Roland Garros: Nadal könnyedén, Djokovics nehezen győzte le fiatal olasz ellenfelét

A Párizsban zajló francia nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének nyolcaddöntőjében az 1. és 2. számú favorit Novak Djokovicsnak, illetve Rafael Nadalnak egy-egy 19 éves olasz ellenfelet kellett legyőzni a negyeddöntőbe jutásért.

A tizennyolcszoros Grand Slam tornagyőztes Novak Djokovicsnak keményen meg kell küzdenie a győzelemért a mindössze 19 éves olasz, Lorenzo Musetti ellen. A mérkőzés első játszmája úgy jutott el rövidítésig, hogy a feleknek többször is sikerült elvenniük ellenfelük adogatását. A 75 percig tartó első szettet 7-5-re az olasz Musetti nyerte.

A második játszma hasonlóan alakult, azzal az apró különbséggel, hogy ezúttal Musetti brékelte a világelsőt, aki azonnal el is tüntette a hátrányát, így 6:6 után ismét következett a rövidítés, amely viszont jóval simábban alakult, mint az első szett végén. Az ifjú olasz hamar elhúzott 4–0-ra, ám Djokovics fogadóként hiába szerzett két pontot, adogatóként is vesztett ugyanennyit. Musetti második játszmalabdáját értékesítve 66 perc alatt újabb lépést tett a világelső kiejtéséhez.

Az addig remeklő és helyenként káprázatos pontokat ütő Musetti számára a harmadik játszma nem kezdődött jól, elvesztett adogatójátéka után hamar 3:0-s hátrányba került. Ugyan saját második adogatását semmire hozta, ennél több örömre azonban nem volt oka a mindössze 24 percig tartó szettben: Djokovics 6:1-re nyerve szépített.

A szerb klasszis a folytatásban sem állt le, sőt, ha lehet mondani, szintet lépett, s ez Musettinek már sok volt. A negyedik játszmában Djokovics úgy húzott el 10 perc alatt 4:0-ra, hogy az olasz pontot sem szerzett, majd a szerb 22 perc alatt 6:0-ra nyert, a szetteket tekintve pedig egyenlített.

Ehhez képest az ötödik játszma elején mégis Djokovicsnak kellett a talajról felállnia: a szett első labdameneténél elcsúszott, hasra esett, ám vetődve még visszaadta a labdát, a pontot is megnyerve. Csakhogy a labdamenet után ápolni kellett, mert jobb kezének mutatóját megsértette, és vérzett. Az ápolás olyannyira jól sikerült, hogy Djokovicson nem látszott a sérülés nyoma, miközben viszont az egyre jobban elfáradó és meg is húzódó Musetti 4:0-nál feladta a küzdelmet.

Ezzel Djokovics Grand Slam-tornákon immár ötödik alkalommal jutott tovább úgy, hogy az első két szettet elvesztette. A szerb világelső készülhet a Roger Federer visszalépése miatt játék nélkül a legjobb nyolc közé kerülő olasz Matteo Berrettini ellen.

Rafael Nadal a tavalyi Roland Garros és az idei római tenisztorna után harmadszor is legyőzte a nála 16 évvel fiatalabb, 19 éves Jannik Sinnert, és talán a három mérkőzésük közül a mai első játszmájában kényszerítette a legnagyobb küzdelemre a Garros 13-szoros bajnokát az ifjú olasz.

Az első játszmában hamar 2:0-s hátrányba került Sinner, ám a következő négy játékot megnyerve 4:2-re meglépett – először nyert négy játékot egymás után Nadal ellen. Hiába adogathatott 5:4-es vezetésénél az első játszmáért, nem tudott élni a lehetőséggel, míg a spanyol klasszis a szett utolsó négy játékát megnyerve, 63 perc alatt 7:5-re behúzta a játszmát.

A spanyol a második szettben sem lassított, pillanatok alatt elhúzott 4:0-ra, mire Sinner nyolc játék után ismét nyert egyet – ráadásul fogadóként –, majd miután a saját adogatását is hozta, a második brékhátrányát is eltüntette. Az egyenlítés viszont nem jött már össze, Nadal ugyanis megint brékelte a gyengén adogató olaszt, majd semmire hozva az adogatását, 46 perc alatt megnyerte a második játszmát.

A spanyol kiválóság a harmadik szettet is nagy elánnal kezdte, ismét gyorsan dupla brékelőnybe került, onnan pedig már nem volt visszaút Sinner számára: 6:0-ra elvesztette a harmadik játszmát is – mindössze 28 perc perc alatt.

A spanyol a négy közé jutásért a hozzá hasonlóan az idei Garroson még szettveszteség nélkül menetelő, 10. kiemelt Diego Schwartzmannal találkozik.

A nőknél kiesett a tavalyi döntős, Sofia Kenin. A negyedik helyen kiemelt amerikai teniszezőt a 17. helyen rangsorolt Maria Szakkari búcsúztatta két könnyű játszmában. A fiatal Cori Gauff mindössze játékot veszítve, 6:3, 6:1-es győzelemmel jutott túl a tunéziai Onsz Dzsaburon, a cseh Barbora Krejcíková pedig még ennél is simábban, 6:2, 6:0-val búcsúztatta a 2018-as döntős Sloane Stephenst.

A nap utolsó meccsén a női egyes címvédője, a 8. kiemelt – a női egyesben a legmagasabban rangsorolt és még versenyben lévő kiemelt – lengyel Iga Swiatek meglehetősen simán, két játszmában 6:3, 6:4-re felülmúlta az ukrán Maria Kosztjukot. A 20 éves címvédő a négy közé jutásért a másik tavalyi döntőst, az amerikai Sofia Kenint búcsúztató, 17. kiemelt görög Maria Szakkarival csap majd össze.

Roland Garros, (34 367 215 euró, salak), nyolcaddöntő

Férfi egyes

  • Nadal (spanyol, 3.)–Sinner (olasz, 18.) 7:5, 6:3, 6:0
  • Djokovics (szerb, 1.)–Musetti (olasz) 6:7 (7–9), 6:7 (2–7), 6:1, 6:0, 4:0-nál Musetti sérülés miatt feladta
  • Schwartzman (argentin, 10.)–Struff (német) 7:6 (11–9), 6:4, 7:5

Női egyes

  • Swiatek (lengyel, 8.)–Kosztyuk (ukrán) 6:3, 6:4
  • Gauff (amerikai, 24.)–Dzsabur (tunéziai, 25.) 6:3, 6:1
  • Krejcíková (cseh)–Stephens (amerikai) 6:2, 6:0
  • Szakkari (görög, 17.)–Kenin (amerikai, 4.) 6:1, 6:3

A negyeddöntő párosítása (ágrajz szerint)

Férfi egyes

  • Djokovics (szerb, 1.)–Berrettini (olasz, 9.)
  • Nadal (spanyol, 3.)–Schwartzman (argentin, 10.)
  • Zverev (német, 6.)–Davidovich (spanyol)
  • Cicipasz (görög, 5.)–Medvegyev (orosz, 2.)

Női egyes

  • Cori Gauff (amerikai, 24.)–Krejcíková (cseh)
  • Szakkari (görög, 17.)–Swiatek (lengyel, 8.)
  • Ribakina (kazah, 21.)–Pavljucsenkova (orosz, 31.)
  • Zidansek (szlovén)–Badosa (spanyol, 33.)

Kapcsolódók

Kimaradt?