Thomas Tuchel lett a Chelsea új menedzsere

A Chelsea labdarúgócsapata hivatalos honlapján adta hírül, hogy Frank Lampard menesztése után a legutóbb a Paris Saint-Germainnél dolgozó német szakember, Thomas Tuchel veszi át az együttes irányítását.

A németet 2018 júliusában nevezték ki a párizsi csapat élére, ahonnan 2020 decemberében menesztették – 127 tétmérkőzésen 95-ször nyert, 12-szer döntetlent játszott, 20-szor vereséget szenvedett a PSG-vel. A 47 éves szakember két bajnoki címet, egy Francia Kupát és egy Ligakupát, illetve két francia Szuperkupát nyert az együttessel, illetve 2020 augusztusában – a klub történetében először – Bajnokok Ligája-döntőbe vezette a csapatot (ott kikapott a Bayern Münchentől).

Párizsi megbízatását megelőzően a Borussia Dortmunddal (108 tétmeccs, 68 győzelem) Német Kupát nyert, a Mainzot (182 tétmeccs, 72 győzelem) kétszer is Európa-liga-selejtezőt érő helyre vezette a Bundesligában.

Tuchel lehetséges kinevezéséről már hetek óta pletykáltak a Chelsea-hez közel álló lapok. Állítólag csak az volt a kérdés, hogy őt, vagy Ralf Rangnickot nevezik ki Lampard helyére. Utóbbi szakember a The Atheltic információi szerint a múlt héten nemet mondott Roman Abramovicsék megkeresésére.

Lampard 2019 nyarán állt munkába a londoniaknál, az elmúlt idényben a 4. helyre vezette a Chelsea-t. A klub jelentős erőforrásokat áldozott a keret megerősítésére, ennek ellenére a jelenleg zajló bajnokságban csupán a 9. helyet foglalja el az együttes, amely a legutóbbi öt bajnokijából csupán egyet tudott megnyerni.

Tuchel másfél évre írt alá, és kedd este már edzést is tart a londoniak játékosainak, sőt, szerda este, a Wolverhampton elleni bajnokin már a kispadra is leülhet.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?