banner_jtYG1g7R_1_970x250.gif
banner_UeQde8dZ_2_300x250.gif

Szász István Szilárd: És az ANAF hogy muzsikál?

A cukrom – sokunkéval együtt – az egekbe ugrott, amikor olvastam: a friss házasokat vegzálja  az Országos Adóhatóság (ANAF), mert elege van a lagzis adócsalásokból. Eszerint a 2013 után házasodott párok levelet kaphatnak az adóhatóságtól, amelyben adatokat kérnek a lakodalom helyszínéül szolgáló vendéglőről, a fellépő zenészekről, az eseményt fotózó-filmező személyekről. Amennyiben a pár megtagadja az adatszolgáltatást, az ANAF 2000 lejtől 5000 lejig terjedő bírságot helyez kilátásba.

Mint a disznó, amelyik farával közelít a vályúhoz, úgy sikerült az adóhatóságnak is „eltalálni” a problémát. Mert valóban bajok vannak az esküvői szolgáltatók háza táján, de ezt nem a párokon kellene leverni. Aki a közelmúltban szervezett lagzit, az tudja, hogy a szolgáltatók árajánlatát kétszeres-háromszorosára srófolja az „esküvő” hívószó. Arcátlanul magas árakat kérnek el egy-egy esküvői fotózásért, videózásért, zenélésért, rendezvényteremért, miegymásért. Mert van ott még költség bőven ezeken felül is, amit az ifjú párnak ki kell pengetni: a meghívóktól a díszítésen át a virágokig, a tortától a süteményeken keresztül az italokig, stb., stb. Persze lehetőleg mindent többszörös áron, mert hát végülis életük legszebb napjára készülnek, mondogatjuk. Fizessék meg hát az árát. S a jókívánságok közepette lehúzzák róluk a bőrt. Az ANAF pedig jól sejti, a szolgáltatók zöme nem, vagy csak töredékét fizeti be adóként a bezsebelt összegeknek.

Tisztelem a szolgáltatók munkáját, értékelem a teljesítményüket, azonban látok racionalitást az adóhatóság szándéka mögött. Az ifjú pár, mint úgy általában a társadalom nagy része – erre azért még kitérek! – fizeti az adót a munkája után. Persze, tudom, egy felszerelés töm érdek pénzbe kerül, és zenélni megtanulni sem lehet egyik napról a másikra. De kiadások és befektetett munka minden területen van, miért kellene ezért eltekinteni a törvényességtől? A probléma nem azzal van, hogy már megint a „kisembert” szívatják: az adórendszer a ludas benne, hogy élhetetlen anyagi körülményeket teremt azok számára, akik egyéni vállalkozásba kezdenének. Ez utóbbi körülmény az, ami miatt megcsalják a szolgáltatók a féltékeny szeretőt, az ANAF-ot. Egy ideális világban tehát a szolgáltatók is befizetik szépen az adókat, miközben megfelelő adózási körülmények között nekik is maradna a haszonból.

Lássuk ugyanezt a párok szemszögéből. A házasságot kötő fiatalok szeretnék megünnepelni egybekelésük napját, sorsdöntő életeseményüket és megosztani örömüket a násznéppel, amelyik közösségi szinten egyben legitimálja is a házasságot. A mulatsághoz szükség van a fentebb jelzett szolgáltatók közreműködésére, így hát a pár örül, ha a nagy napra talál „viszonylag hozzáférhető áron” szolgáltatókat, akiknek kifizeti az árát (majdnem számlát írtam, de az csak ritka esetben játszik). Lesz hát világra szóló muzsika, könnyekkel áztatható fényképek és Facebookra kitehető videó. Bizonyára rosszul esik a nászajándék jelentős részét (netán az egészet még felpótolva) odaadni a szolgáltatóknak, de legalább volt egy szép lagzink, emlékezetes napunk, gondolhatja magában a házaspár, és már tervezi is a családi idill beteljesítését. És akkor érkezik a féltőn szerelmes, fenyegetően követelőző levél az ANAF-tól. Két tűz közé kerül az újdonsült férj–feleség, mert egyfelől kicsit gyűlöli az egész esküvői bizniszvilágot, de azért megszerette saját szolgáltatóit, köpne is, meg nem is. Kétszer kap hát kisebb düh- és szívrohamot: először, amikor szembesül az esküvői szolgáltatók arcátlan ajánlatával, másodszor pedig amikor neki kell „elszámolnia” az adóhatóságnak az esetleges adócsalások miatt. Ezek tényleg bátorító körülmények és megfelelő intézkedések a család intézményének megerősítésére. (Ez irónia volt!)

És hogy muzsikál eközben az ANAF? Ahelyett, hogy a valódi szerelmeit kutatná fel, akik megcsalták egy kis dugi muzsikálással és fényképészkedéssel, vendéglősködéssel, inkább más kapcsolatait túrja fel egy kis zsebpénz reményében. De ami még ennél is undorítóbb, hogy a saját háza táján is volna hol szétnéznie. A minap alapfokon 6 év szabadságvesztésre ítélték Sorin Blejnar volt ANAF-elnököt  befolyással való üzérkedés miatt. Ugyanakkor vagyonából egészen pontosan 12 513 894 lej elkobzását rendelték el, mert állítólag ennyit kapott a smekersége után. Meg sem próbálom átszámolni régi lejbe, mert van, aki azt még mindig jobban érti: lényeg, hogy ez iszonyatosan sok pénz. Hogy mennyire sok? Tételezzük fel, hogy Sorin Blejnar egy felkapott esküvői zenész, aki egy lagzi alkalmával egymaga zsebrevághat 5000 lejt. A most elkobzott összegért kétezer ötszáz (2500) alkalommal kellett volna zenéljen. Tegyük fel, hogy átlagban hetente egy esküvőn zenél, mert ugyan főszezonban kijön a kettő-három is, de nincs egész évben ilyen jó kereslet. Szóval ha Blejnar vezér heti egy alkalommal muzsikál egy esküvőn 5000 lej adócsalt pénzért, akkor közel fél évszázad alatt, kicsit pontosabban 48 év alatt szert is tehetne az említett vagyonra. Ha tényleg elzárják hat évre, akkor a szabadulása után foghat is neki zenélni. Talán élete végéig kizenéli majd az elkobzott vagyonát.

Kimaradt?