FRISSÍTVE – Nem született gól az utolsó forduló rangadóján, második helyről várja a rájátszást a CFR

A sűrűjébenFRISSÍTVE: Gól nélküli döntetlent játszott az Universitatea Craiova és a Kolozsvári CFR az első osztályú labdarúgó-bajnokság alapszakasza utolsó fordulójának vasárnap esti meccsén, így a címvédőnek nem sikerült megelőznie a listavezető FCSB-t.

Nagy lendülettel vetették küzdelembe magukat a harmadik, illetve második helyen álló csapatok, és a tét súlya rá is nyomta a bélyegét a játék színvonalára: az elő félidőben sok szabálytalanság, keménykedés tördelte a meccset, alig volt folytonosság a támadásépítésben.

Ennek ellenétre mindkét oldalon kialakultak helyzetek, kapufákat is lőttek a csapatok, úgyhogy nem lehet panasz az izgalomra, de érvényes gólt nem tudtak szerezni a felek. Păun révén ugyanis már az 5. percben a hálóba juttatták a labdát a vendégek, de Ovidiu Hațegan játékvezető les miatt érvényelenítette a találatot (a kolozsváriak csatára, Omrani állt játékon kívül a beadás pillanatában).

A döntetlennel eldőlt, hogy a kolozsváriak a második helyről várják a felsőház (az 1–6. helyezettek) rájátszását a bajnoki címért.

Liga 1, 30. (az alapszakaszban az utolsó) forduló:
Universitatea Craiova–Kolozsvári CFR 0–0
Astra Giurgiu–UTA 0–0
FC Voluntari–FC Botoşani 1–1
Bukaresti Dinamo–Academica Clinceni 1–3
FC Argeş–Chindia Târgoviște 3–1
Sepsi OSK–FCSB 1–1
Politehnica Iași–Nagyszebeni FC Hermannstadt 1–0
FC Viitorul–Medgyesi Gaz Metan 0–2

A bajnokság állása:

    Meccs Győz. Dönt. Ver. Gólarány Pont
1.  FCSB  30 20 5 5 57-22 65
2.  Kolozsvári CFR 30 19 7 4 42-15 64
3.  CSU Craiova 30 16 10 4 33-14 58
4.  Sepsi OSK 30 10 15 5 43-31 45
5.  Academica Clinceni 30 10 14 6 30-26 44
6.  FC Botoșani       30 11 9 10 39-36 42
7.  FC Argeș 30 10 10 10 33-41 40
8.  Chindia Târgoviște 30 10 9 11 24-26 39
9.  Astra Giurgiu  30 9 11 10 38-39 38
10.  Aradi UTA 30 9 10 11 26-36 37
11  Medgyesi Gaz Metan 30 9 6 15 33-41 33
12. FC Voluntari 30 8 8 14 32-40 32
13.  FC Viitorul 30 6 13 11 36-37 31
14.  Bukaresti Dinamo 30 7 6 17 26-41 27
15.  FC Hermannstadt 30 5 11 14 28-40 26
16.  Poli Iași 30 7 4 19 29-64 25

Így zajlik a folytatás

A felsőházban (1–6. helyezettek) oda–vissza alapon, körmérkőzéses rendszerben küzdenek meg a csapatok a bajnoki címért. Az eddig szerzett pontok számát megfelezik, és ha nem jön ki egész szám, felfelé kerekítenek. Pontegyenlőség esetén ez a kerekítés lesz majd az első kritérium a rangsorolásnál (értelemszerűen az kerül hátrább, amelyiknek kedveztek egy fél ponttal), majd a rájátszásban született egymás elleni eredmények, végül a gólarány dönt.

A felsőházi rájátszás rangsora:

  1. FCSB 33 pont (felkerekítve)
  2. CFR 32 pont
  3. Craiova 29 pont
  4. Sepsi OSK 23 pont (felkerekítve)
  5. Academica Clinceni 22 pont
  6. FC Botoșani 21 pont

Az első helyezett a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat, a 2., 3. és (a kupagyőztes kilététől függően) a 4. hely az újonnan alapított Európa Konferencia Ligában való szereplésre jogosít fel. Azonban a nemzetközi porondot érő utolsó helyért az érintett csapat selejtezőt játszik az alsóház legjobbjával.

A 7–16. helyezettek is körmérkőzéses rendszerben folytatják, csak nem rendeznek visszavágókat. Az utolsó két csapat a végén kiesik a másodosztályban, a 13. és 14. helyezettek pedig osztályozót játszanak a bennmaradásért a Liga 2 rájátszásának 3., illetve 4. helyén végző csapatokkal.

Hogy más tétje is legye a „play-outnak”, a két legjobb együttes (abszolút sorrendben a 7. és 8.) egymás közt dönti el, hogy ki mérkőzzön meg a felsőház 3. vagy 4. helyén végző gárdával a nemzetközi kupaszereplésért.

Kapcsolódók

Kimaradt?