Sikeres volt Varga Csaba második akklimatizációs köre

Már az alaptáborból, körülbelül 5500 méter magasságból jelentkezett újra Varga Csaba hegymászó, miután szerda délután a mintegy 7000 méter magasságban kiépített 3-as táborból visszatért – számolt be közösségi oldalán a Hazajáró turisztikai magazinműsor.

A nagyváradi alpinista a 8586 méteres Kancsendzönga megmászását tűzte ki célul. A Himalájában, Nepál és India határán fekvő hegycsúcsot az építész végzettségű sportember tiszta mászással, oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül próbálja elérni.

2018-ban már próbálkozott a világ harmadik legmagasabb csúcsának a meghódításával, de a rossz időjárás miatt fel kellett hagynia a kísérlettel. Az idei expedíció előtt úgy nyilatkozott, hogy készen áll a Kancsendzönga megmászására.

Varga Csaba arról számolt be a Hazajárónak, hogy az utolsó napon már csak ő volt fent a 3-as táborban, egyedül is ereszkedett le, viszonylag lassan, mert a fix kötelek is a nagy hó alá kerültek. Jó erőben van, most újabb pár napos pihenő vár rá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?