Vízilabda-Eb: csoportgyőztes a magyar csapat

A magyar válogatott már biztosan csoportelsőként, a maximális hat ponttal lép tovább a belgrádi férfi vízilabda-Európa-bajnokság középdöntőjébe, a franciák után ugyanis Montenegrót is felülmúlták. Hátra van még a szerdai, Málta elleni találkozó az A kvartett harmadik fordulójában, de az összetett szempontjából annak már nem lesz jelentősége Varga Zsolt együttese számára. 

A hétfői, Montenegró elleni összecsapást 13-10-re nyerték meg a magyarok, a védelemnek pedig újfent kulcsszerepe volt a sikerben.

Kibekkelték a győzelmet | Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az MTI emlékeztet rá, hogy az A és a C, illetve a B és a D kvartettek első három helyezettjei alkotnak majd egy-egy középdöntős csoportot úgy, hogy az egymás elleni eredményeket magukkal viszik. A középdöntőből az első két helyezettek kvalifikálnak az elődöntőbe, míg a harmadikok az ötödik, a negyedikek pedig a hetedik helyért játszanak.

Románia a D csoportban vasárnap kezdett győzelemmel: 16-8-ra verték a szlovákokat és készülnek a kedd esti, törökök elleni összecsapásra. Ugyanebben a négyesben lesz Szlovákia–Olaszország meccs is, majd csütörtökön Románia–Olaszország és Törökország–Szlovákia találkozók döntenek a kvartett végső sorrendjéről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?