Visszavonult Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász

Berki Krisztián olimpiai, háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok tornász bejelentette visszavonulását a magyar szövetség (MATSZ) csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

A 35 éves sportoló az évek óta tartó vállsérülésével indokolta döntését. Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke bejelentette, hogy Berki a szövetség sportigazgatójaként tevékenykedik tovább. Magyar Zoltán és Sivadó János után ő a harmadik magyar tornász, akiről a nemzetközi szövetség tornaelemet nevezett el – 2016-ban – lólengésben.

Berki a KSI SE versenyzőjeként 2002-ben nyerte első felnőtt magyar bajnoki aranyérmét, a junior Európa-bajnokságon pedig második lett lólengésben. Addig hat szeren tornázott, de egy bokasérülés miatt lólengés-specialista lett.

Az Újpesti TE lólengés-specialistája 2004-ben érte el első sikereit a felnőtt nemzetközi mezőnyben: Rio de Janeiróban világkupa-versenyt nyert, a ljubljanai Európa-bajnokságon pedig bronzérmes lett. Legutóbb a 2017-es kolozsvári kontinensviadalon indult, ahol ezüstérmet szerzett, ám ezt követően megsérült a válla, amit eddig öt alkalommal kellett megoperálni.

Legutóbb a 2017-es kolozsvári kontinensviadalon indult | Fotó: Berki Krisztián Facebook-oldala

Berki felidézte, minden vágya az volt, hogy egy versenyen búcsúzhasson el a közönségtől és a pályafutásától, de a válla nem bírja tovább a terhelést. „Nagyon sokszor elmentünk a maximumig, vagy még azon is túl, hiszen a vállam lassan két éve olyan állapotban van, hogy az orvosok is azt mondták, hogy nem fogom tudni terhelni. A civil életben tökéletesen elvagyok vele, de az élsportra már nem alkalmas. Hosszú időbe telt, hogy ezt elfogadjam" – nyilatkozta. Berki leszögezte, nincs miért panaszkodnia, nem lehet benne szomorúság, a jövőben pedig más szerepkörben szeretné segíteni a tornasportot. Ennek érdekében tavaly diplomát szerzett a Debreceni Egyetem sportszervezés szakán.

Pályafutása csúcsának a 2012-es londoni olimpiát nevezte, ahol aranyérmet nyert, de megemlítette, hogy a szívéhez legközelebb a 2005-ös debreceni Európa-bajnokság áll. Elárulta, 15 éves korában fogalmazódott meg benne először, hogy olimpiai bajnok akar lenni, de a sajtótájékoztatón felidézte, hogy a 2008-as pekingi, a 2016-os Rio de Janeiró-i, és az idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékokra sem jutott ki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kovács István – aki 1993 óta volt Berki edzője – úgy fogalmazott, versenyzője nagyon nyugodt volt és nagyon fegyelmezetten betartotta az edzői utasításokat, megbízott benne, és amit mondott neki, azt mindig megpróbálta megcsinálni, ez volt a sikerei titka.

Magyar Zoltán elmondta, biztos benne, hogy Berki sportigazgatóként nagyon sokat tud segíteni a szövetségben, és a neve, illetve a hozzáállása nagyot fog lendíteni a magyar tornasporton. „Abban is biztos vagyok, hogy mindannyiunk számára nagyon előnyös lesz a fiatalsága, a motiváltsága és a tudása. Ez a státusz nagyon összetett. Van egy munkaköri leírása, de már mondtam Krisztiánnak, hogy ennél sokkal többet kell csinálnia" – fogalmazott a MATSZ elnöke.

Berki erre úgy reagált, hogy új pályafutás kezdődik számára, ami talán még több kihívást tartogat, mint a sportolói karrierje, hiszen az összes szakágra rá kell látnia. „Nagyon várom a közös munkát és a feladatokat, hiszen sokszor elmondtam, hogy szeretnék a sportág közelében maradni. Továbbra is mindent megteszek, hogy a magyar tornasport a megérdemelt helyén legyen" – nyilatkozta.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?