Öngyilkos lett a szexuális zaklatással vádolt amerikai tornászedző

Öngyilkos lett John Geddert, az amerikai olimpiai tornászcsapat egykori edzője, miután csütörtökön bejelentették, szexuális erőszakkal és emberkereskedelemmel vádolják - írja a New York Times.

A férfi birtokában volt az az edzőterem, ahol az a Larry Nassar dolgozott, akit több sportoló is szexuális zaklatással vádolt. A vád húsz rendbeli emberkereskedelemről szól, 14 esetben munkára kényszerítette áldozatát úgy, hogy annak sérülés lett a vége, hat esetben pedig kiskorúakkal kereskedett, de szó van zsarolásról, és a rendőrség szándékos félrevezetéséről is.

Geddert otthonában és az edzőteremben 12 doboznyi bizonyítékot és több elektromos eszközt is lefoglaltak. Dana Nessel michigani államügyész nem árulta el, pontosan hány ember vállalja Geddertet, de az biztos, hogy ötvennél kevesebbről van szó, és mind kiskorú.

Az ügyészség szerint az áldozatok magukban is kárt tettek és étkezési rendellenességekkel küszködtek, miközben folyamatos érzelmi és fizikai abúzusnak voltak kitéve. Néha olyankor is teljesíteniük kellett, amikor le voltak sérülve.

Az amerikai tornászszövetségben zajló visszaélésekről több dokumentumfilm is készül.  A Netflixen tavaly mutatták be az Athlete A című filmet, egy évvel korábban pedig az HBO-n debütált az At the Heart of Gold (Az amerikai tornászbotrány belülről) című alkotás.

Geddertnek csütörtökön kellett volna feladnia magát, hogy vád alá helyezhessék.

A Geddert termében dolgozó orvost, Lawrence Nassart 2018-ban 40-től 175 évig terjedő szabadságvesztésre ítélték, mert éveken keresztül bántalmazott sportolókat. Az ügyészség szerint Geddart tudott róla, de semmit nem tett ellene, a Geddert ellen most felhozott vádak közül csak egynek volt köze Nassarhoz.

(Címlapofotó forrása: usagym.org)

Kapcsolódók

Kimaradt?