre Daea agyában fogant meg, aki az alimentárák újralétesítésén is elgondolkodott.

A fiatalabbak kedvéért írnám ide, akik nem részesülhettek abban a különleges örömben, hogy vásárolhattak az aprozárokban: e boltok neve az aprovizionare, azaz ellátás és a zarzavat vagyis a zöldség román neveinek összevonásából jött létre. Az alimentára nevében pedig ott van a magyarul élelmiszereket jelentő román alimente szó.

Az aprozárok és alimentárák természetesen állami boltok voltak. A kizsákmányolást minden pillanatban újra szülő magántulajdon ugyanis csak az átkos nyugaton létezett. Az aprozárban zöldséget, zöldségkonzervet, gyümölcsöt lehetett néha vásárolni, olykor pedig még sört is lehetett – ládával – kapni, néha tojást is osztottak, az alimentárában pedig – egy ideig – másfajta élelmiszereket.

Elvileg.

Mert az aprozárban a korhadt faládákban tárolt zöldség fonnyadt, a krumpli sáros, a hagyma kicsirázott, az alma, körte félig rothadt, a tojás nem egyszer kotlós, a sör üledékes és nem egyszer olajos volt, amikor éppen étolajos palackba töltötték. Normális ember legfeljebb csak a fizetés előtti napokon, anyagi megszorultságában vásárolt az aprozárban, ahol a számlát papírfecnikre írták, megnyálazott tintaceruzával.

Az alimentárák polcain a nyolcvanas évek vége felé pedig inkább csak vietnámi rákpogácsa sorakozott, illetve felvágottat lehetett kapni, a nyolcvanas évek derekán először 20, később már csak 10 dekás adagokban, és ezt is csak akkor, ha az ember a pénztárnál felmutatta fővárosi személyi igazolványát.

Húst pedig sehol nem lehetett kapni.

Bár az üzletek jóformán üresen álltak, de azért mindent be lehetett szerezni. Legalábbis Bukarestben – vidéken sokkal rosszabb volt a helyzet.

Emlékszem, egyszer kolozsvári ismerőseim elmondták, hogy havonta fél tábla vajat kaptak, mire tréfásan megjegyeztem: ennél még Auschwitzban is nagyobb volt az adag. Egyikük fanyar humorral megjegyezte: jó, de most ne nézzük Nyugatot!

Kajánk nem, de humorérzékünk volt…

De Ceaușescu elvtárs megmondta, hogy a román nép igencsak találékony. Ha az embernek sikerült félnapi sorban állás után fél kiló húst szereznie, akkor azzal nyomban eltalpalt a csemege boltba, ahol a ritka kincsért pult alatt kapott tíz deka babkávét. Amit dehogyis kávézott el, inkább átszaladt a tejüzletbe, ahol figyelmessége fejében kapott egy-két tábla vajat vagy margarint. A lökdösődéssel megszerzett kenyerét azonban továbbra is üresen ette, mivel a vajjal/margarinnal az aprozárosnak kedveskedett, akitől – ugyancsak dugáruként – kapott tíz ép tojást, amit aztán a húsboltos fél kiló hússal honorált.

És kezdődhetett minden elölről…

Liviu Dragneáék szerint az aprozárok és alimentárák most egészen másak lesznek. Azokban kizárólag friss, hazai, egészséges biotermékeket lehet majd kapni, ahogyan – ugye – az állami üzletekben ezt már megszokhattuk. Jól emlékszünk még rá, mennyire ízletes, egészséges élelmiszereket lehetett kapni annak idején az állami boltokban…

Félő azonban, hogy ezek az „újtípusú” üzletek nem sokban különbözhetnek a régebbiektől. Az élelmiszerellátás ugyanis ismét központosított lesz, azt pedig jól tudjuk, mit jelent. Az állami tulajdonban levő Unirea Agrárélelmiszeripari Kereskedelmi Ház látja majd el vidéki egységeit az árukkal. Az árakat ismét az állami ellenőrzi, ami nemcsak az olcsó árukat kereső hazai vásárlókat örvendezteti meg, de jókora meglepetést okoz majd Brüsszelben is.

Az aprozárokat visszasírva Liviu Dragnea végül is elárulta az igazat. Nyilván, véletlenül, mert egyébként ez nem szokása. „Nagyon helyes, hogy bekerültünk az unióba, de miért lennénk kötelesek megenni minden „e”-t?” – tette fel a kérdést. Állítása szerint az állami üzletekben a kenyér, a többi élelmiszert mentes lesz az egészségtelen, rákkeltő e-összetevőktől – eltérően a nyugati bevásárlóközpontokban forgalmazottaktól. Tulajdonképpen tehát a multinacionális egységek kiszorításáról lenne szó.

Csakhogy – a zöldségtermesztők ezt jól tudják – a műtrágya, a növényvédő-szerek használata elengedhetetlen a nagyüzemi termeléshez. A házikertekben, kis mennyiségben persze, lehet enélkül is zöldséget termeli, ám nem ezek kerülnek az üzletekbe. Vagy ha mégis igen, akkor ismét élelmiszerhiány lesz.

Hasonlóképpen, a versenyképes élelmiszertermékek elképzelhetetlenek ízfokozók, színezőanyagok, egyéb kiegészítők nélkül.

Liviu Dragnea feltehetően soha nem vásárolt aprozárban. Erre nem is volt szüksége. Apja milicista volt, mindenük megvolt tehát. Könnyű így eszményi képet festeni az aprozárokról, alimentárákról, ahol a vevő – megaláztatáson kívül – mást nem nagyon kapott.

A képtelen elképzelésről egyébként máris megszületett a vicc. Ezek szerint Liviu Dragnea ellátogatott az első teleormani aprozárba, ahol egy vevő megkérdi tőle, hogy milyen előnnyel járnak majd a vásárlók számára ezek az üzletek. „Hát például nagyon olcsó lesz a spenót!” – feleli. A vevő kijelentésére, miszerint utálja a spenótot, Dragnea rávágja: „Hidd el, megszereted, ha nem lesz más!”