Kitartásának és szorgalmának köszönhetően sorra „szállítja” az érmeket rangos nemzetközi cselgáncsversenyekről Illyés András, egy 13 éves zilahi hetedik osztályos tanuló.

„Életem első dzsúdó mérkőzése csalódás volt”

Illyés András 2009. március 6-án született, másfél évvel idősebb bátyjával kisgyermekként sokszor összekaptak, bunyóztak. Részben ez késztette édesapját arra, hogy dzsúdóra írassa a fiúkat. „Hét éves lehettem, amikor elvittek az edzőterembe, apukám ismerte az akkori vezetőt, Radics Istvánt, és bár nem szerettem edzésekre járni, mégis rendszeresen ott kellett lennem minden hétköznap este. Egyfajta rendszerességet vitt ez az életembe, és új barátokat ismertem meg” – mesélte András.

Kezdetben úgy gondolta, kipróbál más sportágat is, asztaliteniszezett és úszott, de egyik sem ragadta meg annyira a tetszését, mint a dzsúdó. A koronavírus-járvánnyal megszűntek az edzések és a versenyek, viszont a korlátozások feloldását követően újraindult, de már új edzővel, új klubnál. Ez utóbbi részben nagyobb szabadságot és jobb körülményeket biztosított, az edzések száma lecsökkent heti háromra, és az önkormányzat által fenntartott klub által mezeket kaptak, a versenyekre ingyen utaznak, és az étkeztetés valamint a szállás is adott.

„Az első két évben nem vettem részt versenyeken, majd 2018-ban életem első mérkőzésén, Marosvásárhelyen, kikaptam. Akkor abba akartam hagyni a cselgáncsozást, de édesapám nem engedte, azzal bíztatott, hogy lesz még alkalmam nyerni. A sok edzésnek egy év múlva lett meg az eredménye, amikor Kolozsváron felállhattam a dobogó legmagasabb fokára. Ezt követően sorra jöttek a díjak és az övek” – mondta a sportoló. Legnagyobb becsben egy Szatmárnémetiben szerzett aranyérmet tart, mert ott nem csak hazai, hanem magyarországi és ukrajnai sportolókkal is megmérkőzött.

Édesanyja félti, édesapja bíztatja

András, aki a Zilahi Mihai Eminescu Általános Iskola tanulója, a kezdeti nehézségek és tiltakozások ellenére ma már lelkesen jár edzésre. „Az elején még túl fiatalok voltunk a testvéremmel, nem vettük komolyan, de most megdolgozunk minden sikerért” – fogalmazott, hozzátéve, nagyon sokat köszönhet édesapjának, aki folyamatosan ösztönözte, támogatta, szinte minden meccsére elkísérte. Édesapjával ellentétben édesanyja inkább félti, „azt mondja, inkább kapjak ki, minthogy eltörjem a kezem vagy a lábam”.

Matematika-informatika szakon tanulna tovább

A fiatal dzsúdós a sport mellett legszívesebben a kutyáját sétáltatja, biciklizik, vasárnap cserkészkedik. A tanulást sem hanyagolja el, 9.50 fölötti átlaga van, és sokak meglepetésére, nem sportlíceumba felvételizne, „mert számomra a sport inkább hobby, nem szeretnék csak erre alapozni, szeretném, ha bármi történik, lehessek valami, például mérnök”.

A dzsúdót főleg a küzdőszelleműeknek ajánlja, azoknak, akiknek van elég akaraterejük és ambíciójuk, mert „másképpen nincs értelme”. „Nekem ez a sport sok önbizalmat ad, főleg egy nyertes mérkőzés után, viszont a mérkőzések előtt még mindig izgulok, és nagyon örülök, amikor a csapattársak és az edző mellettem van és szurkol”.

Illyés András elmondta, ebben a sportban csak dobások, gáncsolások, feszítések engedélyezettek, ütni tilos, ez kizárással jár. Az övek megszerzése is nehéz, a narancssárgától a zöld övig el kell telnie két évnek, és ez idő alatt figyelembe veszik a versenyeken elért eredményeket is. András a tavaly kapta meg a zöld övet, a következő szintek a kék, a barna és a fekete övek lesznek.

A jövő évnek különleges jelentősége lesz abból a szempontból is, hogy magasabb korcsoportba lép, immár a bátyával és más idősebb fiúkkal is megmérettetheti magát.