Női vízilabda: az olimpiai kvalifikációs torna döntőjét is megnyerték a magyar lányok

Fotó: FINA TVA magyar válogatott nyerte a Triesztben rendezett női vízilabda olimpiai selejtezőtornát: Bíró Attila szövetségi kapitány együttese a vasárnapi döntőben 13-11-re győzött a hollandok ellen.

A találkozónak nem volt tétje, ugyanis a tokiói játékokra a két finalista már szombaton kvalifikálta magát.

Magyarország-Hollandia 13-11 (4-3, 2-2, 5-3, 2-3)
a magyar csapat gólszerzői: Garda 3, Keszthelyi, Rybanska, Leimeter 2-2, Parkes, Gurisatti, Szücs, Illés 1-1

A két csapat legutóbbi egymás elleni tétmérkőzésén, a tavalyi Európa-bajnokság bronzcsatája során a magyarok 10-8-ra diadalmaskodtak. A hollandok akkor már három góllal is vezettek a találkozó során. Ezúttal más forgatókönyv érvényesült: a magyarok az elejétől kezdve irányították az összecsapást és összességében magabiztos győzelmet arattak.

 „Úgy gondolom, a mai meccs bebizonyította, hogy a felkészülésünk hibátlan volt. A szombati ünneplés után mindkét csapat, a holland és a magyar válogatott is kitett magáért. Elég komolyan megünnepeltük a kijutást az olimpiára és ezután, úgy gondolom, erőnlétben sikerült felülmúlni a hollandokat. Mindenképpen örülök ennek – fogalmazott a vlv.hu-nak Bíró Attila szövetségi kapitány. A döntő MVP-je, Garda Krisztina így értékelt: „Igazából az érdemi dolgok tegnap eldőltek, de mindenképpen szerettük volna megnyerni a mai meccset. Örülök, hogy nekem így sikerült ma, de ehhez természetesen a többiek is kellettek. Úgy gondolom, hogy a tornával maximálisan elégedettek lehetünk - a görög meccset leszámítva, de azt is ki tudtuk javítani. A legfontosabb mérkőzést simán, magabiztosan nyertük, úgyhogy szerintem ez így rendben van.”

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?