Végzetes volt a a Klaksvík elleni vereség Sztanyiszlav Csercseszov számára

Fotó: fradi.huTávozik posztjáról a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője: Kubatov Gábor klubelnök a saját Facebook-oldalán közölte, Sztanyiszlav Csercseszovval történt személyes megbeszélése eredménye, hogy nem dolgoznak tovább együtt.

„Végtelenül szégyellem magamat mindenki nevében. A mai meccs méltatlan volt a Ferencvároshoz. A konzekvenciákat hamarosan levonjuk. A szurkolóknak köszönök mindent” – írta egy órával korábban a klubelnök, azt követően, hogy a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjében, az első forduló hazai visszavágóján háromgólos vereséget szenvedett szerdán a feröeri KÍ Klaksvíktól és 3-0-s összesítéssel búcsúzott a legrangosabb európai kupasorozattól.

Az elnök és a vezetőedző közötti egyeztetésről és az együttműködés befejezéséről a fradi.hu is beszámolt, egyúttal jelezte, hogy a csapat irányítását ideiglenesen Máté Csaba veszi át.

Csercseszov „átgondolta” volna a folytatást

Az elvesztett mérkőzés után Sztanyiszlav Csercseszov az M4 Sport-nak adott villáminterjúban leszögezte, nem mond le, de átgondolja a folytatást. „Nagyon rossz meccset játszottunk ma. Egy ilyen csapatteljesítmény után az edzőnek is át kell gondolnia a dolgokat” – kezdte az orosz szakember a szerdai visszavágót követő sajtótájékoztatót. „Nem ez az első és utolsó alkalom, hogy hasonló eset előfordul. Ha az ember nem százszázalékosan koncentrál, akkor ez megtörténhet. Ez mindenki számára egy nagyon szörnyű este, ki kell elemezni, hogy meghozzuk a megfelelő döntéseket hideg fejjel”.

Az 59 éves orosz tréner 2021 decembere óta irányította a Ferencvárost, mellyel az idén a bajnokság megnyerése mellett a nyolcaddöntőig jutott az Európa-ligában.

Csercseszov az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott, egy hete már az első felvonás alkalmával sem megfelelő hozzáállással futballozott az együttese, ugyanakkor úgy vélte, a játékosok nem becsülték le az ellenfelet és az edzéseken is megfelelően dolgoztak.

A Ferencvárost 2021 decembere óta irányító 59 éves tréner a tavalyi BL-selejtező harmadik köréhez hasonlította ezt a párharcot, amikor az azeri Qarabag búcsúztatta a zöld-fehéreket úgy, hogy 3-1-re győzött a Groupama Arénában. Szerinte a mostani hasonlóan "lesújtó párharc" volt, de akkor utána sikerült javítani. „Ezek a kudarcok benne vannak a sportban. Akkor sem adtam fel, most sem fogom. Aludnunk kell erre egyet, hogy ebből mit lehet kihozni, hogyan tudunk együtt jobbak lenni, vagy tudunk-e" - zárta szavait Csercseszov, aki ugyanakkor megjegyezte, hét új játékosa van, akiknek beillesztéséhez idő kell, de az nem állt rendelkezésre.

Az Európa-ligában idén nyolcaddöntős, sorozatban ötszörös magyar bajnok FTC a kudarcával átkerült a Konferencia-liga selejtezőjébe, melynek második fordulójában az ír Shamrock Rovers együttesével találkozik. Az első mérkőzést a Groupama Arénában rendezik jövő csütörtökön. A két gárda tavaly az Európa-ligában csapott össze a csoportkörbe jutásért, akkor a Ferencváros 4-1-es összesítéssel jutott a főtáblára.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?