Nagyszabású sportkonferenciát rendeznek Csíkszeredában

A székelyföldi sportban dolgozó szakemberek várnak a szervezők a sicSPORT Konferenciára május 18-19. között Csíkszeredában. A Csíki Mozi épületében szervezett nagyszabású előadássorozat célja, hogy új impulzusokkal lássa el a székelyföldi sportban dolgozókat és elősegítse a fejlődésüket.

Több mint 10 programponttal, előadásokkal, kerekasztal-beszélgetéssel várják az érdeklődőket a sicSPORT Konferencia szervezői május 18-19. között Csíkszeredában, a Csíki Moziban. A két nap során a sport legkülönfélébb területeivel kapcsolatosan juthatnak új ismeretekhez a résztvevők – ígérik előzetes közleményükben a szervezők. Szó lesz például tehetségmenedzsmentről, sportpszichológiáról, sport-dietetikáról, csoportszervezésről, erőnléti felkészítésről, adatalapú edzésről, sportoló-edző közötti kommunikációról.

„A konferencia átfogó képet szeretne nyújtani a sport egyes szegmenseiről, és felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a területek egy egységet alkotnak. A sportsiker csak ezek összehangolásával érhető el. Éppen ezért a konferencia előadásai nem csak egy-egy szakterület képviselőinek szólnak. Olyan friss, de alapvető ismereteket kínálnak, amelyek ma már minden sportban dolgozó szakembernek elengedhetetlenek. A nagy előny, hogy ez a tudás most a legjobbaktól, magyar nyelven Székelyföldön érhető el” – olvasható a közleményben.

Elismert előadók

Véglegesség vált a meghívott szakemberek névsora is: Csíkszeredában lesz Kiss Áron, a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron erőnléti edzője, Dr. Lénárt Ágota, a magyar olimpiai csapat sportpszichológiai csoportjának vezetője, Gönczy Gergő az egyetlen magyar kontinentális kerékpárcsapat, az Epronex-Hungary versenyzője és sportdietetikusa, Takács Dániel rehabilitációs szakember, Fülöp Tibor, a Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatója, Pozsonyi Zsolt, a magyar férfi vízilabdaválogatott erőnléti edzője, Dr. Géczi Gábor, a Magyar Jégkorong Szövetség stratégiai programvezetője, Kosaras Renáta, a Magyar Atlétikai Szövetség kommunikációs igazgatója, Dr. Kádár Judit a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok igazgatója, Dr. Görgényi István olimpiai bajnok edző, csoportdinamikai szakértő, és Mocsai Tamás 190-szeres válogatott kézilabdázó, a Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezetője.

Ezeknek a kiemelkedő előadóknak a meghívásával a sicSPORT célja, hogy Székelyföldön magyar nyelven megteremtse a lehetőségét, hogy igazán minőségi továbbképzésben lehessen részük a sportban dolgozó szakembereknek. A régió sportélete egy hihetetlen felívelésen ment keresztül az utóbbi években. Ennek fenntartásához, stabilizálásához pedig elengedhetetlen, hogy a tudás, az új ismeretek is folyamatosan beáramoljanak Székelyföldre, és megfelelően hasznosuljanak – emelték ki a szervezők.

A konferenciáról további információ az esemény honlapján található. Az eseményre kizárólag online lehet jegyet váltani ezen a felületen, vagy a konferencia honlapján, a jegyvásárlás gombra kattintva. Az első sicSPORT Konferenciára létszám függvényében csoportos kedvezményt is lehet igényelni, ehhez a szervezőkkel kell kapcsolatba lépni a sicsportkonf@gmail.com e-mail címen.

Az első sicSPORT Konferencia programja:
1. nap, május 18., csütörtök
08:15 Regisztráció
09.00 Dr. Géczi Gábor: A tehetségmenedzsment aktuális kérdései a sportban
10.10 Dr. Kádár Judit: Soft skillek az edzői és sportolói kommunikációban
10.40 Mocsai Tamás: Tehetségből teljesítmény
11.20 Gönczy Gergő: Szénhidrátok szerepe a sportban – Túledzettség, sérülések és emésztési panaszok kivédése szénhidrátokkal
12.10 Ebédszünet
13.30 Dr. Görgényi István: Együtt gondolkodni arany
14.40 Dr. Lénárt Ágota: Bajnoknevelés sportpszichológiai módszerekkel
16.00 Megnyitó ünnepség
16.30 Hogyan tartható fenn a székelyföldi sport kiugró fejlődése? – kerekasztal-beszélgetés székelyföldi sportvezetőkkel, moderátor: Kosaras Renáta
 2. nap, május 19., péntek
09.00 Takács Dániel: Prevenciós programok a sportban - megelőzhetőek-e a sérülések?
10.10 Kiss Áron: Az adatalapú teljesítményfokozás lehetőségei egyéni és csapatsportokban
11.20 Sportmerchandise.hu - Temesvári Zoltán: A merchandising szerepe az utánpótlásban
11.40 Vicket Developments - Nagy Zsolt: Áttörés a videoelemzésben - Technológiai megoldások a sportsiker szolgálatában
12.00 Ebédszünet
13.20 Pozsonyi Zsolt: Alapelvek és rendszerszintű gondolkodás az erőnléti edzésben
14.30 Fülöp Tibor: Tartósan jó teljesítmény? Fókuszban az állóképesség!

Kapcsolódók

Kimaradt?