FRISSÍTVE – Olimpiai selejtező: újabb fölényes győzelmet aratott a magyar válogatott

FRISSÍTVE: Második mérkőzését is könnyedén nyerte meg a magyar női vízilabda-válogatott a Triesztben zajló olimpiai selejtező tornán: Bíró Attila együttese szerdán Kazahsztán ellen 23–6-ra nyert. FRISSÍTÉS: Görögország is fölényes győzelmet aratott Izrael felett.

Ahogyan kedden, az izraeliek elleni nyitányon, úgy ezúttal is csak a gólkülönbség javítása volt a tétje a találkozónak, hiszen a mezőny egyetlen nem európai csapata nincs azonos súlycsoportban az Európa-bajnoki bronzérmes magyar együttessel.

A trieszti olimpiai kvalifikációs torna második napján a Bíró Attila irányította női válogatottunk az izraeliek után...

Közzétette: waterpolo.hu – 2021. január 20., szerda

Ennek megfelelően, akárcsak kedden, 7–2-es első negyeddel nyitott a magyar válogatott, a félidőre pedig eljutott olyan állásig (13–5), amennyire az egyetlen komoly csoportrivális, a görög csapat győzte le kedden a kazahokat.

Az utolsó percekben még egy ritkán látható helyzet is előállt, a kazahoknál ugyanis annyi játékos kipontozódott, hogy a magyarok folyamatos emberelőnyben vízilabdáztak. A csapat legeredményesebbje Keszthelyi Rita volt kilenc góllal.

B-csoport, 2. forduló: Magyarország–Kazahsztán 23–6 (7–2, 6–3, 5–1, 5–0), Görögország-Izrael 20-1 (7–0, 3–0, 5–1, 5–0). A csoport állása: 1. Magyarország 4 pont (50–8), 2. Görögország 4 (33–6), 3. Kazahsztán 0 (11–36), 4. Izrael 0 (3–47).

A magyar csapat csütörtökön a görögökkel játszik a csoportgyőzelemért. A nyolc válogatottat felvonultató tornáról a két döntős jut ki a tokiói nyári olimpiára (az A-csoportban Hollandia, Olaszország, Franciaország és Szlovákia szerepel).

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?