Tokió 2020: Milák, Kenderesi és Hosszú is döntőt úszik szerdán

A világbajnoki címvédő Milák Kristóf a várakozásoknak megfelelően a legjobb idővel, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi Tamás ötödikként jutott a 200 méter pillangó szerdai fináléjába a tokiói olimpia úszóversenyének keddi elődöntőjéből. A nők 200 méteres vegyesúszásában a címvédő Hosszú Katinka éppen csak becsúszott a döntőbe.

Fotó: MTIA világcsúcstartó és toronymagas esélyes Milák Kristóf kétséget sem hagyott afelől, hogy a 200 méter pillangó az ő felségterülete, 1:52.22 perces ideje több mint két és fél másodperccel jobb, mint a második brazil Leonardo de Deusé. „A rajtkőre állva örültem, hogy itt vagyok, ezért mosolyogtam a start előtt. Pedig ma nem keltem jól, és az utolsó ötven nem is esett jól. Bár eleinte hasonló időt szerettem volna, mint az előfutamban, de végül azért választottam nagyobb tempót, hogy jobban érezzem azt az iramot, amit döntőben szeretnék úszni” - mondta Budapesti Honvéd SE 21 éves versenyzője.

Kenderesi 1:55.17 perccel ötödikként kvalifikálta magát a döntőbe úgy, hogy a táv háromnegyedénél még nyolcadikként fordult, azonban parádés hajrájával másodikként csapott a célba a futamában. „Időben egy másodperccel jobbat akartam. Tudok is ennél jobbat, ha nem négy órát alszom" - fogalmazott a 24 esztendős pécsi úszó, aki egyetlen századdal volt gyorsabb, mint hétfőn. "Napközben most biztos alszom két-három órát, hogy utolérjem magamat. A szerdai fináléban is hasonló taktikával fogok úszni, mert ez megy a legjobban. Nagyon szeretnék jobbat úszni az 1:53.42-es egyéni csúcsomnál".

A finálét romániai szerint szerdán 4.49-kor rendezik.

A címvédő Hosszú Katinka a hetedik idővel bejutott a 200 méter vegyes szerdai fináléjába. A világcsúcstartó Hosszú futamában 2:10.22 perccel csak az ötödik helyen csapott célba, azaz 52 századdal lassabbnak bizonyult, mint egy nappal korábban az előfutamban. Ennek ellenére biztosította helyét a fináléban, mivel a másik futamból mindössze ketten előzték meg.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú, aki 400 méter vegyesen ötödik lett, a továbbjutás ellenére nem ment végig a vegyeszóna kanyargós útvonalán, kibújt a kordonok közül, levágta az utat, majd dühösen és csalódottan összepakolta a holmijait és távozott.

A döntőt romániai szerint szerdán 5.45-kor rendezik.

Kapcsolódók

Kimaradt?