Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Fotó: Nemzeti Vágta/archívÜnnepélyes keretek között kisorsolták a 15. Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Lovardában.

A lovas megmérettetésen október 1-jén és 2-án 60 magyarországi és határon túli település lovasa versenghet a leggyorsabbnak járó elismerésért a Hősök terén kialakított különleges pályán.

Az eseményen a korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is lesz nemzetközi futam, amelyen 12 ország indul. A fiatal tehetségek számára újra megrendezik a Kishuszár Vágtát, lesz fogatvágta, huszár- és hagyományőrző-felvonulás, kocsitoló verseny és jótékonysági sztárfutam is. A közönség láthatja többek között a Győri Ördöglovasok és a Kassai Lovasíjászok, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység, a Honvéd Huszár Díszegység és a Készenléti Rendőrség lovasainak bemutatóját is - ismertette a programokat Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató. A programokat a Szilvásváradi Ménes lipicai lovas bemutatója zárja.

Lázár Vilmos, a vágta és a Magyar Lovassport Szövetség elnöke az ünnepélyes sorsoláson köszöntőjében kiemelte: a Nemzeti Vágta Európa legnagyobb amatőr versenysorozata, amelynek a hagyományőrzés mellett az is küldetése, hogy évről évre példaképeket, hősöket állítson a közönség elé, motiválja a fiatalokat és összekapcsolja az embereket a határon innen és túl.

A Nemzeti Vágtát minden évben a magyar történelem egy kiemelkedő alakja emlékének szentelik. Kedves Gyula történész elmondta, hogy az idei verseny három rendkívül bátor gyermek előtt tiszteleg. A 15 éves hősök az 1848-49-es harcok alatt tettek tanúbizonyságot hazaszeretetükről.

A 15. Nemzeti Vágta Tóth Imre András kishuszár, századtrombitás, Simig Rezső tüzér hadnagy, a szabadságharc legfiatalabb tisztje, és Koroknay Dániel tüzér, főágyús, kisdobos emlékét őrzi majd.

Szotyori Nagy Kristóf tájékoztatása szerint eddig 4 határon túli és 8 magyarországi elővágtán vannak túl. A programok idén a 15-ös szám köré szerveződnek, az esemény egyik leglátványosabb eleme lesz, amikor 150 gyermek vonul majd fel lóháton a vasárnapi döntő napján. Kitért arra, hogy a Kishuszár Vágtán idén a tavalyi 25 helyett 30 versenyző lovagolhat majd a Hősök terén. Azért döntöttek a létszám bővítéséről, mert a rossz időjárás miatt elmaradt a viharsarki futam.

A szombati napon ötfős előfutamokon vesznek részt a lovasok. A 12 előfutam győztese automatikusan középdöntőbe jut, valamint az utánuk következő 13 legjobb időeredményt elért lovas is továbbjut a középdöntőbe. Az öt középfutam győztese jut aztán tovább a vasárnap esti döntőbe - közölte a versenyigazgató.

Az eseményt a Duna Televízió közvetíti.

Kapcsolódók

Kimaradt?