Peking 2022: Kozuback Kamilla 28. lett a slopestyle selejtezőjében

A hódeszkás Kozuback Kamilla a 28. helyen végzett a slopestyle selejtezőjében a pekingi téli olimpián.

A Calgaryban született 17 éves versenyző - akinek édesanyja magyar, édesapja kanadai - az első lecsúszás után, melyben a korlátokon magabiztos, az ugrásoknál óvatos volt, 21,95 ponttal a 27. helyen állt a 30 fős mezőnyben. A másodikban is stabilan csúszott le a korlátokon, de aztán az első ugrásnál lassan ment az ugratóra, nem repült elég messzire, még a lejtő előtt ért talajt, emiatt elesett, ezután pedig a többi ugratót kikerülve lecsúszott a pályán. Teljesítményére 19,58 pontot kapott, így - mivel a jobbikat veszik figyelembe a sorrendnél - az első menetben elért pontszáma került az összevetésbe. Egy horvát és egy szlovák versenyzőt előzött meg, ők nem vállalták a lecsúszást.

Kozuback Kamilla - az első magyar hódeszkás, aki olimpián indulhat - pénteken tudta meg, hogy egy sérülés miatt ebben a számban is szerephez juthat. Első számú tartalék volt, majd a mezőnybe kerülése után csak három órát tudott edzeni a meredek pályán. A slopestyle-indulással a pekingi téli olimpia első magyar bemutatkozójává előlépett hódeszkás eredetileg félcsőben szerzett kvótát. Annak a számnak a selejtezőjét szerdán rendezik.

A csangcsiakoui zónában, a Kenting Havas Parkban napsütéses, de szeles időben, mínusz húsz fokban rendezett versenyben az első tizenkettő jutott a vasárnapi fináléba, amelyben három lecsúszás lesz. Az élen a szám 2019-es és 2021-es világbajnoka, az új-zélandi Zoi Sadowski Synnott (86,75) végzett, második a japán Murase Kokomo (81,45) lett, míg harmadikként a Szocsiban ezüst-, Phjongcshangban bronzérmes finn Enni Rukajärvi (78,83) jutott a döntőbe.

Kozuback a selejtező után az MTI-nek elmondta, kicsit csalódott, jobbat várt magától, ugyanakkor emlékeztetett rá, mivel csak előző nap tudta meg, hogy szerepelhet ebben a számban, alig néhány órát tudott edzeni a nagyon erős pályán. „Nagyon ideges voltam, de sokat jelent nekem, hogy elindulhattam slopestyle-ban, noha félcsőre készültem. Azt majd holnaptól élesítjük. Sajnos még ma reggel sem tudtam annyit bemelegíteni, amennyit szerettem volna a pályán, nem volt rá lehetőség. Szerencsére a második futamban úgy estem, hogy semmim nem sérült meg” – mondta Kozuback, hozzátéve: a körülményekhez képest ez volt a realitás.

Slopestyle-ban az indulók ugratókkal és korlátokkal tarkított lejtőn mutatnak be különféle trükköket, szaltókat, forgásokat és csúszásokat. A pontozásnál végrehajtás nehézségét, az ugrások magasságát, a trükkök változatosságát és a menet gördülékenységét nézik.

Kapcsolódók

Kimaradt?