A világ harmadik legmagasabb hegycsúcsának ostromára készül Varga Csaba

Varga Csaba nagyváradi hegymászó kedden megjárta a Kancsendzönga 2-es táborát – számolt be róla a Hazajáró turisztikai magazinműsor alapján a hirado.hu.

A magyar rekorder visszatért a Himalájában található hegy alaptáborába, ahonnan egy kis erőgyűjtés után újra nekiindul, hogy teljesítse eddigi legnagyobb kihívását, és meghódítsa a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsát. Varga Csaba a 8586 méteres Kancsendzönga megmászását tűzte ki célul. A Himalájában, Nepál és India határán fekvő hegycsúcsot a nagyváradi építész, mint minden alkalommal, ezúttal is tiszta mászással, pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül próbálja elérni.

„2018-ban már jártam a hegyen, közel a csúcshoz, de akkor az extrém hideg megakadályozott az elérésében, talán még nem voltam teljesen kész rá. Most viszont tapasztaltabban több esélyem van a sikerre, hogy én legyek az első magyar, aki eléri a Föld harmadik legmagasabb csúcsát és épségben vissza is tér a hegyről” – fejtette ki az indulás előtt Varga Csaba.

A 40 éves hegymászó április 13-án indult Budapestről, utána két napot töltött Katmanduban, majd Lukla érintésével április 17-én ért az alaptáborba. Utazásáról folyamatosan jelentkezik fotókkal és rövid videós beszámolókkal, amikor csak módja van rá.

Igazodva az eredeti tervekhez, Varga Csaba kedden indult el a 2-es táborba, ahová első körben a szükséges felszereléseket (két sátrat, ételt, gázt, gázfőzőt) vitte fel. A nyolcezres csúcsok oxigénpalack nélküli meghódítása esetén legfontosabb az akklimatizáció, hiszen a hegymászók szervezetének meg kell szoknia a nagy magassággal járó oxigényhiányos környezetet. Éppen ezért kiemelten fontos a táborépítések során a magasság ideális kiválasztása. Miután felvitte eszközeit, a hegymászó visszatért az alaptáborba, onnan kezdi meg ugyanis legújabb csúcshódítást.

Varga Csaba a legtöbb nyolcezres hegycsúcsot pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül elérő magyar hegymászó. Eddig öt, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsot hódított meg: 2013-ban a Gasherbrum II, 2014-ben a Broad Peak, 2017-ben a Manaszlu, 2019-ben a Gasherbrum I és 2021-ben a Dhaulagiri tetején lobogtatta meg a Nagyvárad feliratú magyar zászlót. A Kancsendzönga lenne az eddigi legmagasabb elért nyolcezrese. A nagyváradi építész tagja a Kalifa Alpin Csapatnak, az a céljuk, hogy népszerűsítsék a magaslati hegymászást, méghozzá úgy, hogy közben a Himalája eddig meg nem hódított összes magaslatára feljutnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?