Tokió 2020: menesztették a megnyitó igazgatóját, mert 23 évvel ezelőtt a holokauszton viccelődött

A tokiói olimpia szervezőbizottsága menesztette a pénteki nyitóünnepség igazgatóját, Kobajasi Kentarót, miután kiderült, hogy 1998-ban, egy komédiaestjén a holokauszttal viccelődött.

Hasimoto Szejko, az szb elnöke csütörtökön jelentette be a döntést, azután, hogy nyilvánosságra került egy 23 évvel ezelőtti felvétel, amelyen Kobajasi többek között azt mondta, „játsszunk holokausztosat".

„Tudomásunkra jutott, hogy Kobajasi úr saját előadásán egy történelmi tragédián gúnyolódott. Őszintén sajnáljuk, hogy egy nappal a megnyitó előtt ilyen lépést kellett tennünk és ezzel aggodalmat keltettünk azokban, akik közreműködnek a megnyitón, illetve gondot okoztunk a tokióiaknak és mindenki másnak az országban" – mondta Hasimoto.

Kobajasi Kentaro korábban egy Japánban nagyon népszerű humoristaduó, a Rahmens tagja volt, mely a Japán tradíciók című rövidfilmsorozatával nemzetközi ismertségre is szert tett.

A nyitóünnepség „csapatából" így néhány napon belül a második vezető beosztású személy vált ki. Ojamada Kejgo zeneszerző ugyanis hétfőn mondott le, miután egy lapinterjúban maga „dicsekedett el" azzal, hogy diákkorában fogyatékkal élő osztálytársait zaklatta.

A tokiói olimpia megnyitója pénteken, romániai idő szerint 14 órakor kezdődik.

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?