Óriási sportdiplomáciai sikert ért el Magyarország

Budapestre költözik a vizes sportokat tömörítő világszövetség, a World Aquatics.

Erről szavazott kedden a szervezet kongresszusa, amelyet a Fukuokában zajló világbajnokság helyszínén rendeztek. Az eseményen - amelyen beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - levetítettek egy imázsfilmet is, amelyen az új budapesti központ látványterveit csodálhatták meg a résztvevők.

A World Aquatics vezető testülete, a Bürö javaslatára elfogadott "költözésre" három nem szavazattal ellenétben mindenki igennel voksolt.

A kongresszus elején további nyolc évre megválasztott Husszein al-Musszalam elnök elmondta, nem köszönnek el teljesen a svájci Lausanne-tól, amely 1986 óta otthona a szövetségnek, például az alapítványnak továbbra is ott lesz a székhelye. "Hálás vagyok a magyar kormánynak és a vizes sportok vezetőinek, hogy lehetőséget adnak és megértenek minket. Tudom, hogy segíteni fognak a világ bármely sportolójának, akik elmennek az új központba, ahol nem az elnöki irodát, hanem vizet, tökéletes edzőhelyszíneket fognak találni" - fogalmazott a sportvezető.

Szijjártó Péter egy elismerést is átvehetett a szövetség elnökétől, akivel aláírták az új központról szóló szerződést. Beszédében hangsúlyozta, Magyarország büszke arra, hogy 2017 után tavaly beugróként is egy rendkívüli világbajnokságot tudott rendezni. Hozzátette, Magyarország egyike a nemzetközi úszószövetség nyolc alapítójának, és a hetedik legeredményesebb a világbajnokságok történetében. Kiemelte a vízilabda-válogatott kilenc olimpiai aranyérmét, köztük az 1956-os melbourne-i győzelmet, amelyet minden idők egyik legérzelmesebb sikerének nevezett.

"Készen állunk a tárgyalásokra a szükséges létesítményekről. Új dimenziót kínálunk, nemzetközi környezetben várjuk önöket. A 2027-es magyarországi vb jó apropó lesz, hogy mindannyian ellátogassanak hozzánk megnézni az új központot" - mondta Szijjártó Péter.

A kongresszus előtt Husszein al-Musszalam elnök beszélt az orosz sportolók lehetséges visszatéréséről is, ezzel kapcsolatban elmondta, továbbra is zajlanak az egyeztetések és még ebben az évben döntés születik a kérdésben.

Kapcsolódók

Kimaradt?