Az október 6. és 7-én megtartott precedens nélküli, kétnapos referendum csúfos vereséget mért a Koalició a Családért mozgalomra. A kevesebb, mint 4 millió állampolgárt megmozgató népszavazás sikertelenségét azóta többen elemezték, rávilágítva a szivárványos örömmámor illuzórikus jellegére és koraérett mivoltára. Jól ismert statisztikák szerint, a román társadalom 95% istenhívő, és 67% szerint nem helyénvaló, hogy a homoszexualitás és a szexuális kisebbségek témája közbeszéd tárgya legyen. Ezek a döbbenetes számok nem változtak október 7. után sem: Romániában továbbra sincs tisztázva az azonos neműek élettársi viszonyának jogi kérdése és a homofóbiának különböző szintjei és variációi továbbra is megmaradtak. A referendum kezdeményezői számos hamis, vélt vagy valós, máskor meg torzított disztópiával és társadalom-képpel próbálta meggyőzni a román társadalmat, hogy szörnyűséges következménye lesz, ha a referendum elbukik.

Az egyik ilyen félelemkeltő állításuk az volt, hogy a dekadens, vergődő és identitásvesztett Nyugat szexuális terrorja fog ránk köszönteni dogmatikus tankönyvek és szexuális nevelés formájában. A nyugatról kizárólag negatív példákat hozó, félrevezető és szociológiai szempontból teljesen hibás narratíva egy, a hatvanas években gyökerező, újbaloldali szexuális forradalom globális térhódításának vízióját vetítette a romániai társadalom elé. De mi ennek az alapja, és hogy állunk mi valójában a szexuális ismereteinkkel? Mit, mennyit és miért kell tudni a szexualitásról? Rövid történeti mustrára hívom a kedves olvasót.

A Koalició a Családért Mozgalom szélsőjobboldali ideológiájának egyik alappillére és állandóan hangoztatott elmélete az volt, hogy a dekandens, identitásvesztett Nyugaton a „szexomarxista” gender-elmélet kötelező kánon lett, és aki ellenszegül, meghurcoltatás éri, a gyerekek pedig egy ilyen társadalomban veszélyben vannak. A gyermekek védelmére tették a hangsúlyt tehát, ezáltal egy erős érzelmi töltetet és zsarolást biztosítva a romániai társadalom bizonytalanabb és tájékozatlanabb felének. Az általuk hozott példák a tizenéves draq-gyerekről, az obszcén és extremitásokba átment Pride-bulikról, a meleg szülők által nevelt és „traumatizált” gyerekekről, a svéd szexuális nevelés néhány sajátos esetéről mind valós, hétköznapi példák egymástól nagyban eltérő és más történeti háttérrel rendelkező országból.

Ám ezek a példák mindegyik esetben kivételnek, extrém esetnek számítanak az adott társadalmakon belül: nem minden nyugateurópai Pride olyan, mint a San Francisco-i, számtalan szivárvány-családban felnőtt gyermek él ma is boldogan és vidáman, a nyugat-európai konzervatív értelmiségnek minimális hányada szenvedett el eddig a politikai korrektség miatti visszaélést, és a svédországi szexuális oktatás jóval bonyolultabb, mint a Koalició a Családért ellenpéldái. Elég csak annyit mondani, hogy Svédországban 1955 (!) óta létezik szexuális oktatás az iskolákban. 13 évvel azelőtt, hogy 1968-ban elindultak az egyetemi lázadások és a hippi mozgalom, Svédország elsőként követte az amerikai szexuális forradalom atyjának, Alfred Kinseynek a javaslatait.

A szexuális forradalom tehát messze nem 1968-al és a frankfurti iskola újbaloldali elméleteivel indul, ahogy ezt tévesen a Koalíció a Családért Mozgalom szajkózta. A folyamat a XVIII. század óta zajlik Nyugat Európában: gondoljunk csak a XVIII. század végi, egyre nagyobb számban jelentkező szabados fogalmazású, szexuális élvezeteiket bátran vállaló és kimondó irodalmárokra, memoárokra. Ezt követi a pszichológiának, mint tudományágnak a megjelenése és Magnus Hirschfeld és Sigmund Freud forradalma, akiknek legfőbb tézisei ugyancsak az emberi szexualitás körül forogtak. A szexuális kisebbségek is 1860-as éveket követően nyernek identitást. Ekkor cserélődik föl a több évszázados „szodómia”, „szodomiták” és „pederaszták” jelzői a Kertbeny Károly féle homoszexualitás fogalmára, amely az uranista német irodalmárok mozgalmában az 1880-as években már szexuális identitásként jelenik meg – elsőként a történelemben. A XIX. század vége előtt ugyanis szexuális identitásról nem beszélhetünk.

Nem értik miről beszélek, igaz? Ez annak tudható tisztelt Olvasóim, hogy mifelénk az alapfogalmakkal sem vagyunk tisztába. Nem tudjuk, mi a különbség a következő alapfogalmak között: szexuális orientáció, szexuális viselkedés, szexuális identitás, szexuális nem, társadalmi nem. Ezek a fogalmak ugyanis történelmi koronként más-más viszonyban voltak egymással, és nagyban függtek a társadalmi és kulturális, vallási normatíváktól. Míg a szexuális nem és a szexuális orientáció ma már köztudottan és bizonyítottan genetikai és szocio-pszichológiai hatások eredménye, és magzati vagy kora-gyermekkorban rögzült, megváltozhatatlan állapot és egy történelmi konstans (nagyjából minden történelmi korszakban az ókor óta a lakosság 10% nem heteroszexuális), addig a többi jelenség – a szexuális viselkedésünk, identitásunk és társadalmi nemünk – történelmi koronként és kulturális normatívák által befolyásolt, változó viszonyban álltak az előbbi két konstans faktorral. Sajnos a román állampolgárok döntő többségének fogalma sincs ezekről a jelenségekről.

„Egyszerű emberek vagyunk, mi nem értünk ehhez” – mondják sokan. Köztudottan nehéz elmagyarázni több évtizedes tudományos munka eredményeit és kortárs fogalmait a széles nagyközönségnek. Ezért is nagyon fontos, hogy olyan tankönyveink, kisvideóink és tájékoztató brosúráink legyenek, amelyek mindenki számára érthetően elmagyarázzák ezeket a jelenségeket és nyíltan beszélhetünk végre az emberi szexualitás variációiról és azok jogi keretéről is. A román társadalom nagy része valahol még Freud előtt van, egy mitikus paraszti világ folklorisztikus tudásbázisában. Egy kisebbik része, akik az internet világában próbálnak eligazodni, már hallottak erről-arról, és alapvetően az emberek többségének ma már nem kérdés, hogy igen, vannak, akik nem heteroszexuálisak – bár ez utóbbi fogalom is sokak számára ismeretlen. Románia még most sem jutott el oda, hogy Alfred Kinsey szexuálpszichológiai kutatásaihoz hasonló tudományos projektekkel és kezdeményezésekkel rendelkezzen.

Lemaradásunk tehát jól tükröződött ebben az elmúlt egy hónapban készült interjúkban és vitákban is, ahol parafiliákat (a jog által szigorúan tiltott szexuális devianciákat: pedofilia, zoofilia, nekrofilia) kevertek legális szexuális orientációkkal és amelyből egyértelműen kiderült, hogy a romániai társadalom döntő többsége soha nem beszélt fél óránál többet egy meleggel szexualitás kérdéséről. Egyszerű kérdések lennének ezek: Mit csináltok ti az ágyban? Mióta vonzódsz saját nemedhez? Vonzónak tartod az ellenkező nemet érzelmi és (vagy) szexuális szinten? Hogyan látod te két férfi vagy két nő házasságát, és miért fontos ez neked? Hogyan egyezteted össze a hitet a szexuális orientációddal?

Bár meleg ismerőse, rokona, kollegája, munkatársa minden egyes romániai állampolgárnak van (ez matematikai, statisztikai szükségszerűség), sajnos az emberek többségének erről fogalma sincs, így ezeket a pragmatikus, és talán az önfeloldozás és közeledés párbeszédét is megnyitó kérdéseket fel se tudja, és nem is akarja feltenni a heteroszexuális társadalom. Az alapfogalmak oktatása és ezeknek a kérdéseknek az egyénenkénti megvitatása lenne az első lépés ahhoz, hogy végre eljusson a romániai társadalom is mondjuk az 1880-as évek Németországának vagy az 1955-ös év Svédországának szintjére. 2018-ban talán, ideje lenne már…