Nemzetek Ligája: nyert a címvédő, döntetlen a holland-németen
Győztek a norvégok és a görögök is, előbbiek hazai pályán, utóbbiak idegenben.
A címvédő portugál labdarúgó-válogatott Lisszabonban 1-0-ra legyőzte Walest a Nemzetek Ligája 2026/27-es idényének első fordulójában, csütörtökön az A divízióban.
Az egyébként kétszeres NL-győztes portugálok kezdőcsapatában ott volt a 41 éves Cristiano Ronaldo is, aki a második félidő közepén egy les miatt érvénytelenített gólig jutott.
A mérkőzést eldöntő találatot Joao Félix szerezte a 22. percben, számolt be az MTI. Ugyancsak a 4. csoportban A nyári világbajnokság meglepetéscsapata, a negyeddöntőig jutott norvég válogatott bő negyedóra elteltével már két góllal vezetett, de a dánok a második játékrész közepén egyenlítettek. A mérkőzést végül a duplázó Erling Haaland újabb találata döntötte el a 74. percben.
A 2. csoport holland-német összecsapásán mindkét válogatottnál bemutatkozott az új szövetségi kapitány. A házigazdát augusztus közepe óta a spanyol Xavi Hernández irányítja, így a játékosként világ- és kétszeres Európa-bajnok szakvezető 1978 óta az első külföldi a holland válogatott élén. 
A vendégeknél - szintén bő egy hónapja - Jürgen Klopp felel a szakmai munka irányításáért, csapata pedig a 32. percben Felix Nmecha révén előnybe került. Az egyértelmű fölényben játszó hazaiak Cody Gakpo 92. percben szerzett góljával végül otthon tartottak egy pontot.
A csoport másik találkozóján a házigazda szerbek már a 4. percben betaláltak, azonban a görögök a 74. percben kiegyenlítettek, a hosszabbításban pedig Douvikas góljával megszerezték a győzelmet.
CSAK SAJÁT