Spanyolországban januártól naponta tesztelik a labdarúgókat

Fotó: La LigaSzigorított eddigi eljárásán a Spanyol Labdarúgó Szövetség, így januártól napi koronavírus-tesztelést rendelt el az első és a másodosztály csapatainál.

A klubokat szerdán tájékoztatták az új protokollról, mely szerint mindenkire vonatkozik a tesztelési kötelezettség függetlenül attól, hogy hányszor volt oltva. A szövetség azt írta, hogy adatai szerint a játékosok 95 százaléka teljes körűen oltott, az omikron variáns gyors terjedése miatt azonban szükség van az új szabályokra, annak érdekében, hogy feltartóztassák a járványt.

A napi vizsgálatokat antigéntesztekkel végzik, melyekből minden együttes napi 60 darabot kap majd a szövetségtől. Ezek mellett hetente egyszer PCR-teszteket is végeznek majd a játékosoknál, illetve akkor, amikor legalább háromnapos távollét után tér valaki vissza klubjához.

A La Liga így a Premier League tesztelési szokásait vette át annyi különbséggel, hogy Angliában heti két PCR-teszt van előírva. A másik három élbajnokságban – Bundesliga, Serie A, Ligue 1 – jóval enyhébbek a tesztelési előírások, kiváltképpen az oltott futballisták számára.

Kapcsolódók

Kimaradt?