Távozik a magyar válogatott vezetőedzői posztjáról Csang Csing Lina, Bánhidi Ákos az utódja
Tíz év után távozik a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzői posztjáról Csang Csing Lina – jelentette be közleményben kedden a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ).
A MOKSZ emlékeztetett, hogy a kínai szakember 2012 nyarán érkezett Magyarországra, s előbb szakmai tanácsadóként, majd a 2014-es szocsi olimpiát követően vezetőedzőként dolgozott a válogatottnál. Kiemelkedő szerepe volt a magyar korcsolyasport sporttörténeti sikereiben, így a férfi váltó 2018-as phjongcshangi ötkarikás aranyérmében, valamint az első egyéni olimpiai diadalban is, melyet Liu Shaoang aratott az idén Pekingben.
Csang Csing Lina 2019-ben az Év edzője lett a Magyar Sportújságíró Szövetség által rendezett Év sportolója-gálán, de megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét (polgári tagozat), valamint az idei pekingi téli játékokat követően a Magyar Érdemrend Középkeresztjét is.
A MOKSZ tájékoztatása szerint a szakember hazautazik Kínába, a magyar csapat új szakmai vezetője pedig az elmúlt időszakban csapatvezetőként és edzőként dolgozó Bánhidi Ákos lesz. Az edzői stáb tagja marad Jae Szu Csun dél-koreai szakember, a női csapat irányítását pedig a brit Nicholas Gooch veszi át.
Bánhidi: reméltem, hogy Milánóig együtt maradhat a szakmai stáb
Bánhidi Ákos abban reménykedett, hogy az a szakmai stáb, amely az elmúlt évtizedben sikerre vezette a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázókat, legalább a 2026-os, milánói olimpiáig együtt maradhat. „Nemcsak a Liu fivéreket, hanem engem is mélyen érintett Csang Csing Lina távozása. A fiúk esetében ezt az érzést még sokkal meg kell szorozni, mert második anyjukként tekintenek rá” – mondta az MTI-nek Bánhidi. Beszámolt arról is, hogy a Liu fivérek ezt követően is készülhetnek a Magyarországra 2012-ben érkező trénerrel, de ennek technikai feltételei kidolgozás alatt állnak.
További változást jelent a magyar csapat életében, hogy szétvált a férfiak és a nők szakmai munkájának irányítása, utóbbiért Nicholas Gooch lett a felelős, aki korábban edzője volt a háromszoros világbajnok Elise Christie-nek is. Az elkülönülés ugyan még „kiforrás alatt áll”, de lesznek közös foglalkozások már csak a vegyesváltó miatt is, amelyben a magyar staféta bronzérmet szerzett idén a pekingi ötkarikás játékokon.
Kapcsolódó
„Nagyon jó szakembernek tartom, akivel emberi viszonyrendszerben is stabil lábakon áll a kapcsolatunk” – mondta brit kollégájáról Bánhidi, aki a menedzsment szempontjából a női csapatot is irányítja. Azt is elárulta, az amerikai születésű, a vegyesváltóval olimpiai bronzérmes Krueger John-Henry olyan fegyelmi vétségeket követett el, hogy életében először arra kényszerült, kizárjon valakit a csapatból. Mint megjegyezte, ez végleges döntés, azaz a 2018-ban 1000 méteren olimpiai ezüstérmes sportoló többet nem versenyez magyar színekben.