Vizes vb: Milák és Kenderesi is elődöntős 200 méter pillangón

Fotó: Magyar Úszó Szövetség/archívA címvédő Milák Kristóf a legjobb, míg Kenderesi Tamás a nyolcadik idővel jutott elődöntőbe 200 méter pillangón hétfőn, a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság harmadik versenynapján.

Elsőként a riói olimpián 2016-ban ebben a számban szerzett bronzérmével berobbanó Kenderesi ugrott medencébe, a pécsiek 25 éves versenyzője idei legjobb eredményénél (1:55.01) egy másodperccel volt lassabb délelőtt, 1:56.09-cel csapott a célba. „Picit vissza kellett fognom magam, saját magamra, a tempóimra, a légzésemre koncentrálni, hiszen a többiek nagyon bekezdtek, a végén akár meg is tudtam volna fogni őket, de mindenképpen szerettem volna tartalékolni estére” – mondta Kenderesi, hozzátéve, hogy a futamot nyerő svájci Noé Pontit „megmosolyogta”, mivel egyéni csúcsot úszott.

Őt követte Milák, a szám olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, világcsúcstartója, aki az utolsó 50 méteren lépett el igazán riválisaitól, végül 1:54.10-es idővel zárt (idei legjobbja 1:53.88), 65 századdal előzte meg az összesítésben második Noé Pontit. „Komolyan és szerényen, mint a képességeim, úgy álltam hozzá a ma reggelhez. Nézelődtem, hogy az előző futamokban ki veszi komolyan, én meg szokásomhoz híven behúztam most is az első helyet. Okosan, összeszedettem úsztam, ha délután is hasonló időt úszok, könnyedén meglesz a döntő” – nyilatkozta a 22 éves Milák.

Érdekesség, hogy ugyan a rajtlistán ott volt, végül azonban nem ugrott vízbe a szám 2012-es olimpiai bajnoka, a 2017-ben a Duna Arénában világbajnok dél-afrikai Chad Le Clos.

Kapcsolódók

Kimaradt?