Szenvedős győzelemmel kezdte a BL-selejtezőt a FCSB

Bár a román bajnok futballcsapatnak a vártnál sokkal nehezebb dolga volt az andorrai Inter Club d’Escalades ellen, végül 3–1-re megnyerte a meccset, nagy lépést téve a tőle elvárt továbbjutás felé.

Szerda este megkezdte szereplését a Bajnokok Ligája selejtőzének első fordulójában a román bajnok FCSB. A bukarestiek toronymagas esélyesnek számítottak az andorrai Inter Club d’Escalades ellen, amely három évvel ezelőtt a Kolozsvári CFR-rel szemben maradt alul összesítésben 4–1-re.A jövőre nézve fontos győzelmet aratott a román bajnok | Fotó: Agerpres

Kisebb meglepetés volt a meccs első lehetősége, amely az andorraiak előtt adódott, Târnovanu kapus azonban magabiztosan védte az éles szögből leadott lövést. A folytatásban a FCSB várakozásoknak megfelelően átvette a kezdeményezést, a 14. percben pedig Miculescu a kapuba is talált. Nem sokáig tartott a bukarestiek öröme, a videóbíró ugyanis les miatt érvénytelenítette a találatot.

A folytatásban Cisotti kapufát rúgott és Politicnak is lehetősége volt megszereznie a vezetést, végül azonban többet kellett várnunk az első érvényes gólra, egészen a 37. percig. Ekkor Miculescu már szabályos körülmények között talált a kapuba. Az andorraiak az első félidőben nem voltak veszélytelenek támadásban, nagy helyzetet viszont nem dolgoztak ki.

Bár úgy tűnt, a román bajnok csupán egygólos előnyben vonulhat szünetre, az Inter kapusa, Diaz elcsúszása után Cisotti lábát találta el, összehozva ezzel egy tizenegyest. A labda mögé Darius Olaru állt, aki nem idegeskedte túl a helyzetet, magabiztos lövéssel talált a hálóba.

Ennél az állásnál már valószínűnek tűnt, hogy a nehézkés kezdés után lendületbe jön a FCSB, a második játékrész elején Ștefănescu rúgta be a harmadik gólt. Ezt követően a fővárosiak kicsit „beleauludtak” a mérkőzésbe, az andorraiak pedig tizenegyest harcoltak ki. Mohedano nem használta ki az óriási andorrai lehetőséget a szépítésre, gyenge lövését könnyen kivédte Târnovanu.

Nem vette el viszont az andorrai csapat kedvét a kihagyott büntető, egy komoly védelmi hiba után Rafael Hermann talált a hazai kapuba. Nem tért magához a váratlan pofon után a FCSB és csak a szerencséjükön múlt, hogy nem lett 3–2 az állás, mert a vendégek másodszor már lesről szereztek gólt.

A román bajnok nem tudta újra megtalálni a ritmust a mérkőzés végéig, végül kétgólos győzelmet aratott. Bár várhatóan nem okoz gondot majd a bukarestieknek a visszavágón a továbbjutás, ennél a különbségnél még nem jelenthető ki, hogy biztosan eldöntötték a párharcot.

FCSB – Inter Club d’Escalades 3–1 (2–0)
Nemzeti Stadion, Bukarest
Vezette: D. Nikolics (Szerbia)
Gólszerzők: David Miculescu (37.), Darius Olaru (45+3), Marius Ștefănescu (53.), illetve Rafael Hermann (65.).

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?