Női röplabda Eb: kétezer éves amfiteátrumban oktatta a trikolórokat az olasz válogatott

Fotó: Facebook/ItaliaTeamA társházigazda olasz válogatott Románia elleni háromszettes sikerével rajtolt el kedden a női röplabda Európa-bajnokság. A mérkőzés különlegessége, hogy a majd' 2000 éves veronai amfiteátrumban rendezték meg a találkozót – ezzel egészen elképesztő körítést adtak a meccsnek.

A címvédő hazai csapat igazán különleges helyszínen, a veronai amfiteátrumban, azaz szabadtéren csapott össze a román válogatottal. Már a találkozó beharangozójaként is forgattak egy rövid imázsfilmet a helyszínen, amely több mint impozáns látványt nyújt.

Maga a meccs nem tartogatott túl sok meglepetést, az olaszok simán nyertek három szettben a Római Birodalom korából fennmaradt, az I. században épült létesítményben, melyben egyébként mai napig szoktak rendezvényeket tartani – főleg koncerteket.

A magyarok a genti csoportban csütörtökön a házigazda belgákkal kezdenek, szombaton az ukránokkal, vasárnap a lengyelekkel találkoznak, majd egy újabb szünnap után még a szlovénekkel és a szerbekkel csapnak össze. A csoportból a legjobb négy jut a nyolcaddöntőbe.

Női röplabda Európa-bajnokság
B csoport, 1. forduló
Olaszország–Románia 3:0 (19, 19, 15)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?